Ott tartottunk, hogy Franczin kéményseprő lánya megpróbálja visszalopni a kegyképet a Zsigmond kápolnából, a várőrség elkapja, mégis sikerresnek érzi az akciót, mert a kép a jezsuitákhoz kerül, akik az apja által alapított Vérkápolnát is őrzik.
A Vérkápolna képét a várkápolnából – mondhatnánk a szójátékot. A vér itt a rébeli kővel dobálás utáni vérfolyásra utal, amit a kegykép homlokára festett seb jelez, tehát Mária vére. Nem tévesztendő össze Krisztus vérével, amit Miles Christi blogja kutatott, aztán elhallgatott. Biztosan Garamszentbenedekre ment az ottani Vérkápolnba, ahol a Veronika kendő…, de majd ő megírja.
Ha már a vérnél tartunk, a közeli Vérmező is beugrik, amiről mindenki azt hiszi, hogy azért vér-mező, mert Martinovics Ignácék kivégzésekor folyt ott az ő vérük. Hát bizony sok vér folyt ott, valóban gyakran kivégzőhely volt, a várostromok idején is vérrel áztatták, de az elnevezés mégis a kegyképtől ered. Ugyanis a korra és a jezsuitákra jellemző nagy körmeneteket a vérző Madonnával ott tartották.
Szóval a kéményseprő madonna a jezsuitákhoz kerül vissza, de három évig továbbra is üres a templom oltárán a retabló. Aztán kiteszik a krisztinavárosi templomban ma is ismert képet. Erről viszont a Klatovyval és a Réi eredeti formájával összevetve a legkevésbé gondolnánk, hogy Réből származhatott volna. Kicserélték a jezsuiták? És három év alatt csak ilyen gyenge másolatot tudtak készíttetni az amúgy is naív stílusban készült képről? Vagy, amit a Gyűdi Madonna kegyszobra sem eredeti, viszont a kor ízléséhez jobban illő másolatot tisztelhetünk benne?
-.-
A válaszokat nem tudom, csak sejtéseim vannak. Ezek megértéséhez Pécsre kell visszatérni.
Pécsett a török kiűzése után itt is a jezsuiták állítják vissza az egyházi életet, amint itt a blogban is követhettük még vértanúsággal is járó munkájukat. Lelkipásztorkodás, unitáriusok, reformátusok térítése, görögkatolikus egyház szervezése a török zsoldból itt maradt szerbeknek (ami miatt emlékszünk, életüket áldozták az első pécsi atyák), iskola működtetése, sőt Radonai az első visszatért püspök még az egyházmegye működését is rájuk alapozta világi papok hiányában. Ilyen szerteágazó tevékenységhez az elszántságon kívül még valami kell: pénz. Abban az időben a pénzt a földbirtok jelentette, amit viszonylag olcsón lehetett szerezni ott, ahol a török előtti uraság nem tudta, vagy nem akarta visszaváltani falvait. Az Újszerzeményi Bizottmány bíztatta is a pátereket, hogy foglaljanak maguknak annyi földet, amennyit csak akarnak. Így került a kezükre a görcsönyi uradalom.
Görcsöny elég jó föld volt, közel Pécshez, ezért sokan pályáztak rá. A második püspök, Nesselrode, akit innen a blogból az általa alapított, török mecsetből átalakított Szt, János kápolna kapcsán ismerhetünk, megpróbálta elperelni a Jézus Társaságtól az uradalmat, de sikertelenül. Haragjában bele is lövetett ágyúval a jezsuiták házába.
Így Görcsöny a jezsuitáké maradt a rend felszámolásáig. Amolyan kis rezidenciát hoztak létre ott emeletes központi épülettel, ami a helyi plébánia, az uradalom központja és egyben az atyák nyaralója is volt.
Itt készült fel néhány atya, köztük Orosz László, hogy ahogy a töröktől visszaszerzett elvadult országrészen is keresztény életet tudtak teremteni, úgy megkísérlik a dél-amerikai őserdő indiánjai közt is az élet megszervezését. Ott nem a török hódítókkal szemben, hanem a spanyolok és a portugálok ellenében. Persze, hogy nem tetszett ez a spanyol királynak, elkezdte a rendet fizikailag kiírtani. A pápa, hogy megmentse az atyákat, a Jézus Társaságot feloszlatta. A görcsönyi plébániát egyházmegyés papok vették át, mit sem sejtve elődeik ténykedéséről. A kilencszázötvenes években viszont… Itt folytatom a következő bejegyzésben.
