A politeizmus veszélye a kereszténységben V.
Most a heroizációs politeizmus következik. Ennek a veszélye a katolicizmusban nagyobb, mint a kálvinizmusban. Emiatt tekintek református őseim hitére úgy, mint a túlélés zálogára a török időkben. Ahogy a biztonsági háromszáz év a veszély után eltelt, vissza is tértem a Katolikus Egyházhoz. Azért a protestánsok is barátaim, nekem nincs velük bajom, viszont ha megtudják, hogy áttért vagyok, sokszor furcsán néznem rám.
A szentek tisztelete miatt tartotta a török pogányoknak a katolikusokat. Kik is azok a szentek? Eredetileg a Krisztusért vértanúhalált haltak tisztelete terjedt el az egyházban. Szent István diakónus, az apostoluk, a Római Birodalmon belül és kívül a hatalmi önkény és a vallási türelmetlenség áldozatai a nép emlékezetében megmaradtak, sírjukat, maradványaikat ápolták, őrizték az enyészettől. Ők az egyház fundamentuma, az ő haláluk nélkül nem épül ki a kereszténység.
Tulajdonkép Szent János apostol volt az első, aki természetes halállal halt meg, de ugyanazt a tiszteletet megkapta, mint a mártírok. Az első nem vértanú szent valójában Szombathely szülötte, Toursi Szent Márton volt. Ezzel átalakult a szent fogalma. Egyszerűen azt jelenti, hogy különb, mint a többi. Szigorú eljárás során megvizsgálják a „gyanús" ember életét, ha megfelel a kritériumoknak az eljárás végén kanonizálják, hivatalosan kihirdetik, hogy nyilvánosan szentként tisztelhető. Első lépésben boldoggá avatják, majd aztán szentté a második fokozatban. Mindszenty József tiszteletreméltó jelenleg, mert a kanonizációs eljárás nem zárult le. Apor Vilmos boldog, talán egyszer még szentté is avatják. Árpádházi Erzsébet már szent. Van olyan boldog is, aki helyileg szentként tisztelhető. Itt a Pécsi Egyházmegyében első magyar püspökünket Szent Mórnak nevezzük. Az egyházmegyén kívül csak Boldog Mórként említik.
Azt hiszem, sejthető, hol itt a politeizációs veszély. Következő cikkemben azért kicsit részletesebben írok róla. A két szélsőség között - hogy egyáltalán ne tiszteljünk senki embert, meg hogy, a szentektől a Jóistent se lássuk - megpróbálok elevickélni.