ANTIBLOG - AZ AUTONÓM GONDOLAT

Egy kis kitérő, bár még mindig a ciprusi témához kapcsolódik: egy magyar templomos monostor. 

Baranya megyében Szigetvár és Pécs között van egy kis városka, Szentlőrinc. Azért csak városka, mert városnak túlzás nevezni, de falunak se mondható. Amolyan tipikus mostanában várossá avatott község. Amíg Szigetvár Somogy megyéhez tartozott, Baranya nyugati felének lett kis központja, járásszékhely is volt, most újra az. A vasút is itt ágazik el Pécsről jövet, az uránbányászat is lökött rajta egy kicsit. Ma mezőgazdaságából és Pécs közelségéből élnek meg az emberek. No meg központi helyzetéből fakadóan kereskedelemből, szolgáltatásokból.

Szóval ez a falu város lett, és a városnak címer kellett. A címert heraldikussal készítették el. A pajzsa adott lenne - gondolnánk - Szent Lőrinc képe, aki a falu névadója is, a templomnak és a városnak védőszentje is. A címerleírásban így is szerepel. Ki is volt Szent Lőrinc?

Szixtusz pápa diakónusa volt. 258 augusztus 10-én vértanúhalált szenvedett el. A római katonák vasrostélyon sütötték meg. Előtte azért próbálkoztak vele, hátha mint árulónak megkegyelmezhetnek. Ő volt a pápa kincstárnoka, vagyis ő gyűjtötte össze és osztotta szét a szegények közt a hívek adományait. A rómaiak úgy vélték az Egyház biztos nagyon gazdag, ezért azt mondták neki, ha előadja az Egyház kincseit, megkegyelmeznek neki. Másnap visszatért egy sereg szegénnyel és koldussal. Ők az Egyház kincsei – mondta, és ezzel végleg eldőlt sorsa.

Augusztus a csillaghullás ideje, ezért a nép költött egy szép képet Lőrincről és a meteoritokról. Azok az ő könnyei, amik a rostélyon sülve a szenvedéstől kihullottak a szeméből.

Tudunk is mindent, amivel a címerképet magyarázzák. Mármint, hogy a pajzson Szent Lőrinc lenne a rostély lángja csap fel alatta. Kezében a pénzeszsák kincstárnoksága jelképe, a csillagok pedig az augusztusi hullócsillagok. Csakhogy ez az ábrázolás minden elemében eltér a megszokottól!

Nézzük alulról felfelé! Nem lángokkal, hanem rostéllyal szokás Lőrincet ábrázolni. Egyébként is a rácsot ne lángnyelvekre, hanem parázsra szokás helyezni, ezt mindenki tudja, aki kerti grillezett. Ruházata se megszokott. A címeren fehér alba vagy köpeny van rajta, és semmi sem utal diakónusságára. Az ábrázolásokon az alba fölött dalmatikát hord, de legalábbis egy vállon keresztben átvetett stólát.

A kezében a pénzeszsák sem szokásos. Lehetne az egyház kincseit ábrázoló kincstárosi attribútum, de a történet arról szól, hogy ilyen kincsek nem is voltak. A legdurvább hiba a feje. Lőrinc fiatal férfi volt, borotvált arccal és dús hajjal ábrázolják. Itt viszont egy kopaszodó ősz szakállú öregembert látunk.

Nem ismerem a címer készítőjét. Annak idején a helyi újságban volt egy cikk, amiben nyilatkozott, de ez már nincs meg. Arra emlékszem, hogy ezeket az eltéréseket azzal indokolta, hogy egyedi legyen a címer. Tehát nem tudatlanságból tette. Így viszont feltételezhetjük, hogy tudatosan mást akart ábrázolni. Ha tudunk Szentlőrinccel kapcsolatba hozni ősz szakállú kopaszodó embert, akit lángon égettek el, akkor talán meg is van, kit akart a heraldikus elrejteni.

A válasz a település történetében van. A falu maga az árpádkor első felében nem is létezett, vagy más neve volt. A mai templom helyen feltehetőleg egy Kőhíd nevű helység volt. Szent Lőrinc (Sanctus Laurentius) a mai temető környékén, az Okor folyó teraszán egy templomos monostor volt. A környék részben az ő birtokuk, részben a túlparti testvérmonostoré, az okrimindszenti (ma Csonkamindszent) bencéseké volt. A király azért adományozott a kereszteseknek birtokot, hogy annak jövedelméből a Szentföldi tevékenységeiket tudják fedezni. A monostor más szempontból is fontos lehetett, mert a Szentföldre vezető szárazföldi utak egyike itt vezethetett, így zarándokszállás, a kereszteseknek pedig átvonuló szállás lehetett.

A rejtélyes címeralak is templomosok közt keresendő. Magyarországon a rend békében ét, de Franciaországban annál több problémát okoztak egymásnak a királlyal. A francia király IV (Szép) Fülöp perbe fogta a lovagokat, a vagyonukra rá akarta tenni a kezét. A pápa, hogy mentse őket, a rendet feloszlatta, és vagyonukat a johannitákra hagyta, ahogy ez Szentlőrincen meg is történt, átvették a János lovagok. Fülöp viszont ennek ellenére megkaparintotta a templomosok vagyonát, vezetőiket pedig kivégeztette. Itt jön képbe egy ősz szakállú alak, Jack de Molay, a rend nagymestere. Őt 1304 március 18-an Párizsban társaival együtt máglyán elégették.

