Novemberben már elég korán sötétedik. Elég félelmetesek ilyenkor a szőlőhegyi utak, különösen, ha a köd is nehezíti a kátyúk észrevételét. Úgy botorkáltam be Budakeszi központjába, hogy szinte észre se vettem. hogy megérkeztem. Mindenütt az egyforma sötét szürkeség. Az úton valahogy egy régi Mária imádság járt az eszembe, az Axion esztin, amit Aranyszájú Szent János liturgiájából ismerek:

Valóban méltó dicsérni téged, Istenszülő,
a boldogságost és szeplőtelent
és a mi Istenünknek Anyját
ki a keruboknál tiszteltebb
és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy,
ki az Istent, az Igét
sérülés nélkül szülted,
téged, valóságos Istenszülő,
magasztalunk.

Hogy egy latin szertartású kegyhelyen, miért ez jutott eszembe, nem tudom. Annyira nyugati itt minden. A Galaktotrofúza is ezer éve már inkább Maria Lactans, és a szerb ortodoxok is úgy fogadják vissza szegedi templomukba, mintha az olaszföldön teremtődött volna. Pedig Rében valami rejtélyes okból egy bizánci képet festettek a templom külső falára, bár a felirata latin. Szóval a legabszurdabb itt a sváb-magyar Budakesziben egy bizánci imádsággal búcsúztatni a Szűzanya kegyhelyét.

De úgy látszik, nincsenek abszurditások, az Istenszülő megadta a lehetőséget, hogy az Axion esztinnel ünnepélyesen és közösségben köszönthessem szentmiseáldozat közben!

A templom kivilágítása elveszett a ködben. Azon gondolkodtam, érdekes fotótéma-e, vagy csak olyan élvezhetetlen ködkép lesz-e. Állványt is elő kellene venni hozzá, meg exponáló zsinórt. Hosszú előkészületek a nyirkos hidegben. toporgás a sárban, ahelyett, hogy sietnék. Még 250 kilométer nem a legjobb útviszonyok közt. Azért közelebb megyek a templomhoz. Úgy tudom, mellette az Árpád-kori elődje alapfalai, megnézem, ha tényleg érdemes, akkor elő a fotófelszerelést! Csak úgy próbaként lenyomtam a templom kilincsét. Nyitva volt. Az énekből, a pap öltözetéből, a szólea vonalára tett Jézus és Mária képről. ami egy teljes ikonosztáziont pótolt, rögtön rájöttem, ez Aranyszájú Szent János liturgiája. A helyi görögkatolikusokhoz időnként kijár Budapestről egy pap, hogy ne csak a latin misét hallgassák.

Így valódi szentmisével zárhattam a Makkosmáriai zarándoklatot, az egyik legszebb Mária-imádságot kétszer is elmondva alatta. Áldoztam is. Az ilyen diaszpóra közösségek, mint a budakeszi görögkatolikusok, eléggé zártak. Gondolom, csodálkoztak, ki lehetek. A pap áldoztatáskor mindenkit nevén szólít. Én ilyenkor a Szentség vétele előtt mondani szoktam a nevemet, hogy a pap ne hagyja ki az áldoztatási szövegből. A bor Krisztus vére, a kenyér Krisztus teste. Ott és akkor így volt teljes, a kettő egyszerre.

A liturgia után kiszaladtam a fényképezőgépemért, de előtte megkérdeztem, a Krisztus Király ájtatosságra gyülekező latin hívektől, fényképezhetek-e. Örültek neki, hogy érdekel a templom. A görög papot még a purifikálás közben elérte a fényképezőgép a proszkomídia oltárnál. bizonyságul, hogy tényleg bizánci liturgia volt.

És a poszt végére az Axion esztin, ahogy Divna Ljubojevics énekli. Magyarul feljebb található a szöveg, de ide írom görögül is, hátha valaki így követi:

Άξιον εστίν ως αληθώς
μακαρίζειν σε την Θεοτόκον,
την αειμακάριστον και παναμώμητον
και μητέρα του Θεού ημών.
Την τιμιωτέραν των Χερουβείμ
και ενδοξοτέραν ασυγκρίτως των Σεραφείμ
την αδιαφθόρως Θεόν Λόγον τεκούσαν,
την όντως Θε&