A politeizmus veszélye a kereszténységben III.
Arra a veszélyre hívtam fel a figyelmet, hogy szép dolog más vallások tisztelete, de tudni kell, mi az, amiben nem más, azt nem szabad külön kezelni, és azt is tudni kell, mi az, ami nem építhető be a mi istenképünkbe. A kérdés persze megérne egy másik sorozatot. Most egy másik politeizálódási veszélyről írok.
A török időkben azért fizettünk rájaadót, mert pogánynak tartott minket a szultán. Az unitáriusok nem fizettek, de az én református őseim a Szentháromság megvallásáért adóztak. A törökök szemében ez már többistenhit volt. A katolikusoknak még rosszabb dolguk volt, de erről később. (Én katolikus vagyok.)
Tényleg ráják – pogányok – vagyunk? Hát, könnyen azzá válunk, ha a Szentháromságot nem megfelelően értelmezzük. A három személy emanáció, Isten el nem idegenült személyei. Az elidegenülés már kreáció (teremtés). Vigyázni kell, nehogy magunk kreáljunk istent az Isten személyeiből.
Az Atya és a Fiú egy. Már az ókori görögök is úgy kezdtek pogánykodni, hogy Demiurgoszt (a Teremtőt) és a Logoszt (az Igét) elidegenítették. Számunkra a testté lett Ige, Jézus a Logosznak még a tudását is visszaszorította. Viszont Jézus Isteni természete sokszor önálló életet él. Önálló Jézus kultusz az Atya nélkül. Nehéz erről helyes képet alkotni a földi dolgok közt semmi sem analóg. Jézus és az Atya egy, mindig oda kell gondolnunk Jézus személye mellé az Atyáét!
A Szentlélek is néha önállósítja magát, különösen egyes pünkösdi jellegű felekezetnél, de sok katolikus közösségben is. A Szent Szellem önálló működése az Atya és a Fiú nélkül - ilyen nincs. Van az Istennek olyan megnyilvánulása, ami inkább e személyéhez kötődik, pl. a bölcsesség ajándéka, de nincs külön lényegű valami, ami bölcsességet vagy nyelveken szólást ad.
Már az is problémás lenne, ha a katolikusok templomot szentelnének a Szentlélek tiszteletére. A soproni Szentlélek templomnak ez csak a helytelen köznapi neve. Helyesen a Szentlélek eljövetele templom, melynek pünkösdkor van a búcsúja. Nem személyhez, hanem eseményhez kötik a templom ünnepét.
Vigyázzunk a Szentháromsággal! Ne szedjük szét, mert nincsenek alkotórészei! Egy egységes Isten. A három személy nem különíthető el. Ami mégis mondható: az Ige testté lett Jézusban az Atyától, a Szentlélek által. Ha nem érted, inkább ne is foglakozz vele. Egy Isten van. Az arianizmus veszélyét elég azzal kivédened, hogy Jézus isteni természettel rendelkezik, ami azonos az Atyával, és azzal, aki pünkösdkor eljött az apostolokhoz. Egyébként én sem értem, csak úgy próbálok tenni.
Ma már inkább történeti érdekesség, de az emanációs politeizmusnak van egy másik veszélyforrása a kereszténységben, főleg keleten. A gnoszticizmus egy kis áthallására gondoltam, a Szófia kultuszban, ami megér egy következő cikket.