A címer pajzsképe ennek fényében inkább Molay. A máglya lángja bizony nem a rostély parazsa. Bár valószínűleg Lőrincet is, Jakabot is ruha nélkül égették meg, ábrázolni mégis jellegzetes ruháikban szokták. Ez a fehér köpeny inkább a templomosok habitusa, mit egy diakónusi alba. A kincses zsák is a templomosok legendás vagyonára utal, ők foglakoztak pénz hitelezéssel is.

A csillagokat nem tudtam egyedül beazonosítani a pajzson, azok lehetnek akár Szent Lőrinc hullócsillagai.

Még egy Elem utal a címerleírás szerint Szent Lőrinc vértanúra, a pajzsot övező borostyán. A Lőrinc név latinul Laurentius, a laurus (babér) szóból ered. A leírás szerint a borostyán (hedera) a laurus, ezért helyezi a címer oldalára. Ennek a "tévedésnek" az oka még ismeretlen, lehet ezt valóban rosszul tudta volna a heraldikus?

Szentlőrincet tehát valószínűleg megtréfálta a címerkészítő. Nem a település védőszentjét helyezte a pajzsra, hanem a falut bíró rend utolsó nagymesterét, a máglyán elégetett Jack de Molay-t. Hogy járt-e a nagymester Szentlőrincen? Erről nincs adatunk, de akár járhatott is Ciprusról franciaországba menet, ha szárazföldön jött. És ha erre jött, hát hol szállt volna meg máshol, mit a sajátjainál. Ez persze csak feltételezés, de akár legendává is válhat.

Azt ígértem, gyanús szálak végére nézünk. A Sion rend említése volt a legfeltűnőbb ilyen szál, aminek a másik végén a szabadkőművesség lehet.

Az ördög Isten majma, szól a már a szinte közhelyes mondás, ami azt fejezi ki, hogy az ördög csak Isten utánzására képes, önálló alkotásra képtelen. Utánzása viszont tökéletlen és groteszk.

Ehhez hasonlóan elmondható, hogy a szabadkőművesség az Egyház majma. Minden ellenkező szándéka ellenére csak az Egyházat utánozza. Ez az utánzás is torz, az Egyház és tagjainak félelmeit, szorongásait képezi le. Megjelenít mindent, amit a kereszténység nem akar, amitől elhatárolódik, amit el akar kerülni. Viszont a kereszténység élteti, anélkül moccanni sem tud.

Az önálló gondolat teljes hiánya irigységet szül benne, ezért akarja lerombolni a teljes keresztény hagyományt és a forrásokat átértelmezi. Ha sikerülne felszámolnia, azzal magát is megsemmisítené, mert megszűnne az a erő, aminek negligálása élteti.

Hogy jön ez a Mária Magdolna rejtélyhez? Nem kell túlértékelni a szabadkőművességet, mégha titkolózásaival ezt is kívánja elérni. A Jézus-Magdolna szexuális kapcsolatának kiötléséhez nem kell szabadkőművesnek lenni, egyszerűen elég a félművelt ostobaság. Ne úgy képzeljük, hogy valami világközpontban ülnek vakolókanállal mindenre elszánt gonosz emberek, és csak azon törik magukat, hogy minél több romboló dolgot kitaláljanak. Az ilyen vad ötletek folyamatosan jelen vannak, méghozzá bennünk és nem is rossz szándékkal. A kisfiam is megkérdezte pár éve, hogy Jézusnak volt-e felesége. Csak rajtam múlt mennyire tudtam kielégítő választ adni a teljesen normális kérdésre. Az ő környezetében a család a legtermészetesebb életforma. Ha ostoba nem is feltétlenül gonosz módon manipulálni akartam volna őt, mondhattam volna, hogy igen, volt felesége meg öt gyereke, és a legkisebb szófogadó kisfiú volt, aki mindig megette az ebédet az óvodában, nem finnyáskodott, ha sárgaborsó főzelék volt…

Van tehát egy csomó Máriánk Jézus körül. Larnakába a betániai miatt indultam, akinek a személye a Szentírás szerint egyértelmű, viszont az egyházi hagyomány azonosítja a magdalai Máriával (Mária Magdolnával) és nevükön nem nevezett bűnös nőkkel evangéliumi történetekből. Az azonosítás véleményem szerint téves. Így pl. a magdalai Mária állandó jelzője: Bűnbánó Magdolna, nem szentírási alapokon nyugszik. Lukács ugyan úgy vezeti be személyét, hogy hét ördög lett kiűzve belőle, de ez nem feltétlen bűnöket jelent.

Eddig mindez nem érinti a kereszténység alapjait, a Máriák szerepe Jézuséhoz képest lényegtelen. A tények persze makacsak, de egy-egy tévedés néha makacsabb tud lenni a tényeknél is. Különösen, ha egy kicsit titokzatossá tesszük. Akár szenzáció is lehet, amiből meg is lehet akár élni. De ehhez kevés a bibliai Máriák összemosása, ezt überelni kell. Mindez egy beteges lelkű, bűnöző hajlamú ember elméjében születhetett meg. Nem mintha előtte másnak már nem lett volna hasonló agyszüleménye, de barátunk jól tudott időzíteni, olyan világrontó erőkkel került szinkronba agyréme, hogy az már önálló életet él. Jézus és Mária Magdolna szerelmi kapcsolatának mai vonulatát Pierre Plantard ténykedésétől számíthatjuk.

