A csodákról
Ezzel a bejegyzéssel egy személyes vonatkozásokkal zsúfolt kis blogsorozatot indítok. Régebben is előjött a csodák kérdése, hogy vannak-e csodák, hiszek-e a csodákban? Ebből a szempontból eléggé szkeptikusnak mutatkoztam. Az első diplomáim természettudományokról szólnak. A fizika tudománya jelentősen hatott a világról alkotott elképzelésemre. A klasszikus fizikai is, de a modern is, elsősorban a kvantummechanika.
Ugyanakkor erős vallásos meggyőződést alakítottam ki magamban. Erősen érzem, hogy Krisztus bennem él, minden gyarlóságom ellenére kegyelmében fürdök. Ez egy durva képzavar, hisz ami bennem él, abban nem lehet fürdeni. Összeakadnak a képek, de másként mégsem tudom kifejezni magamat. Ez tökéletesen ugyanaz az érzés, mint amit a kvantumfizika tanulásakor éreztem: van egy képlet, kiadja az atom energiaállapotainak mérhető értékeit, ha jól oldjuk meg, de semmi olyan képet nem tudunk hozzáképzelni, ami alapján le tudnánk rajzolni az atomot. Valami elmosódott, bizonytalan tartózkodási valószínűségű köd, amiből ha sok van egymás mellett, akkor távolról nézve diszkrét tárgyaknak látszanak. A sohasem 100 % tartózkodási valószínűségekből, ami még az elektront jellemzi, mégis csak kézzel fogható, lokalizálható tárgyak lesznek.
A csoda nem itt van. A csoda nem a természet törvényeinek megszegése. Ami annak látszik, az csak szemfényvesztés. Induljunk ki egy axiómából, amit én alkottam. Az axióma fogalma alatt azt értem, hogy állítunk, tételezünk valamit anélkül, hogy egzakt bizonyítását tudnánk adni, de eddig minden tapasztalatunk alátámasztotta, egyetlen esetben sem cáfolta. Ez az axióma Isten. Számomra természetesen Isten több mint egy gondolkodástechnikai fogalom, de ha már a gondolkodás képességét bírom, amivel kontrolálni tudom a világról alkotott képemet, akkor Istenről alkotott képemnek is előkelő helyen kell lennie.
Tehát az első, és talán egyetlen axióma, amire minden igazság visszamegy, Isten léte. Mondhatnám azt is, hogy minden bizonytalan, viszonylagos és csak látszat, egyedül Isten a bizonyosság. Valami miatt érzeteink megfordultak, a bizonytalant fogja fel bizonyosnak, és Isten létének tudata, az első és egyetlen bizonyosság valami furcsa tudati fátyol mögé rejtőzik olyan mélyen, hogy néha el is felejtkezünk róla, azt is hihetjük időnként, hogy nincs is. Ilyenkor nehezebb a lét.
Istenben tehát mindennél erősebben hiszek, minden más csak következmény Isten létéhez képest. Így a „hiszek” ige jelentése is megfordul a hétköznapi értelmezéshez képest. Hinni abban lehet, amiről nincs bizonyosságunk. A legfőbb bizonyosság is ugyan hit, de a elhívések viszonylagosságában mindennél bizonyosabb, annyira, hogy nem is szabad viszonylagossá tenni, mert akkor minden felborul és értelmetlen lesz. Tehát Istent tudom, ehhez képest minden mást csak hiszek. Na én így nem hiszek Istenben. Nem hiszek, mert a hitnél bizonyosabb Ő számomra.
Hogy jön ez a csodákhoz? Úgy, hogy nincsenek csodák, ugyanakkor minden csoda. Itt folytatom. Olyan élményeimről szeretnék beszámolni, amikre nyugodtan rá lehet mondani, hogy csodák, a tudós mégis talál rá magyarázatot. Segítségemre Mindszenty József édesanyja volt ma reggel. Ő inspirálta, hogy kezdjem el leírni, mi is történt. Megpróbálom, bár enélkül a bevezető nélkül nem igen merném, mert még magamat is bolondnak nézném. Mégis megpróbálom, annyira erős hatással volt rám ez a feketekendős picinyke néni.
