A bűnt jóval korábban magadra vonták, de ha elfogadod az Úr fiának szenvedésének tényét, hogy azért szenvedett, hogy eldobhasd bűneid, megszabadít. A vízről egy példa (pont ma olvastam:)): "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába." (Ján 3, 5)

Az eredendő bűn miatt - ami az én bűnöm, mert engedetlenségem megelőzte születésemet - beleszülettem a ebbe a világba. Itt újabb és újabb bűnöket vonok magamra és másokat ledobok magamról. Folyamatosan kísért a bűn lehetősége. és nem teljes a győzelmem rajta, mert meghaladja az erőmet. A tegnapi evangélium csak arra figyelmeztet, ha sikerülne, még hevesebb támadás érne, mert magam képtelen vagyok megküzdeni. De ott van Krisztus, aki segít, de ez nem olyan evilági logika alapján történik, hogy Kr. u. 33 óta nincs eredendő bűn. Mindenkinek át kell élnie a teljes üdvtörténetet. Nekem még messze a megváltás. Abban az időben, ahol ez történik, akkor is messze van, ha a fölsi őra zerint a következő másodpercben bekövetkezik. Mem következett be! Deo gatias!

Ezen a részen én is elgondolkoztam, de valahogy nem tudtam értelmezni, fölfogni a szavakat, köszönöm a hozzá tartozó gondolataidat, azt hiszem, már értem, miről van szó

Lehet, hogy félreértelmeztem a szavadat, de az pont nem a Te bűnöd, hogy ide születtél. Bármi más lehet az, de az Úr által születtél és ez ajándék:) A bűneidet soha nem fogod legyőzni, mindig lesznek újak, naponta követsz el bűnöket, sokszor a tudtod nélkül. Egyébként a víz egy igen erős motívum mind az Ó- és mind az Újtestamentumban. (Nem tudom, minek mondom, tudom, hogy ismeritek:))

Igen, ajándék az életem. Nem ez a bűnünk. A valódi búneink természetfeletti következménnyel járnak, ahol már nem ugyanaz az ok-okozat, mint evilágban. A másfajta ok-okozat, pedig másfajta időt feltételez, mint a mi kronosz idónk. Akkor viszont bűneinket megelőzheti annak a lehetősége, hogy jóvá tegyük. Ez nagyon spekulatívan hangzik, ha nem érted, inkább felejtsd el. Én ezt tapasztalatból tudom. Önmagam erejéből soha nem győzhetem le a bűneimet, de itt van velem Valaki! Amit tudtom nélkül teszek, az nem bűn.

Az a Valaki velem is itt van:) Örök barát. A hozzászólásod zárómondatával nem értek egyet.

A bűn definíciójából következik: A bűn a tudva és akarva tett rossz. Visszautalok a beás nyelven írt posztra.

Nem egészen. Az egyik gyülekezet fejezte ki így a bűnt: "A bűn lényege: az ember kiveszi Isten kezéből, és a saját kezébe veszi az élete irányítását. Elutasítja azt, hogy Isten beleszóljon az életébe, és megmondhassa, mi a jó vagy a rossz: ez az a-teizmus: Isten hiánya az ember (Isten teremtménye) életéből. Ez az ember alapállapota – minden bűnös cselekedet ebből fakad. A bűn meghatározása szó szerint: "céltévesztés". Az ember életének, teremtettségének célja ugyanis az Istennel való közösség. Az ettől való elfordulás állapota a bűn állapota. És éppen ezért nem elég a megváltáshoz a bűnöket kiváltó jó cselekedet, mert nem egyes tetteket kell elhagynunk, hanem életünk állapotát, közegét, alapjait kell gyökeresen megváltoztatnunk: az Isten nélküli életből kell visszakerülnünk az Isten jelenlétébe és fennhatósága alá." Majd Mika egy történetét elemzi a szöveg, amikor az anyjától lopott, de ő azt nem lopásnak gondolta (Bír17:1-6) [Tehát már itt bukik az "akarattal tett rossz"-ideológia, mivel maga Mika sem tudta saját tettéről, hogy az rossz] Személy szerint a Biblia alapján ítélem meg a bűnt. Az apostolok 77 bűnt említenek meg összesen, aminek nem a száma (elég kevésnek tűnik az egész), hanem a jelentősége a lényeg.

Ezek a tételek a bűnről igazak. Micha története nem a bűnről, hanem az átokról szól. Nem Isten, hanem az anyja ellen vétett akaratán kívül. Isten nem olyan kegyetlen, mert különben minden lépésünk bűn lenne, mert nem tudom, hány teremtményét pusztítom el, amikor talpam a földre tapos. Isten elutasítása tudás és akarás kérdése.

Könnyebb a bűnbánattal maszatolni, mint igazat mondani. Könnyebb hinni valamiben, mint tudni valamit. Könnyebb Istenre kenni, mint embert elővenni. Könnyebb a bűnnel takarózni, mint felelősséget vállalni.

"Könnyebb a bűnnel takarózni, mint felelősséget vállalni." - nem értem.

A bűn és az istenfélelem sajnos édestestvérek, szinonimák, amit, mintha nem léteznének a boldogságok, tetéz még az eredendő bűn is. Könnyebb tehát azt mondani, hogy félem az Istent, vagy azt, hogy bűnös vagyok, mint azt, hogy barátom az Isten. Az istenfélelemhez elég vagyok én leszegett fejemmel. Az istenfélelemmel nem párosul megismerés, kizárják egymást. Ahhoz, hogy Isten a barátom legyen, kell Krisztus, akinek a szemébe kell tudnom nézni és akit meg kell ismernem ahhoz, hogy a barátság fogalma teljes legyen, ennek első minimuma a kishercegi felelősségvállalás, maximuma nincs, határtalan. Ha felelősségvállaltan Krisztus szemébe tudok nézni és megismerem őt, akkor én vagyok a tiszta szívű boldogság maga.

