Mi Atyánk!

A magyar nyelv inkább birtokos személyragot használ birtokos névmás helyett, így a "Πάτερ ἡμῶν" helyesebben szólna "Atyánk", "Apánk", vagy méginkább "Apukánk" formában.

Kit is szólítunk itt apukánknak? Minden elsős hittanos tudja, hogy Isten a mi mennyei atyánk. Jézus korabeli farizeusok szemében ez a megszólítás blaszfémia volt. Isten valami rettenetes hatalom volt szemükben, inkább félelmetes, mint közvetlen, atyai. Még a nevét sem ejtették ki, amint a Mózesi parancsot értelmezték, miszerint Isten nevét hiába szádra ne vedd. Márpedig a Hatalmas dolgaihoz képest minden említés hiába van. Leírni lehetett, sőt a Szentírásban megkerülhetetlen az Istent jelölő négy betüt (JHVH) leírni, de kiolvasni az Adonáj, az Úr (Kyriosz) szót kellett. Ehhez az istenképhez viszonyítva az egész világszemlélet fordul ki, vagy inkább fordul vissza a sarkaiba az apuka Istennel. Annak nevezzük, ami valójában. Teremtó Istenünk, ami több, közvetlenebb a nemző és neveló apukánknál is.

Istenatyánk, teremtő Édesapánk! Ne engedd, hogy gyermekeid elfelejtkezzenek Terólad!