Híradórészlet egy kereskedelmi TV-ből
Jeruzsálem. Véglegesen megoldódott a Jézus ügy. A városban földrengés pusztított.
Tegnap keresztre feszítették és meghalt a Názáreti Jézus az utóbbi időkben a tisztességes farizeusokat leginkább felháborító zavargó. Az események csütörtök éjjel váratlanul felgyorsultak, a világsajtó is csak szombat reggelre értesült a fejleményekről. A szabbat és az ünnep miatt munkatársunkat sem tudjuk kapcsolni. A városban még a közszolgáltatások is leálltak, soha nem látott buzgalommal tartják a szombati munkatilalmat. Az egyetlen működő faxról, a helytartói palotából küldte el Opport István tudósítását. Ebből idézünk.
Jézust csütörtök este fogta el a templomőrség az Olajfák hegyén, ahol az éjszakát töltötte tanítványaival. Kisebb dulakodás után bekísérték a főtanács soros elnökének, Kaifásnak házába. A gyalázatos ott sem tartózkodott az istenkáromló beszédtől, ezért a vád egyértelműen megállt, lehetett kérni Pilátustól az ítéletet. A helytartó először bizonytalankodott. Mivel Jézus galileai, elküldte az ünnepre Jeruzsálembe jött Heródeshez, Galilea és Perea fejedelméhez, de onnan is visszaküldték. Pontius Pilátus nem találta bűnösnek, de a nép haragjától félve megostoroztatta. Azzal is próbálkozott, hogy az ünnepre való tekintettel a szokásos amnesztiában részesíti. A nép igazságérzete azonban Barabás szabadon bocsátását követelte. Barabás ugyanis csak egy rablógyilkos volt, a nép szószólói szerint nem vállalható a visszavonhatatlan halálbüntetés. Mi van, ha kiderül utóbb, hogy ártatlan?
Megszületett nagy nehezen az ítélet: Jézust keresztre kell feszíteni. Pilátus magánvéleményét is közölte, minek kapcsán diplomáciai bonyodalmakra lehet számítani.
Az ítéletet római katonák hajtották végre a Koponyák hegyén. Jelen voltak a főtanács tagjai és a templomőrség. Két másik bűnözővel együtt feszítették keresztre Jézust. Elvetemültségére jellemző, hogy még ott is folytatta nyugtalanító beszédeit. Úgy hat óra tájban állt be a halál. Sokan kapcsolatba hozzák az akkor bekövetkezett földrengéssel és a szokatlan sötétséggel. A helytartóság képviseletében eljáró százados nem engedte lábszárcsontjait eltörni, ezért lándzsával megnyitotta oldalát, hogy a halál beálltáról meggyőződjön. A holttesteket még az ünnep beállta előtt eltávolították a hozzátartozók.
Jeruzsálem újra csendes, remélhetőleg az is marad a rendbontó kikapcsolása után. Az ország ünnepli az egyiptomi kivonulás emlékét. A földrengés kisebb kárainak helyreállítása után minden visszatérhet az eredeti kerékvágásba.
Nemrég kaptuk a hírt, hogy holtan találták Iskarioti Júdást, a neves üzletembert. Többen úgy vélték, hogy Jézus követőit ő fogja a főtanáccsal való kiegyezés útjára vezetni. A Homo economicus című gazdasági lap szerint Júdás gazdasági társasággá kívánta alakítani a Jézus körüli csoportot. Ezek után a legvalószínűbb, hogy teljesen felszámolódik a Jézus-kör. A tőzsde a hírre még nem reagált.