ANTIBLOG - AZ AUTONÓM GONDOLAT

Van tehát két Simonunk. Az egyik egy Galilea tartománybeli farizeus, mivel galileai események közt szerepel, a másik Judea tartományban, Betániában egy leprás. Az elsőnél, ahogy Lukács írja a keresztre feszítés előtt egy évvel (legalábbis egy előző Jeruzsálembe történő felmenetel évében) jár Jézus, a másiknál, a leprásnál Márk és Máté írása szerint a keresztre feszítés előtti hetekben. Minkét helyen ismeretlen asszony jön olajjal. A farizeus Simonnál egy bűnös asszony önti az illatos olajat Jézus lábára, miután könnyeivel és csókjaival árasztotta el, majd hajával törli meg. A leprás Simonnál Jézus fejére önti az illatos olajat, Márknál nárduszolajat. Itt az olaj árán akadnak ki a jelenlevők, hogy micsoda pazarlás a drága olajat így elöntözni. Márk meg is írja, hogy úgy háromszáz dénár lehetett az ára. Lukácsnál erkölcsi fejtegétésbe kezd Simonnal Jézus.

Elég bonyolultnak tűnik, de a történetekben szereplő asszonyok kilétének tisztázása miatt lényegesek a körülmények. Össze is foglalom táblázatban:

Egyértelműen látható, hogy három hasonló eseményről van szó. Máté és Márk ugyanazt írja le, de Lukács és János egészen eltérő. Négyőjük közül Lukács nem lehetett jelen, mert ő görögként csak később csatlakozott a keresztény közösséghez. Máté és János a tizenkét tanítvány közé tartozott, ők közvetlenül Jézus mellett lehettek, amikor ezek történtek, János írja is, hogy jelen volt. Ha valamelyik esemény hitelét kétségbe akarnánk vonni, akkor az Lukácsé lehet, aki esetleg összemos helyszíneket, személyeket, időpontokat. Így tehát, hacsak nem azonos Lázár a leprás Simonnal, két olajjal leöntés bizonyos. Mindkettő Betániában. De miért nem említi Máté és Márk, ha azonos lenne Simonnal Lázár, hogy a házigazda testvére az az asszony? Ez azért lényeges lenne. Erről a Lázárról János és Lukács evangéliumában olvashatunk. Lukácsnál van egy példabeszédben egy másik fiktív Lázár is, a szegény Lázár, de ő egyértelműen csak névrokon. Tehát Lukács, aki ír Máriáról. Mártáról és Lázárról, biztosan megemlítette volna, ha az a galileai bűnös nő azonos lett volna a júdeai Máriával. Márk és Máté akár írhatta ezt a történetet a betániai Máriáról, viszont ők nem is nevezik bűnös nőnek.

De mielőtt teljesen belegabalyodnánk, próbáljunk egy kis rendet rakni. Az ilyen illatos olajjal való megkenés Jézus korában általános szokás volt, a tisztelet magas fokát fejezte ki. Az Ószövetségben a királyok beiktatási szertartásának része volt a olajjal való leöntés, innen a máig élő szófordulat, hogy „felkent” uralkodó. Semmi különös nincs abban, hogy Jézust több tisztelője is olajjal kenegette. Többször is előfordulhatott, ezek körülményeit akár össze is keverhették az evangéliumok. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem lennének hitelesek, hisz nem dokumentatív naplót akartak írni, hanem a terjedelmi korlátok közt be akarták mutatni Jézus tevékenységét jellegzetes példákon keresztül. Így most óvatosságból maradjunk annál a feltételezésnél, hogy három esemény három asszonnyal, esetleg kissé eröltetve kettő, ha Márk-Máté történetét Jánoséval azonosnak fogadjuk el. A három nő közül a miénk a Lázár húga, a Betániabeli Mária, a másik kettő ismeretlen. Most én is terjedelmi okokból ezzel zárom ezt a blogbejegyzést, annál az álláspontnál maradva, amit az ortodox egyház képvisel. A katolikus hagyomány még egy nagyedik asszonyt is egybe mos e hárommal, még egy Máriát, aki Magdalából származik. A larnakai sír emiatt lesz fontos a templomosok számára, de erről később írok.