Egyes törzseknél a gyermeket a 10. napig vagy későbbig is akár, nem is tekintik embernek. Akkor annak addig nicns lelke, míg más emberek el nem fogadják azt, hogy létezik? Amíg az anya a kezébe nem veheti és ki nem derül, hogy igen, van egy gyereke?

Sok keleti nép, pl. a kínai is a gyermek életkorát a fogantatástól számolja, pontosabban egy évesnek születnek. A katolikus egyház többek közt az abortusz vita során is kifejtette, hogy a fogantatás pillanatától teljes emberi méltóság jár mindenkinek, azaz test és szellemegységét kell benne tisztelni.

valamit félreértettél...nem mondtam,hogy akkor ,,kap" lelket a baba...a lélek ott van már a fogantatástól,csak akkor ,,bújik" be,amikor életképes az új test...abban a pillanatban sír fel... és Tibetben nem nyugtatnak senkit azzal,hogy ,,szegénykének nem volt lelke" erre megvannak a karma törvényei...annak a gyereknek,aki csecsemő korában meghalt,éppen ez volt a dolga,a feladata,hogy gyakorolja a születést és a halált, a szülőpárnak pedig az a dolga,hogy gyakorolja az elengedést...a karmában semmi sem történik csak úgy,véletlenül...és a tibetiek minden magyarázatában benne van a karma logikája... nagyon jól teszi a katolikus egyház,hogy a fogantatástól számolja az emberi méltóságot...a magzat tökéletesen érzékel és ,,tud" mindent,ami a külvilágban történik,és emlékszik is mindenre... a későbbi viselkedése egész életében ezektől az impulzusoktól függ... ...és azt is pontosan tudja,ha halál vár rá...sőt...ezt az emléket az anyaméh is megőrzi...egy abortusz után fogant magzat érzi,tudja,hogy mi történt és őt is félelemmel tölti el mindez.... tehát az ember a fogantatástól ember...

Kezd érdekessé és izgalmassá válni mindez. Így van igazán értelme egy blogban levő komolyabb témának! Köszi Ametiszt, Sbe, Alessia, és még, aki jön. Tibet vallási rendszere eléggé érdekes európai szemmel. Igazán csak a monostorok lakói követik a mahajána buddhizmust, annak is un. vonalanként más-más ágát. Eltérő pl. gelupa vagy a kagyüpa szerzetesek hitrendszere, bár nem alapjaiban. Viszont nem különülnek el, mint a keresztény felekezetek, mégha nagyobbak is a különbségek. A nép vallása meg ami a monostorokból lecsöppen, meg a buddhizmust megelőző sámanizmus, persze nem úgy, mint mondjuk Szibériában. Az anyák megnyugtatása ennél sokkal nehezebb kérdés, és mindig egyedi, és nekik kell meghagyni, mi is ad nyugalmat. Az is segít, hogy csak "gyakorolja az elengedést". Ez a kérdés már jóval túlmutat az inkarnáción.

mindenki arról beszél, amit tanult, vajon melyik az igazi?

Itt semmi sem igaz és minden az.A lényeg hogy nem tudjuk.Szerintem a lélek egy tudati forma.A tudatunkal "eszünkel" fordítjuk le az érzelmi tudatunkat hogy beilleszthető legyen a fizikai világba az a dolog amit éppen érzünk. Vegyünk példának egy szellemi fogyatékost.Az érzelmei nem mennek át a szűrőn,hanem egy az egybe kapcsolódik a fizikai világhoz.Míg a többi embernek átételesen.A lélek az agyunkban van de nem mindig kapcsolódik össze vele.Igaz anyagi kapcsolódás nélkül meg semmi értelme itt a földön.

Igen, nekem is pont a szellemi fogyatékosok jutottak eszebe... édesanyám dolgozott ott, amíg rokkantnyugdíjba nem küldték, és én is sokat voltam bennt, szóval nekem magtól értetődik a dolog.. meg hogy keleten őket jobban megbecsülik és tisztelik, int nálunk, hiszen ott nem hülye a gyerek, hanem most valamiért ebbe a testbe született, s támogatni kell mindenben, hogy aztán a következő élete szebb legyen. meg aztán így is fejlődnek, és nagyon szép a világuk.. egyszerű, de szép. annak az embernek vajon mi a feladata... najó konkretizáljunk.. a családomnak, akik egy öröklött génhibával küszködünk? (tudom ,h ez nem témába vág, de.. de érdekelne, mit gondoltok)

még egyelőre nem tudok hozzászólni, csak figyelek. nagyon érdekes téma.