Ha Eszék, akkor legyen egy komplettebb kelet-szlavóniai kirándulás. Nekcse, Raholca, Atyina és még egy csomó érdekes hely, amennyi belefér. Ha Horvátországi nyaralás, akkor mindenki Dalmáciára gondol, pedig Szlavónia is csodálatos hely.

Ez a vidék a XVIII. Századtól nem belső Magyarország része, hanem, mint írtam, a tartományt a hadmérnök térképészek keletebbre tolták. Ekkor indult meg az elhorvátosodás, ami mára már a négy református falut kivéve száz százalékos. Dédapám korában 40 % magyar élt erre, a városokban több is. Sőt, az olcsóbb föld vonzotta is a magyar gazdákat. A dédapán is ezért költözött Zdencibe, amikor a kisebb folyókat is gátak közé terelték, így vizimolnárként már nem dolgozhatott. Mit tehet a molnár, aki a faszerkezetű malmokat maga javította, ha nincs malomtó? Elmegy bognárnak, és vásárol pár tíz holdat a Dráván túl. Az ottmaradt rokonok el is felejtik, hogy magyarok voltak az őseik, csak néha rácsodálkoznak, miért nem hangzik horvátosan a nevük, hogy Somođi.

Pécsi házunkban iskolába indulva minden reggel, hacsak nem volt köd vagy a szokottnál nagyobb szmog, két hegyláncot láttam. A sötétebb Villányi hegységet pont szemben a Máriagyűdöt ölelő Tenkessel, és a Papuk halványabb gerincét, amit mi Fekete hegyeknek mondtunk. Európa egyik leghosszabb hegylánca. A Majdnem Belgrádig tart a Fruska Góra, majd Pozsega, Verőce havasai, mai nevén a Papuk, Biló, Kalnik, Ivaneci-hegység, és még ki tudja hány hegység egészen Szlovéniáig. El is ágazik, amint Pozsegát medencébe zárja a Bródi-hegység, a Gyűdöt északról védő Villányi-hegység is ez óriás láncról ágazódott le a Vörösmarti-hegységen keresztül.

És akkor ott van az a hatalmas termékeny síkság. A Nagyalföld tájának tartják a geográfusok, mégsem olyan kilátástalan, életunó vidék. Nincs olyan pontja, ahonnan ne látszanának a hegyek. Szinte teljes körben, mert a Mecsek a TV toronnyal az északpont. Pécs fényei földre hullot csillagok az éjszakában. Nekem otthonos táj, az én Ormánságom túlsó fele. Meg is volt minden falunak a párja szimmetrikusan a Drávára.

A folyó kulturálisan mindig összeköt, sohasem természetes határ két etnikum közt. Az csak széles tenger és magas hegyek gerince választ el. Nem is volt a Dráva két partja eltérő kultúrájú, még a török és az osztrák fel nem zavarta, Titó partizánjai be nem végezték a nagy etnikai átrendezést. Most Európa egyik legpéldásabb országának része. Nem kis áldozattal, vérrel, de ledobták a szerb vezetésű Jugoszlávia igáját. A horvát az egyetlen szomszédos nemzet, amelyik se le nem nézi, se ellenségnek nem tekinti a magyarokat. Jó érzés köztük lenni.

Szóval négyen elindultunk. Nem a teljes család, mert a nagyokat már nehéz összeszedni, mióta nem buszunk van, két autóval kell menni, ha mindenki jön, a Trabant meg a hosszabb utakat nem bírja, maradtunk négyen egy Suzukiba.