Egy ilyen közönséges bűnözőre nem pazarlom a blogbejegyzés terjedelmét. Elég róla annyit tudni, hogy azzal akart pénzhez jutni, hogy ő a frank Meroving királyok leszármazottjának állította magát. A legenda szerint az első Meriving, Merovech egy tengeri szörnytől származik, akivel anyja fürdés közben, hogy is írjam…, fajtalankodott. Plantard-nak ez kevés volt, vágyott ennél hihetőbb, de nem kevésbé titokzatos származásra. Belekapaszkodott a dél-francia legendába, hogy Mária Magdolna és társai ott kötöttek ki tengeri hányattatásaik után. Megtoldotta még azzal, hogy Magdolna gyermeket várt, ugyan kitől mástól, mint Jézustól. Meg is születik a kis Sára, aki a helyi zsidó közösségben felcseperedik, de férjhez már a frankok földjére megy. Úgyhogy nem akárki hancúrozott a tengerben szörnyekkel, az Sára leszármazottja volt. Ilyen prominens ősökkel nem csoda, hogy Plantard többek közt megrontásért is volt börtönben. Ott volt ideje fantáziáját szabadon engedni. Megélhetését mindenféle alapítványok, szervezetek fundálása révén gondolta megoldani. 1956-ban bejegyeztet egy szervezetet Sion Rend néven. Ugye, ez olyan szabadkőműves hangzású dolog? Hát igen, valahol arrafelé kell keresni a szálakat.

Kissé meg is akarom fogni ezek végét, de előbb az érdeklődőknek egy pár nevet még leírok. Nem mintha méltók lennének itt a zarándokblogban szerepelni, csupán kapaszkodókat akarok nyújtani az érdeklődőknek a további kereséshez: Jean-Yves Leloup: Mária Magdolna evangéliuma állítása szerint fordítás, bár eléggé kreatívan oldja meg. Dan Burstein, Dan Brown, Marianne Friedricksson, Laurence Gardner, Walter-Jörg Langbein, Kathleen McGowan és Margaret Stabird a további névsor betűrendbe szedve. Alkotásaik vegyesek, szépirodalomtól a teológiai és történeti szakirodalomig mindent alkottak. Szakirodalom? Igen, ez túlzás, mert hát hoaxokból nem lehet tudományos elméleteket felállítani, úgyhogy a szépirodalmi műfajúak még viszonylag tisztességesnek mondhatóak. No persze a tisztesség azokat a szálakat nem számítva értendő. Azokat a szálakat tehát, amikkel folytatom.

A Betániai Máriát tehát meg tudjuk különböztetni a galileai bűnös asszonytól. A két nő azonosításának az volt az oka, hogy mindketten olajjal öntötték le, kenték meg, Jézus lábát és mindketten a hajukkal törölték meg. A bűnös nő Lukácsnál szerepel, és mivel Lukács Máriát és Mártát is szerepelteti evangéliumában, kizárt, hogy egy más országbeli nővel összetévesztené, vagy nem említené, hogy ha azonos lenne a bűnös nő Máriával.

A másik evangéliumi szereplő, akivel a Betániai Máriát összekeverik, az a magdalai Mária, vagyis Mária Magdolna. Tulajdonképp ez a katolikus egyház álláspontja, bár nem mereven ragaszkodnak hozzá, nem dogma, a hagyomány csupán Nagy Szent Gergely pápa egy 591-ben mondott prédikációja után megy. Gergely ide vonatkozó mondata így hangzott:

„Ő, akit Lukács bűnös nőnek nevez, akit János Betániai Máriának nevez, róla mi azt véljük, hogy ő az a Mária, akiből Lukács szerint, hét ördög ment ki.”

Semmit nem ront Nagy Szent Gergely nagyságán, ha erről a vélekedéséről kijelentjük, hogy tévedés. Ugyanis Lukács is, János is ügyel a sok Mária nevű szereplő megkülönböztetésére. A Betániai Máriát Lázár Márta testvéreként, János Márta és Lázár testvéreként említi. Egészen biztos, hogy ha azonos lett volna a magdalai Máriával, azt írták volna, ahogy a kenetvivő asszonyokat is (a három Máriát, köztük a Magdalait) egyértelműen megkülönböztették.

Ráadásul itt is továbbment az utókor, és azt a bűnös asszonyt is azonosította János evangéliumából, akit házasságtörésen értek, ezért meg akarták kövezni, de Jézus közbelépett. Azzal hárította el a megkövezést, hogy azt mondta a felbőszült tömegnek, hogy az dobja rá az első követ, aki közülük bűntelen. Aztán elküldte a nőt, azzal, hogy többet ne vétkezzen.

Belépett tehát egy új szereplő, Mária Magdolna, pontosabban a Magdalai Mária. Magdala a származási helye. Magdal azt jelenti, arámiul hogy csodálatos (hely) héberül pedig torony. Arabul is a Migdal tornyot jelent. A város Galileában van a Genezáreti tó közelében. Lehet más várossal is azonosítani, de az is Galileában van, tehát semmiképp sem lehet Judeában, mint Betánia. Hasonló nevű városba, Magadába indult Jézus Máté evangéliuma szerint a csodálatos kenyérszaporítás után, de ez a Magada is Galileában van.

Keveset tudunk meg Magdolnáról az evangéliumokból. Ahogy Gergely pápa is utalt rá, Lukács ír róla elsőként:

„Ezután bejárta a városokat s a falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.”

