Máriaábrázolások - a Galaktotrophusza vagy Maria Lactans
Ezzel a típussal már találkoztunk itt a blogon, az észak-olaszországi Ré kegyképével és annak filiációival kapcsolatban, mint Magyarországon Görcsönyben, Krisztinavárosban, Makkosmárián és még sok helyütt , amikre talán itt a blogban visszatérek.
Meghitt, emberi pillanatot ragad meg, akár az Eleusza. Mária táplálja a kis Jézust tejével. Neve is erre utal: Galaktotrophusza, azaz Szoptató, latinul Maria Lactans. Abban is az Eleuszához hasonlít, hogy erős érzelmeket kelt szemlélőjében, ezért igen elterjedt ábrázolási mód egyes korokban.
A keresztény művészet már kezdetek óta ismerte, ezért levezetése a Hodegetriából vagy az Eleuszából téves. Már a Prszcilla katakombákban találkozunk vele- Az ókeresztény korból Egyiptomból származik sok lelet szobrocska formában. Sokan az óegyiptomi Hóruszt szoptató Íziszre vezetik vissza. Kétségtelen, sok pogány szoptató istennő létezik, szinte minden kultúrában Ízisztől az Amalthea kecskéig. Viszont szinte minden anya képes a szoptatásra pogány istennők példája nélkül is. Miért ne találná meg a keresztény művészet is a témát. Esetleges kapcsolatok lehettek, de miért pont a Galaltotrophuszával? A legtöbb Hóruszgyerek-Ízisz szobor inkább Hodégetria-jellegű. Azzal a képpel kapcsolatban miért nem merül fel ugyanez? A kereszténység terjedése idején egyébként az Ízisz kultusz, mint misztérium vallás, az egész Római Birodalomban jelen volt.
Egyiptom másként kapcsolódik a Mária kultuszhoz. A Szent Családnak Egyiptomba kellett menekülne Heródes féltékeny gyermekgyilkosságai elől. Gyermekkorát Jézus itt töltötte. Erre büszkék is az egyiptomi keresztények, különösen a koptok, a régi egyiptomiak leszármazottjai. Különösen erős a Gyermekjézus kultusz köztük. Ennek kifejeződése a Szoptató Mária ottani népszerűsége. De Szírián és Bizáncon át eljutott nyugatra is, bár olyan nagyon nem kellett „eljutnia”, mert már a római katakombákban jelen volt.
Bizáncban érdekes módon ennek a típusnak nincs külön nevezetes kegyképe, mint a hodegeoni ikon vagy az athoszi Akszion Esztin. A képrombolás után egyszer csak megjelenik.
Nyugaton is népszerű. A középkori bizáncias minták után a reneszánsz már a testi valóság és a szakralitás összhangjának megmutatásával játszadozott e téma kapcsán. Ezért kedvelte szinte minden művész a korai reneszánsztól napjainkig.
A nyugati példákkal ellentétben a keleti ikonokon anatómiailag egészen abszurd helyeken találjuk Mária kebleit. El ne higgyük azt a típusmagyarázatot, hogy a többnyire szerzetes ikonfestő nem látott még szoptató anyát, ezért festette meg a valóságtól eltérően. Akkor is, mint most, diszkréten tudtak a nők szoptatni akár mások előtt is, úgy hogy nem mutogatták magukat, de azért kiderült, hogy nem a hónuk alól jön a tejük. A szürreális helyzetű testrész inkább az ábrázolás transzcendenciáját fokozta.
Hű. de sokat tudnék még írni erről a képtípusról. Több van belőle, mint hinnénk. Nem csak a képtárakban a híres festők híres művei közt, hanem még sok ismeretlen a régi templomokban. Egy részüket még fel kell fedezni, ugyanis szemérmesebb korokban félreértelmezték, és átfestették Mária keblét letakarva. Ilyen a görcsömyi kép is. Másikakat eleve úgy másoltak szoptatás nélkül. Sok Eleuszának és Hodegetria-jellegűnek hitt képről derülhet ki, hogy eredetileg Galaktotrophusza.
Hát ennyi fért egy blogbejegyzésbe. Így is hosszóra sikeredett. Jöjjenek a képek!
