Jöjjön el a Te országod!

A görög eredetiben a baszileia szó jelenti az országot. A szó a baszileosz, király szóból származik, tehát szó szerint „jöjjön el a Te királyságod” szerepel a szövegben. A mai ember az ország alatt politikai-hatalmi egységet ért, a királyság pedig államforma, a monarchia egyik formája, ahol nem császár, nagyherceg, vagy hasonló uralkodó van az állam élén, hanem király. A monarchia ellentéte a köztársaság, ahol az államfő nem életfogytig gyakorolja a hatalmát, és nem is örökítheti. Olyan köztársaság is van, ahol nincs is államfő, hanem valami testület gyakorolja ezt a hatalmat.

Az klasszikus ókorban is szinte minden államformára találunk példát, de a királyság volt a legelterjedtebb, az archaikus időkben szinte kizárólagosan. Akkor még a területi egységek a nép emlékezete szintjén még vérségi köteléket is jelentettek. A király hatalma a családfő, az atya hatalmából eredt. A család, a nagycsalád, a nemzetség, a törzs, a törzsek szövetsége így állt össze nemzetté, amit a király személye jelképezett. A közös származástudat miatt fontos, hogy a király a nemzet ősatyának egyenes leszármazottja legyen. Szinte minden nép rendelkezik genealógiával. A mi kultúrkörünkben ennek alapja az Ótestamentum nemzetségtáblája Ádámtól Noéig, majd szétválik a szemita, hamiták és jafetiták csoportjaira. A magyar és az indoeurópai keresztény népek Jafetra, az arabok, arameusok és más közel-keleti népek Szemre, az etiópok Hámra vezetik vissza őseiket. A nemzetségtábla egyben a király családfája is, mint aki a legközvetlenebb leszármazottja a közös ősnek. Ezen az elven háborúk indultak, a legitimitás többet jelentett, mint manapság. Az iszlám két nagy irányzata a síita és a szunita is aszerint szakadt el egymástól, hogy Mohamed vérvonalát elismerik-e, pedig ez már egy későbbi történet.

Az ősatyák az egekbe, valamilyen metafizikai térbe emelkedtek az istenek közé, vagy az Isten közvetlen közelébe. A pogány királyok egyenesen istenek leszármazottjai. Ilyen értelemben a király az isten megtestesülése, és egyben a népet is megszemélyesíti egymaga. Mai szemmel az ilyen istenkirályok valami fényűző despotának tűnnek. Az igazi zsarnokok mégis a természetfeletti kapcsolatukat elvesztő uralkodók közül kerültek ki, őket már nem kötötte a néphez isteni felelősségük.

A zsidóság tiltja az egy Istenen kívül bárki és bármi és bárki más kultuszát. A közös őst ugyan metafizikai magasságba emeli, az üdvözülteket is Ábrahám kebelébe képzelik, de külön kultusza nem alakul ki. Az Úr nem is engedte a zsidóságnak, hogy királyaik legyenek. Bírák kormányozták a népet, mígnem az Úr a nép kívánságára mégis megengedte, hogy királyt kenjenek fel. Azért felkenésről beszélünk, mert olajjal való leöntéssel vált a király királlyá eltörölhetetlen jeggyel. De ez már nem az a nép volt, törzsek szakadtak el, más népekkel keveredtek, más birodalmak igáját kellett elszenvedni.

Nehéz időkben a nép vezetőt vár, aki kivezeti népét az elnyomásból. A messiás egyfajta felkent uralkodó, akit Isten küld. Jézus valóban az. de nem egy népé, hanem az egész emberiség számára hozta el az üdvösséget. Krisztus Király kultusza a római császárok kyriosz kultusza ellenhatásaként fogalmazódik meg. Nem Krisztus királysága alakult ki történelmileg, hanem ez a szimbólum fogalmazódott meg a dominátus korában, amit jelképez, örök valóság. Ugyanakkor a Szentírás is szól Isten országáról, Krisztus nem evilágból való országáról.