A szövegek szerint Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe. A szamár manapság az igénytelenségéről híres. Amíg a ló kényes a takarmányra, a rendszeres etetésre és gondozásra, a szamár elvan még a tüskés kórón is. Szegény ember lova, bár nehezebb vele bánni, hamar megmakacsolja magát. Már sivatagi őse is nehéz körülményekhez szokott, a háziasítás pedig folytatta a rossz viszonyokhoz való kiválasztást. Bár egyes vidékeken, pl. Franciaországban kitenyésztettek különleges igényeknek megfelelő nagytestű szamarakat is elsősorban azért, hogy lóval keresztezve, az öszvér tulajdonságai megfelelőek legyenek.
Jézus nem szamárháton vonult be a városba! A nyugati ábrázolások hátasai egyre inkább egy szürke házi szamárra hasonlítanak, de ha megnézzük a keleti keresztény képeket, ahol a másolatok évszázadokon keresztül is hűek akarnak maradni az első ábrázolásokhoz, egészen más állatot látunk. Nem az az aranyos, bundás, hosszúfülű jószág viszi az Üdvözítőt, amit szamárként megszoktunk. Annál karcsúbb, lószerűbb, de farka bojtos, mint a szamaraké.
A lófélék nemzetségéből elsőként a félszamarak háziasítása sikerült a Közel-keleten. A félsivatagi részeken vadon élő kulán vagy onagger csikókat könnyen megszelídítették. Ideális málhás állattá vált. Kocsiba szinte lehetetlen fogni, a hátán vitték a terhet. Nyugodt járásával kísérte gazdáját, aki így egyszerre többet és könnyebben tudott szállítani, mint saját vállán. A kulán napjainkra a kipusztulás szélére sodródott. Megjelenése inkább az ikonok, mint a juhászok szamarára hasonlít. Füle, szőrzete rövidebb, fényesebb, teste karcsúbb, farka viszont bojtos.
A ló az asszírokkal együtt jelent meg a termékeny félholdon. Az euráziai sztyeppékről érkeztek. Gazdáik hadifölényét az jelentette, hogy harci kocsik elé fogva nagy sebességgel tudták az ellenséget tizedelni. Az igényesebb takarmány termesztéséhez a kevésbé száraz termőföldek egy részét kellett az emberi élelemtermeléstől elvenni, rétté tenni. Ez a folyamat is hozzájárult az elsivatagosodáshoz.
A ló tehát a harcos hódító asszírok, a kulán pedig a békés földműves őslakosságot jelképezi. Másrészt az új és a régi ellentétét. A régi dolgok, ha túlélik az avultság, ócskaság átmeneti korszakát, értékessé válnak, sokszor még szakralizálódnak is. A bronzkori szentélyekben magköveket őriztek, a vaskortól értékes fém a bronz és az arany. Manapság is a régiség értéknövelő. Így vált a még megmaradt kulán-állomány királyi állattá, méltó arra, hogy az írás szerint Sion leánya királyát a hátán hozza. Jézus is valószínüleg kulán háton ment vrágvasárnapon.
A szamár karrierje később kezdődik. Ennek ellenére a hagyomány már szamárról beszél, a Szentírásfordítások sem különböztetik meg a mai ember számára már nehezen értelmezhető szamár és félszamárféléket.
Gyakori színváltozata a keresztes szamár, mely hátán húzódó sötét csíkot egy a két lapocka irányába induló keresztezi. A néphagyomány szerint ezzel jelzi, hogy az Istent vitte hátán.)