Hogy ez a hét ördög pontosan mit jelent, nem tudni. Az utókor találgat: betegségek, megszállottság, bűnös élet. Odáig is elmennek sokan, hogy prostituáltnak vélik Jézussal való találkozása előtt. A hét, mint szám inkább határozatlan számnév az evangéliumok szóhasználatában, jelentése megszámlálhatóan sok, de pontosan nem tudjuk, hány. Ez inkább valami összetettebb tünetegyüttesre enged következtetni, valami testi vagy pszichés betegségre, azokra egyszerre is akár. Ez persze csak feltételezés, de jobban illeszkedik a hét ördöghöz, mint valami bűnös foglalkozás. Az is kiderül, hogy vagyonos nő volt, mert Jézus útját támogatta.

Aztán egy ideig eltűnik Magdolna, és csak Jézus keresztje alatt jelenik meg újra. Jézus sírjánál kulcsszereplő. A feltámadás első tanúi közt van, sőt Jánosnál ő az első, aki megtudja, mi is történt. Ezek az asszonyok ott vannak, Johannát is említi újra Lukács. Jézus rokonságának segítenek a holttest balzsamozása körüli munkákban. Ott van az asszonyok közt még két Mária, akik apostolok anyjai és a hagyomány szerint Jézus anyjának húgai. Így aztán van négy Máriánk Jézus édesanyjával, annak testvéreivel és a Magdalai Máriával együtt. Mindegyik evangélium teljesen egyértelmű az azonos név ellenére megkülönböztetésükben.

A folytatás két ágra szakad. Az egyházétól eltérő állásponton vannak a kalandkereső, hamis misztikára vágyó kalandorok, sokszor csak olyan megfontolásból, hogy az Egyházat támadhassák, kikezdhessék a kereszténység alapjait.

Némely apokrifban újra felbukkan Magdolna, de komoly szövegelemzéssel kideríthető, hogy nem igen mond ellent amit írnak ott a kanonikus evangéliumokkal. Pl. az a híres szájoncsókolásos eset Fülöp pszeudóevangéliumában egy folytonosági hiány, azaz egy luk a papiruszon. Ugyanitt írja a szerző, aki biztosan nem Fülöp apostol, hogy Jézus társa (κοινωνος) Mária. Ez a társ szó bármilyen jelentéssel bírhat, egyszerű ismerőstől a bensőséges barátig. A latin socius megfelelője, és ahogy a latin társadalom, társaság és hasonló szavak családja ebből jön, a görögben is a hasonló jelentésú szavak családja a κοινων származékai. Tehát nem feleség, hitves a jelentése, mégha ezoteriába hajló társaságok ekként szeretnék is értelmezni.

Tehát a Magdalai Mária további sorsa csak legenda. Addig közös az Egyház és ellenségeinek a történetszövése, hogy az első század Judeai keresztényüldözése elől elmenekül. A betániai Máriával azonosítók beültetik Lázárral és Mártával egy evezők nélküli csónakba, ami valahol Franciaország déli részén köt ki. De Lázárék nélkül is odaér. Ott remeteként él egy barlangban Marseille közelében. A provence-i hagyomány máig őrzi ereklyéit.

Az ezoterikusok idáig ugyanezt vallják, csak éppen butaságokat is hozzáfantáziálnak. Az egyik változat szerint Jézus nem halt meg, hanem Magdolna gondos ápolása nyomán felgyógyult, és ő is Provence-be tartott, ahol Magdonával házasságban éltek, gyermekük is született. Az enyhébb változatban Jézus nélkül indul Magdolna a tengeren, de szíve alatt hordja Jézus gyermekét. Ez napjainkban a Da Vinci kód néven ismert fantáziaregényből ismert történet. De nem ez az első és egyetlen ebben a témában. Ezzel folytatom.

Van tehát két Simonunk. Az egyik egy Galilea tartománybeli farizeus, mivel galileai események közt szerepel, a másik Judea tartományban, Betániában egy leprás. Az elsőnél, ahogy Lukács írja a keresztre feszítés előtt egy évvel (legalábbis egy előző Jeruzsálembe történő felmenetel évében) jár Jézus, a másiknál, a leprásnál Márk és Máté írása szerint a keresztre feszítés előtti hetekben. Minkét helyen ismeretlen asszony jön olajjal. A farizeus Simonnál egy bűnös asszony önti az illatos olajat Jézus lábára, miután könnyeivel és csókjaival árasztotta el, majd hajával törli meg. A leprás Simonnál Jézus fejére önti az illatos olajat, Márknál nárduszolajat. Itt az olaj árán akadnak ki a jelenlevők, hogy micsoda pazarlás a drága olajat így elöntözni. Márk meg is írja, hogy úgy háromszáz dénár lehetett az ára. Lukácsnál erkölcsi fejtegétésbe kezd Simonnal Jézus.

