Hát, nem éppen a legnyugodtabb kor volt az XVII. század eleje. Még alig élte túl a török igát a nép, amikor a kurucok és a labancok kezdték fosztogatni. A rácok meg szabályos népírtásokat rendeztek, és aki mindezt túlélte, azt a pestis veszélye fenyegette.
Ilyen időkben a leghatékonyabb eszköz az országra leselkedő veszedelmek elhárítására az imádság. És valóban, e korszak szörnyűségeinek az imádság ereje vetett véget. Az újjászervezett egyház meg is teremtette az imádság alakalmait a barokk vallásosság minden kellékével. A búcsújárás is ezek közé tartozott.
A távoli szent helyek felkeresése üdvös, de veszélyes vállalkozás volt. Pécsről még az oda-vissza egy napi járőóöldre fekvő Gyűd felkeresése is vakmerő vállalkozás volt fegyveres kíséret nélkül. A járvány miatt a békés emberek sem kedvelték az idegeneket. Hogy ne maradjon zarándoklat lehetősége nélkül a nép, kisebb helyi kegyhelyeket hoztak létre, olyan kis gyűdöket. Kettőt most bejárunk: a Pécs melletti Szentkutat és Pécs Szigeti külvárosában a Kisgyűdöt. Előbbi még élő kegyhely, utóbbiról már szinte semmit sem tud az én korosztályom. A harmadik. a pécsi Havihegy, oda külön is elláogatunk a gyűdi út után.