Barátom az Isten, de bűnös vagyok. Mindkettőt, ha tistaszívvel mondjuk, nem nehéz. Szerintem. A "Könnyebb"-sorok még mindig nem tiszták, elmélkedek rajtuk, de túl hosszúnak tűnik a gondolatmenet, ami alapján ez íródott.

Jézus barátom, az Atya az "apukám" (kb ezt fejezi ki a " mi atyánk" kifejezés), de azért néha arról sem kell elgfelejtkezni, hogy a bűneimet, mint lábamról az út porát lemossam. Élvezzem, hogy van szép új, tiszta ruhám, de ha sokáig csak élvezem, és csak élvezem, előbb-utóbb csúnya, régi, koszos, kopott ruhám lesz belőle. Na így függ össze a boldogság és a bűn. Egyébként bűnnel élni nehezebb. Ezért jött ide Krisztus, hogy könnyítsen.

Tudjuk, hogy senki nem üdvözül, hacsak nem Krisztus által. Nincs bűnös üdvözülő és ilyen formán bűn sincs. Ha mégis van, akkor a bűnbánat csak szélkergetés és minden egyéb a pillanatnyi megnyugvást illetve a szertefoszlás ámítását szolgálja ki.

Az olyan konvergens gondolkodás, mint amivel Kálvin értelmezte Szt. Ágostonnak egy másik szélsőség ellen írt művét, az üdvösséget szabad választásunkon kívül helyezi. A saját szubjektumunkból nézve igenis a mi választásunk az üdvösségünk, aminek oka Krisztus követése, azaz elfogadása a benne való örömmel és a bűn kerülésével együtt. Ez egyáltalán nem mond ellent annak, hogy Isten eleve tudja egy másfajta idődimenzióban, vagy inkább az idők felett, hogy részünk van-e, lessz-e az üdvösségben. Ez ugyanúgy nem ellentmondás, mint pl. a modern fizikában az, hogy az elektron részecske is, hullám is.

A gyakorlat mindig kellemetlenebb a bűnnél, meneklülésre is van kárhoztatva. Sok szerencsét az elmélet síkjain!

Nimcs elmélet síkja meg gyakorlat. Elmélet csak akkor lehet valódi, ha tapasztalatból ered. Az, hogy "nincs bűnös üdvözülő és ilyen formán bűn sincs" egy merész, a Szentírásból és a trapasztalatból le nem vezethető elméleti konstrukció. Az örömöm Krisztusban viszont tapasztalat. Tapasztalat a gondviselés is. Ugyanúgy tapasztalat az is, hogy rám mér olyat is, amire azt hiszem, nem tudom elviselni, mégis le tudom győzni, vagy lehet, hogy el is bukom, de felemel. És ez még csak nem is az én bűnöm következménye. És végül tapasztalat az én saját bűnöm - nem elkent, hanem valós, velem született képességből fakadó - hatása rám, mint az azonnali kárhazat állapota, és az abból való szabadulás lehetősége. Ez mind tapasztalat. Olyan gondolataim leírására inspiráltál félig nébvtelen "Könnyebb", ami kifejtése egy egész könyvet megérne. Lehet, hogy elkezdek egy blogsorozatot erről. Antonij és Andrij atya története erről szólt. Andrij a monostor biztonságában nagyobb veszélyben volt, mint Antonikj a pogányok közt. Végül mindkettő körül felperzselték a Krisztusi lét összes látszólagos külső feltételét. Attól kezdve saját lelki üdvüket is feláldozva úgy tudtak "Krisztus örömében" élni, hogy a legmélyebb rossz bűnös-bűntelen elviselését kellett segíteniük. Anyák gyermekeiket etették meg a még életben maradást remélő testvéreikkel. Az ő kifordult világukban már semmi elmélet nem volt, csak Jézus közvetlen napi megtapasztalása. Semmi sem könnyebb, csak az illóziók a behunyt szeműeknek.

Lehet, nem tudom.

Mindkettőtökkel egyetértek, hogy csak úgy üdvözülhetünk, ha lerakjuk bűneineket Krisztus lábai elé és szüntelenül imádkozunk. Tegnap megint egy csodát éltem át. Nagyon sok gondot viseltem, másokét, sajátomét (írtó drága gondok, köszönhetően a bürokráciának). Ugyanúgy sokszor átélem Jézusom szenvedését. Tehát tegnap egyszerre dicsőítés közben sírva fakadtam, de most nem Krisztus miatt. Hanem magam miatt. Erős akartam maradni, de nem ment. Imádkoztam szüntelenül, nem ment, majd aki tegnap tanított, odajött hozzám, leültünk egymás melléa lépcsőre ezáltal létrehozva egy templomot. És imádkoztunk. A kapcsolatokért, mindenkiért, a tanító értem, hálát adtam. Imádkoztunk a jólétért és vidámságért. És amint végeztünk, abszolút nem tűnt a teher tehernek, vidám voltam és miután a szememet kinyitottam, csak nevetni tudtam. ~egyébként csodákról tudnék mesélni, sok minden történt a barátaimmal és velem is, ennél sokkal konkrétabbak.~