Elég bonyolultnak tűnik, de a történetekben szereplő asszonyok kilétének tisztázása miatt lényegesek a körülmények. Össze is foglalom táblázatban:

Egyértelműen látható, hogy három hasonló eseményről van szó. Máté és Márk ugyanazt írja le, de Lukács és János egészen eltérő. Négyőjük közül Lukács nem lehetett jelen, mert ő görögként csak később csatlakozott a keresztény közösséghez. Máté és János a tizenkét tanítvány közé tartozott, ők közvetlenül Jézus mellett lehettek, amikor ezek történtek, János írja is, hogy jelen volt. Ha valamelyik esemény hitelét kétségbe akarnánk vonni, akkor az Lukácsé lehet, aki esetleg összemos helyszíneket, személyeket, időpontokat. Így tehát, hacsak nem azonos Lázár a leprás Simonnal, két olajjal leöntés bizonyos. Mindkettő Betániában. De miért nem említi Máté és Márk, ha azonos lenne Simonnal Lázár, hogy a házigazda testvére az az asszony? Ez azért lényeges lenne. Erről a Lázárról János és Lukács evangéliumában olvashatunk. Lukácsnál van egy példabeszédben egy másik fiktív Lázár is, a szegény Lázár, de ő egyértelműen csak névrokon. Tehát Lukács, aki ír Máriáról. Mártáról és Lázárról, biztosan megemlítette volna, ha az a galileai bűnös nő azonos lett volna a júdeai Máriával. Márk és Máté akár írhatta ezt a történetet a betániai Máriáról, viszont ők nem is nevezik bűnös nőnek.

De mielőtt teljesen belegabalyodnánk, próbáljunk egy kis rendet rakni. Az ilyen illatos olajjal való megkenés Jézus korában általános szokás volt, a tisztelet magas fokát fejezte ki. Az Ószövetségben a királyok beiktatási szertartásának része volt a olajjal való leöntés, innen a máig élő szófordulat, hogy „felkent” uralkodó. Semmi különös nincs abban, hogy Jézust több tisztelője is olajjal kenegette. Többször is előfordulhatott, ezek körülményeit akár össze is keverhették az evangéliumok. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem lennének hitelesek, hisz nem dokumentatív naplót akartak írni, hanem a terjedelmi korlátok közt be akarták mutatni Jézus tevékenységét jellegzetes példákon keresztül. Így most óvatosságból maradjunk annál a feltételezésnél, hogy három esemény három asszonnyal, esetleg kissé eröltetve kettő, ha Márk-Máté történetét Jánoséval azonosnak fogadjuk el. A három nő közül a miénk a Lázár húga, a Betániabeli Mária, a másik kettő ismeretlen. Most én is terjedelmi okokból ezzel zárom ezt a blogbejegyzést, annál az álláspontnál maradva, amit az ortodox egyház képvisel. A katolikus hagyomány még egy nagyedik asszonyt is egybe mos e hárommal, még egy Máriát, aki Magdalából származik. A larnakai sír emiatt lesz fontos a templomosok számára, de erről később írok.

Következő állomásunk tehát Betánia. A zarándoklat ilyen, vannak olyan állomások, ahol fizikailag is ott vagyunk, és olyanok, ahova csak a képzeletünk tér le. Ilyen a Jeruzsálem melletti Betánia Jézus korában. Azért írtam Jeruzsálem mellettit, mert létezett egy másik Betánia, aminek közelében Keresztelő Szent János keresztelt a Jordánon túl. A miénk csak az olajfák hegyén esik túl, úgy két óra járásnyira a várostól. Azelőtt Ananja a falu neve, Jézus korában már Ananja Házának, Béth Ananja nevezték, ez lett a görög Βηθανία, Bethania.

Az evangéliumokból néhány lakójáról is tudhatunk: a leprás Simonról, Lázárról és két nővéréről Máriáról és Mártáról. Ez két olyan házat jelent, ahol Jézus megfordult, sőt meg is szállt. A Jeruzsálemhez való közelség miatt valószínűleg sokat tartózkodott Jézus a faluban tanítványaival, amikor felment a városba.

Kezdjük a bemutatást Simonnal. A név gyakori a Szentírásban. A Semaél (Isten meghallgatott) név görögösen. Az apostolok közt is volt kettő Simon, bár az egyiket inkább a Jézustól kapott Péter néven ismerjük. A mi Simonunkról, aki Jézus tisztelője lehetett annak ellenére, hogy a Jézus által gyakran szidott farizeus párthoz tartozott két evangélium is említést tesz: Márk és Máté. Álljon itt most Márk írása, azért az övé, mert vele már találkoztunk az úton, mint Barnabás unokaöccsével, aki elkísérte az apostolt Ciprusra. Íme az idézet (Mk 14,3-9), ami alig tér el Máté szövegétől (Mt 26,6-13):

.

Amikor Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi s igen drága nárdusolajat hozott. Feltörte az alabástromot és (Jézus) fejére öntötte. Némelyek bosszankodtak magukban: "

‑ Miért kell a kenetet így pazarolni? Hisz több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni és szétosztani a szegények közt.

És szemrehányást tettek az asszonynak. Jézus azonban ezt mondta:

‑ Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem! Szegények mindig vannak veletek. Akkor tehettek velük jót, amikor akartok. De én nem vagyok mindig veletek. Azt tette, ami telt tőle. Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek.

.

A történet nagyon hasonlít János evangéliumából a 12. fejezet elején leírt → nárduszolajas megkenéshez, ami viszont Lázárék házában történt, és Lázár huga Mária öntötte Jézus lábára az olajat. És akkor, hogy meglegyen a negyedik evangélista is, Lukács is, ő is leír egy hasonló esetet egy Simon nevű farizeus házában, ahol egy ismeretlen nevű bűnös asszony keni olajjal. A helyszín itt nem Betánia, hanem egy másik tartomány, Galilea ismeretlen városa. Legalábbis a környező események Galileában történtek egy évvel a másik két evangélium betániai jelenete előtt. A történet többet, mást mond az előzőeknél, ezért beillesztem ide (Lk 7,36-50):

.

Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal. Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: "Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő. Jézus akkor hozzá fordult:

‑ Simon, mondanék neked valamit.

