Júdás és az etióp kincstárnok
Képzeljük csak el, mivé lett volna a kereszténység, ha Júdás nem akasztja fel magát, valahogy árulása ellenére az apostolok közt marad, és Fülöp helyett ő találkozik az etióp kincstárnokkal. Elteszik a könyvet, és nagyra törő tervet szőnek a világ pénzügyi leigázására.
Nem olyan bonyolult dolog ám ez. Meg kell fordítani a pénz és az anyagi szükségletek természetes viszonyát. Enni, ruházkodni, minket szolgáló tárgyakat bírni bizonyos mértékig szükséges, nélkülük nem élhetünk emberi életet. Előállításuk, elkészítésük, eljuttatásuk azokhoz, akiknek szükségük van rá, a reálgazdaság. A nem tárgyi, anyagi szükségletek is megpróbálnak ebbe a rendbe beilleszkedni, bár ki is lógnak belőle. Viszont az emberiség történelmének nagyobb részében viszonylag jól működött. Volt egy jel, a pénz, ami a cserét megkönnyítve segítette, szolgálta a reálgazdaságot.
A szolgálóból úr lett. Kialakult a pénzgazdaság. A cél most már nem a szükségleteinkhez való javakban, hanem önmagában a pénzben testesül meg. Öncélú pénzuralom.
Jó ez? Szükségszerű mindez? Kinek jó ez így? Nem tehetünk ellene semmit? Ezekről a kérdésekről régóta érlelt gondolataim vannak. Mindenképp össze akarom fűzni és kiegészíteni eddigi gondolataimat. Ha kapok jelzéseket a hozzászólásokban, megteszem itt a blogon.
