1572
Natanael, mit láttál lenyúzott bőröddel kezedben égi lakhelyedről? Tízezrével hulltak egymás kezétől kölcsönösen a király hívei és lázongói.
Kevesen tudják, hogy mindig akadtak a keresztény világban olyan csoportok, akik fanatizmusukban nem riadtak vissza a keresztyénnek hazudott erőszaktól sem. Ilyenek voltak egyes hugenotta közösségek Franciaországban. Szabályos írtóhadjáratokat rendeztek a szomszéd falvak lakossága ellen, csak mert katolikusok voltak. Különösen szerették szentmiseáldozat közben meglepni az embereket, és ott a templomban vérfürdőt rendezni.
A király ellenfelei közt sok hugenotta volt, köztük olyanok is, akik elítélték társaik kegyetlenkedéseit. Ennek ellenére jó ürügy volt a leszámolásra. A Párizsban a királyi esküvőre összegyült tízezres tömeget egyszerűen leölette. Ehhez sem az egyháznak, sem a vallásnak semmi köze, csak annyiban, hogy Róma erősen megróta a királyt.
Mondhatja valaki, hogy az egy sötét korszak volt. Igen, az volt, de azóta se gyúltak fel több lélekben a fények. Tarkovszkij Anbrej Rjublovjában hangzik el a mondat: "Az emberiség már minden szörnyüséget elkövetett, azóta csak ismétli önmgát." Hát, kedves Andrij, elfelejtetted, hogy azóta lett az atombomba, az ideggáz, az angol, szovlet és német lágerek, Pol Pot, Maó, Lenin, Stalin, Hitler és társaik újításai. Az emberi kreativitás határtalan, Andrij!
Szent Bertalan Apostol! Dermett Michelangelo tekinteteddel kezedbe vett bőrödön nézz le ránk! Bőrtelen testedre ragadt por és piszok mögül szólj értünk a mi Urunknak, fogadja el a Te véred mellé tett adomámyként, minden ártatlan legyilkolt ember vérét, bocsánatodért!