Az kérte:

‑ Mester! Hát mondd el!

‑ Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti most jobban?

‑ Úgy gondolom az, akinek többet elengedett ‑ felelte Simon.

‑ Helyesen feleltél" - mondta neki. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz:

‑ Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött. Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.

Aztán így szólt az asszonyhoz:

‑ Bűneid bocsánatot nyernek.

A vendégek összesúgtak:

‑ Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?

De ő ismét az asszonyhoz fordult:

‑ A hited megmentett. Menj békével!

.

Nem is folytatom fejtegetéseimet, hogy el tudjunk mélyedni Jézus szavaiban. A következő bejegyzésben ezek szerint a betániai Máriával kell folytatnom.

(Sokáig gondolkodtam, kell-e ide kép. Az úton nem találkoztam Simon farizeussal, másutt se tudtam lefényképezni, olyan ikont sem találtam, ami ezt a jelenetet ábrázolná. Viszont eszembe jutott, hogy Pesten a Szépművészeti Múzeumben láttam egy ismeretlen XV. századi brüsszeli festőtől egy érdekes képet. Íme, itt van. Ezen egybe van mosva a három evangélium: Jézus Simonnal megbeszéli a lábmosást, a többiek meg az olaj árát számolják. És még Márta is ott méltatlankodik a háttérben.)

A hellenizmust római uralom követi tehát. Ciprus szigete szenátusi tartomány lesz, amit a szenátus által kinevezett prokonzul kormányoz. Ekkor már nem Kition a sziget kapuja, hanem Paphosz, a nyugati oldalon, hisz nem közel kelet és Egyiptom felé, hanem nyugatra, Róma felé van a világ közepe. A prokonzul székhelye is Paphosz, a ma is virágzó város. Itt kelt ki a habokból Aphrodité, kultuszának itt volt a központja. Nyugaton Szalamisz – a ma már csak romváros – a fő kikötő.

Bár több ezer éve termelik ki, de még jelentős rézbányák találhatóak itt. Heródes Júdea Rómától függő királya bérbe veszi a bányákat, ezzel jelentőssé válik a zsidó telepesek száma. Innen, a ciprusi zsidó közösségből származik Barnabás. Nevezhetjük őt apostolnak, bár „hivatalosan” nem tartozik a tizenkettő közé. Márk evangélista nagybátyja volt, tehát azoknak az asszonyok egyikének a rokonságába tartozott, akik – mint Márk anyja is – támogatták anyagilag is Jézust és a tanítványokat. (Maga Barnabás is elad egy szántóföldet, aminek az árát a szegények közt osztotta szét.) Az olajültetvény az Olajfák hegyén, Jeruzsálemben Márk családjának a tulajdonában volt.

Eredeti neve József volt, így is említik az Apostolok cselekedeteiben, megtérésekor veszi fel a Bár Nabász, a Vígasztalás Fia nevet. Ő az, aki Pál apostolt az apostolok közé viszi. Pál, azaz Saul megtérése előtt a keresztényeket üldözte, ezért Barnabás közbenjárása nélkül nem fogadták volna az apostolok.

Barnábás már az első térítő útján ráveszi Pált, hogy Ciprusra is ellátogassanak. A Szentírás Szalamiszt, a kikötőt, és Paphoszt a helytartói székvárost említi, Kition nem szerepel benne, a két város között nem is feltétlenül kell útba ejteniük. Paphoszban magát a prokonzult is megtérítették. A helytartó kíséretében volt egy Elimász Bárjézus nevű eredetileg zsidó varázsló, aki áskálódott ellenük. Pál időlegesen megvakította tekintetével, így sikerült a prokonzult megnyerni

Akkor még főleg zsidók közt terjedt Jézus követése, ezért is jelentős a ciprusi helytartó megtérése. Pál képviseli azt az álláspontot az apostolok közt, hogy nemzsidóknak, azaz ahogy nevezték őket, görögöknek, nem kell a zsidó szokásokat, mint pl. étkezési előírások, körülmetéltetés, követniük keresztényként. A görög szót tehát nem mai jelentésében használták a görög nemzet tagjainak megnevezésére, hanem a hellenista világban a nemzsidók (gójok) megnevezése volt. Így a római prokonzul is görögnek számított.

Közben a zsidókeresztények száma is növekedett Cipruson. Júdeában a farizeus vezetőréteg keresztényüldözésbe kezd. István diakónus vértanúságával kezdődik az üldözés, amiben Pál megtérése előtt részt is vett. A judeából menekülő keresztények számára a már krisztuskövető ciprusi zsidó közösség nyújt menedéket. Barnabás másodszor is el akarja Pált vinni szülőföldjére, de az nem hajlandó Márkot is magával vinni, mondván, Márk nem veszi ki rendesen a részét a munkából. Így Pál Szilassal elindult Szíria felé, Barnabás pedig unokaöccsével Márkkal visszatér Ciprusra.

Ennyit tudhatunk meg Ciprusról a Szentírásból. Hogy visszatérhessünk Larnaka, azaz Kition városába egy másik szálon is el kell indulnunk. A történet eleje visszavisz minket még Barnabásék térítései előttre, amikor még Jézus urunk köztünk járt és tanított. A történet eleje szintén a Szentírásból van, de mire Ciprusra érünk, és újra találkozunk Barnabással, már csak a Bibliából kimaradt hagyományra hagyatkozhatunk.

