Sopianaei Galaktotrophusza a IV. századból. Nem hivatalos kegykép. Bár egyházi tulajdonban van, elhelyezése egy földalatti múzeum-szerű bemutatóhelyen nem is tenné lehetővé kegyképként a tiszteletét. Közép-Európa egyik legrégibb Szűzanya ábrázolása, a római Priscilla katakombában találunk régebbit, meg a hagyomány teszi korábbra egyes keleti képek keletkezését. Én ugyanazal a tisztelettel keresem fel őt a pécsi Péter-Pál sírkamrában, mint a híres kegyképeket Gyűdben, Eszéken, Frassinóban, Máriabesnyőn és a többi helyen.
Ö most segít, hogy befejezzem a lepelről a sorozatot. Az utolsó, a harmadik napot már leírtam. Az volt hazafelé Frassinó. Aztán leálltam a bloggal, mert magát a leplet még mindig nem tudtam magamban feldolgozni. Sopron környéki kegyhelyeket is meglátogattam azóta, talán segít elrendezni bennem, ami ott Torinóban történt. Végül is mi történt? Láttam egy lenvászon lepedőt, amin Jézus, teljes bizonyossággal a Názáreti Jézus lenyomata van. Az Oltáriszentség meg maga Jézus, Vele sokkal gyakrabban találkozom. Hát igen, el kell menni Torinóba, hogy még többre tartsam azt, aki meg itt van minden szentmisén velem, magamhoz veszem, és én vagyok az a lepel és sírbolt, ami körbeveszi. Nyomasztó ez a tudat, pedig inkább végtelen boldognak kellene lennem.
A Sopianaei Szűzanyára visszatérve, nem teszek ide most reprodukált képet róla, képzelje el csak mindenki a maga fantáziája szerint. Az sem biztos, hogy Galaktotropusza, vagyis szoptatós Madonna, ezt csak én képzelem, mert nagyon sok kortársa ilyen. És Jézus ábrázolásai? Pécsett az ókeresztény leletek közt érdekes módon nincs. Ebben a korban Jézust még szakáll nélkül ábrázolták, de erre még kitérek az első nappal kapcsolatban a pécsi sírkamráknél nem sokkal fiatalabb milánói Szent Ambrus székesegyházzal kapcsolatban. Most egy közelebbi képpel zárom a bejegyzést a Sopianaei Szűzanya arcáról.
