Eckhart Mester írja egy helyen, hogy a tökéletes szegénység állapotában már „üres hely” sem maradhat Isten számára az Isten felé törekvőben, mivel ha maradna, afféle Istennek fenntartott parcella lenne, s éppen ez a féltve őrzött magántulajdon venné el a helyet Istentől, hogy az a valódi megüresedésben saját magaként munkálkodjon. Isten ugyanis „magára vállalja a felelősséget saját munkálkodásáért, és ő maga a munkálkodás színtere, mert Isten olyan, hogy önmagán belül munkálkodik.” Helyet fenntartani a számára pedig azt jelenti, hogy az Isten-porta csökönyös birtokosa kitart a különbségtétel, jelesül az önmaga és Isten között megvont különbségtétel mellett. Ekchart Mester ezzel Isten munkálkodásának színterét az „a már üres hellyel” sem bírók szűk elitjének sajátítja ki, vagyis nagybirtokossá lesz – önnön rendszere szerint.