Ahogy kimegyünk Jeruzsálem városából Márk anyjának olajfáin túl egy kis faluba érünk, Betániába. Ott él Lázár, Jézus barátja két hugával, Máriával és Mártával…

A ciprusi Szent Barnabás apostolról ezt a modern kori mozaikot a troodoszi Kikkosz monostor kerengőjében fényképeztem

(Természetesen Troodosz nem a Petunta-Larnaka kerékpáros zarándoklat mentén volt. De valami képet ide is akartam tenni.)

Larnaka (Λάρνακα), ez a város mai neve, eredetileg Kition (Κίτιον) volt. Arra büszke, hogy a Föld egyik legöregebb városa, a vízözönig vezeti vissza történetét. Névadóját a Bibliából ismerhetjük, pontosabban a Teremtés könyvéből. Noé három fia közül a legkisebb volt Jáfet. Jáfetnek hét fiai volt, az ötödik Jáván. Jáván öt fia közt a negyedik Kittim. Idáig a Biblia (Ter. 10,1-5). A hagyomány tovább megy, a Noé fiakhoz, unokákhoz nemzeteket kapcsol. Az őskrónikák, mint a magyar Képes krónika vagy a kijevi Nesztor, azzal kezdi, hogy az adott nemzetet Noéig visszavezeti. A görög és velük rokon népek Jáván fiainak tartják magukat. Kittim a jónok őse. A legenda szerint szeretett vándorolni, így jutott Ciprusra, és alapította meg a róla elnevezett várost. Itt sokasodtak, szaporodtak, és kirajzottak a ion szigetekre és Kisázsia égei partjaira. A jónok valóban a tenger felöl érkeztek Hellaszba.

Ciprus legjelentősebb városa volt, innen nyílt a sziget, ez volt a „bejárat”, sőt gyakran nevezték az egész szigetet Kitonnak. A Küprosz (Ciprus) név csak később lesz általános. Uralták assszírok, főniciaiak és még egy csomó nép, hisz Egyiptomtól a görög szárazföldig olyan területek veszik körül, ahol ősi kultúrák voltak, és ezekből már a korai ókori hajózási technikákkal is el lehetett ide jutni.

Épp perzsa uralom alatt volt, amikor a világ felfigyelt Kiton városára. Az Athéniek elhatározták, hogy biztos, ami biztos, a perzsákat, miután csúnyán megjárták velük, igyekeztek minél távolabb tartani Hellasztól. Még Egyiptomig is elmentek az egyesült görög hadak, hogy gyengítsék a veszélyes birodalmat. Ciprusról is kiűzték őket egy időre legalábbis Kr. e. 450-ben. A görögök vezére Kimon volt, Miltiadész, a marathoni csata hőse és egy trák királylány gyermeke. Rossz nyelvek szerint azért ő lett a fővezér, hogy minél távolabb tudják Athéntől, ahol mindenféle reformokat akart bevezetni. Valójában szinte legyőzhetetlen stratéga volt. A döntő ütközet Kitionban volt. Kimon halálos sérülést kapott, bár egyes források szerint valami fertőző betegséget kapott el. A csatát a halálos ágyából irányította. Megparancsolta, hogy ha meghal, tartsák titokban, folytatódjon a csata, mintha Kimon is ott harcolna. A perzsák ugyanis ha nem tartanak Kimontól, simán győztek volna. Így hősünk halálában is tudott csatát nyerni.

.

Athéni Kimon modernkori szobra Larnakában

.

Aztán mégis a perzsáké lett a sziget, pedig a rézérc miatt fontos athéni gyarmat lehetett volna. Csak Nagy Sándor szerezte vissza. Utódjai közül az Antigonidák a Szeleukidák és a Ptolemaidák is uralták. A rómaiak az utóbbiaktól, tehát gyakorlatilag Egyiptomtól hódították vissza.

A hellenista időkben Larnaka azért több neves szülöttjével büszkélkedhetett. Csak a két leghíresebbet említem: Apollonioszt, az orvost és Zénon a filozófist. Kitioni Zénon negyvenkét éves koráig kereskedő volt, mígnem Athén partjainál egy zátonyon hajója megfeneklett, az árúja tönkrement, és annyi vagyona nem maradt, hogy hazahajózzon Ciprusra. Beállt hát filozófusnak,a cinikus mesterek mellé. Annyira népszerű lett, hogy saját iskolát alapított. Tanítványaival az athéni piac oszlopos tornácán találkozott. Az oszlopcsarnok neve görögül sztoa, ezért e filozófiai irányzat követőit sztoikusoknak nevezzük. Napjainkban többször átértelmezték Zénon és követőinek gondolatait, ezért itt nem megyek bele, mi is a sztoicizmus. A sztoáról sem rakok be képeket ide. Nem digitális géppel készítettem annak idején, amikor ott jártam csak filmes gépem volt. Majdnem nekiálltam szkennelni a képeket, amikor eszembe jutott: ez a blogbejegyzés nem Athénról, hanem Larnakéról szól.

