Maitréja, a szeretet eljövendő Buddhája.
Buddhát sokáig nem ábrázolták. A mai megszokott ülő (törökülésben), álló és fekvő buddhaszobrok a hellenizmus indiai megjelenésekor, annak hatásaként tűnnek fel. A sokféle buddha közül az egyik legkülönösebb Maitréja, aki egy eljövendő szeretet-buddha. Van olyan irányzat, amelyik Krisztussal azonosítja. A new age is ismeri maytreát, de az egészen más, mint a buddhizmusban, szerintuk már eljött 1974-ben, és készül végleg felszámolni Krisztus kétezer éves uralmát.
A buddhista Maitréja-ábrázolás különleges, ugyanis többnyire széken, trónuson ül, ami keleten szokatlan. Tenigl Takács László indológus perzsa hatásnak véli. Valamivel a Pantokrator-kultusz megjelenése utáni keletkezésű Maitréja, tehát lehet keresztény eredetű is, gondoljunk csak a szeretet Buddhája elnevezésre. Apolló-Zeusztól való származása sem kizárt, bár ebből inkább haragvó természet következne, ami távol áll tőle.