Mint írtam a nagy Útra úgy készültem, hogy többször is lementem Gyűdbe. Az eszéki út előtt is ezt tettem, hogy a gyűdi szobrot megfigyeljem, össze tudjam hasonlítani az eszékivel. Gyűdön a templomban tilos fényképezni. Bősz kamerák figyelik is az embert, de azért megpróbáltam egy képet készíteni az igéző szemű Madonnáról. Már amilyen képet lehet lopva vaku nélkül készíteni.
Ez a szobor 1713-ban Nesselrode Ferenc, mások szerint előtte Radonai Máyás pécsi püspök ajándéka a siklósi ferences barátoknak, akik ekkor a kegyhely őrzői. Két nagyszabású barokk püspök, akik a török idők után az egyházmegye, sőt a két vármegye Baranya és Tolna talpra állításán sokat dolgoztak. Komoly ellenállásba ütközött munkájuk.
Az országot leginkább Bécsből kormányozták, és hadmérnökök szinte mindent átszerveztek, nehogy a török uralom előtti állapotok álljanak vissza. A városokat, falvakat áthelyezték stratégiai szempontok szerint, egész tartományokat mértek ki más helyen A déli határvidéket nem csatolták Magyarországhoz, sajátos katonai kormányzást vezettek be, így Horvátország gyakorlatilag megszűnt, jobban mondva áthelyezték északabbra Zágráb köré, a hajdani Szlavónia területére. Szlavóniát pedig Keletebbre nyomták a Dráva-Száva közére. Az egyházmegye elvesztette a Dráván túli területeit, sőt az egész egyházmegye-rendszert át akarták szervezi. Pécs helyett a stratégiailag jelentősebb Eszéket megtéve központtá. E két püspök kemény ellenállása és építőmunkája nélkül az Egyházmegye nem ünnepelhetné ezer éves fennállását, és talán Pécs is csak egy olyan nagyközséggé vált volna, amelyek csak valamikor a kilencszázhetvenes években nyerik vissza városi rangjukat, mint Siklós, Szigetvár, Dombóvár.
Eszék számára a kegyszobor önbizalmat is adott. Az egyházmegye tekintélyét tehát vissza kellet állítani, ezért készítetett a pécsi püspök egy másolatot, amit nagy pompával elhelyezett a siklósi barátok nagy örömére a gyűdi templomban.
Milyen érdekes, hogy több olyan búcsújáró hely van, ahol nem az eredeti kegyképet találjuk, de ez semmit nem változtat a hely lelkiségén. Bécsben a Stefansdmban eléggé méltatlan helyen láttam a Máriapócsi kegyikont. Hiába vitette el a császár, ott nem folytatódtak a hozzá fűződő csodás jelenségek, Pócson viszont a másolattal ugyanaz megtörtént, mint az elhurcolt eredetivel. Tulajdonképpen ezek a szobrok is csak élettelen fadarabok. A hit, amely beléjük helyeztetett nem nekik szól, nem is a művészi értéknek, amit képviselnek. A boldogságos Szent Szűz maga, akivel kapcsolatosak a csodák, a tárgyak csak kapaszkodók az anyag vonzásában élő embereknek.
