Ma a Szentháromságról kellene írnom. Nem tudok róla semmit. A Szentháromság intellektuális tudása nélkül születtem. Aztán azt hittem, tudom. Most ugyanott vagyok, mint az elején. Nem merek ilyet írni, hogy Isten három aspektusa, három féle működése, meg ilyenek. A Védák valamelyik könyvében olvastam hasonlót az Egyistenről, aki teremt, fenntart és pusztít. Aztán nagyon gyorsan három isten lett belőle, aki nem brahmanikus, vaisnavikus vagy saivisztikus működés lett, hanem Brahma, Visnu és Síva három elidegenült isten. A következő tragédia az lett, hogy Síva a társaitól elkülönült pusztító lényege már emberélet-ellenes szektát is éltetetett, sőt Indiában máig vannak saivita vérengzések, csak úgy a fanatikus hitükből fakadóan.
A keresztény Szentháromság nem ilyen. Nem véletlen, hogy a magára maradt Pécsi Egyházmegyében a török hódoltság elején a még helyben maradt püspök óvta híveit a Szentháromság bármilyen értelmezésétől. Meg is kapta az utókortól, hogy titkos unitárius volt.
Igen az unitarianizmus. Ez a kálvinista arianizmus. Az ókori szentháromság-tagadás reformált formája. Milyen érdekes, hogy az eretnekségek előbb utóbb az ortodox tanítással való szembenállásukkal eljutnak a Szentháromság tagadásáig, vagy legalább is lazításáig.
Ebben a blogban már írtam a Szentháromság ábrázolásáról. Azt is írtam, hogy Rjublov híres ikonja nem Szentháromság, hanem Mamréi jelenés címet visel, az három angyal, akik Ábrahámot meglátogatták. Ótestamentumi előkép? Hogyan lehet annak előképe, ami örökké volt, már az idők kezdete előtt is.
A gnosztikusok és utódirányzataik már a háromságon is továbblépnek. Isten el nem idegenült kiáramlásait, emanációit kilencre, vagy tizenkettőre teszik. Öncélú bölcselkedés. Talán sok szentháromság-elemzés is az.
Megmaradok tehát tudatlan kisgyermeknek, aki még semmit sem tud minderről.