A Hala Szultán Tekkét különösen csodálatos helynek képzeltem, amíg nem jártam ott. Flamingókkal teli tó partján egy a követői által anyagilag is jól támogatott világvallás egyik legjelentősebb kegyhelye, csakis egy szépen gondozott parkkal, különleges építészeti megoldásokkal büszkélkedő épületekkel létezhet. Hát, sajnos nem ezt tapasztaltam. A kiszáradó sóstóban bomló artémiák bűzéről nem tehetnek, nem is rovom fel a hely gazdáinak, ez van. A környék gondozatlansága viszont már az ő igénytelenségük. Hatalmas gaz, az ösvényekre lógó kiszáradt kórók. A tó és a tekke közt áthatolhatatlan kóróerdő, pedig a tó közelsége különleges lehetőséget adna egy szép park kialakításához. A gaz közt néhány formátlanul égbetörő pálma, kiszáradt fenyő álldogál rendszertelenül. A leomlott kőkerítést vasoszlopok közé húzott rozsdásodó kerítésdrót pótolja. Mindezt tetézi, hogy iszlám szokás szerint az elvadult bozótos külső ágaira papírcsíkokat kötözgettek a legutóbbi ünnepen. Ezeket a nap és a tó párája kifakította, szélfútta szemétnek tűnnek. Az épületek sem különlegesek. Olyan típusmecsetek, amit tucatjával látni Boszniától Indonéziáig. Lehet persze az egyszerűség is nagyszerű, de itt nem ezt éreztem. Ha nem tudtam volna, hogy az ezerhétszázas években épült, meg nem mondanám, melyik korba tegyem. Úgy harminc-negyven évesnek gondolnám, vasbeton vázzal, kívül kőburkolat. Azért nem fiatalabbnak, mert ennyi idő kell, hogy ennyire kopottas legyen. A csúcs számomra a minaret zászlótartója volt. Egy fusizó lakatos összedobja otthon egy fémfűrész és egy kölcsönkért hegesztőtrafó segítségével. Ha véletlenül ez valami XVIII. századi kovács munkája, akkor mellé fogtam, de én azt tippelem, a sziget kettéosztásakor barkácsolták oda, legyen mire felhúzni a török zászlót itt a görög országfél legdélibb részén.

Pedig én eléggé iszlamofil vagyok, mielőtt valaki még félreértené, amit írok. Pont emiatt vártam többet. Keresztényként is tisztelem Um Haramot és nevelt fiát. Ha már arra vitt az utam, fontosnak tartottam, hogy felkeressem ezt a helyet is.

.

.

A sós tó túlsó partjáról egy minaret tűsziluettje tükröződik a vízen. Már Magyarországon megszoktam, hogy szinte minden zarándokút valami iszlámvonatkozású emléket rejt. Mindenütt van legalább egy török kori mecsetből maradt mosdómedence keresztelőkúttá alakítva. Pécsett a Rókus domb kapcsán írtam a hajdani Szent Rókus kápolnáról, ami Idrisz baba türbéje, török zarándokhely. Szigetvár-Turbékon maga a kegytemplom Szulejmán szultán türbéjének helyén épült. Nem sorolom tovább, Magyarországon is sok helyen találkozik a muszlim és keresztény zarándok útja, Cipruson, miért lenne ez másként. Itt a sós tó partján szintén egy türbét találunk, de ez jelentősebb, mint Idrisz baba vagy Gül baba sírja, sőt még Szulejmán szultánénál is, itt Umm Haram nyugszik.

Hogy kicsoda Umm Haram? Mohamed anyukája. Nem ő szülte, valójában apai nagynénje volt, de ő nevelte hat éves korától, őt tekintette a próféta anyjának. Neve azt jelenti arabul, hogy a „Piramisok Anyja”. Halálát a tengeren túl (vagyis Cipruson), a próféta álomból jósolta meg. A törékeny, de harcias nő férje mellett harcolt 647-ben, amikor az arabok Ciprus ellen törtek. A győzelmi diadalmeneten ezen a helyen leesett lováról, és kitörte a nyakát. Érdekes, hogy egy ugyanolyan fekete meteorit kőre zuhant, mint amilyen a mekkai Kába kő. Sőt, itt is fakadt egy forrás, ahogy Hágárnak Mekkában.

A türbe köré Hasszán sejk derviskolostort épített a XVIII. században, amit Hala szultánról Hala Szultán Tekkének neveztek el. A tekke szó derviskolostort jelent, a pécsi Tettye fennsík neve is ebből jön, az ottani püspöki nyári palota működött a XV. században bektasi kolostorként.

A Hala Szultán Tekijébe több híres mohamedán szent embert is temettek, amolyan panteon alakult ki, de elsősorban Umm Haram sírja miatt tartják az iszlám harmadik legfontosabb helyének. Akkor számoljunk: 1. Az al Haram nagymecset, ahol a belső udvarban a Kába szentély van, 2. a Maszdzsid al Mabavi, a Próféta Mecsetje Medinában, 3. az al Aksza Mecset Jeruzsálemben Salamon Templomának helyén. Hát, nem stimmel, de hát a lokálpatriótizmus megengedhet magának ennyi túlzást. Ráadásul a helyi dervisek kultusza kissé a síita szufi felé hajlik, a szigeten viszont szunnita közösség él.

A sziget nyolcszázezres lakosságán belül mohamedánok aránya kb. 18 %, ők török anyanyelvűek, a polgárháború következtében lakosságcserével a sziget északi részére koncentrálódtak, államilag is elszakadva a lakosság 78 %-át kitevő görögöktől. Eléggé feszült a viszony a török és görög ciprióták közt, itt délen a tekkét kivéve nem is élnek törökök, északon viszont jelentős a görögök aránya. Az ellentéteket tekke is szenvedi, gyakran éri barbár támadás, gyalázkodó feliratokat festenek falakra, megrongálják a kerítést. Aki ilyet tesz, lehet, hogy kereszténynek hiszi magát, de tette a kereszténységtől távol áll.