Itt ez a két kép. Két oltárdedikáció. Beöltözött papok, különösen a másodikon. Szertartás, ceremónia, külsőségek – mondják sokan. Van, akit még el is riaszt az egyháztól és a vallástól. Bár lehet, hogy ez csak ürügy, amúgy is távol lenne tőle, csak van mire fogni.
Miről is van itt szó? A bűnnel megjelent a rossz a világban. Bármilyen furcsa, mi okozzuk. Te, én, mi. És ebből mi következik? Örök kárhozat? Soha véget nem érő kínok? NEM! Még felesleges bűntudatban sem kell élnünk! Isten ugyanis elküldte Jézust, a fiát, és keresztáldozatával, vérével lemosta vétkeinket. Megadta lehetőségét annak, hogy ha megbánjuk, jóvá tesszük, megbocsájtsa .
Kell ennél nagyobb dolog! Lehet ezt bárhogy is méltóan kifejezni? Ki döntheti el, mi a hozzáillőbb, a puritán egyszerűség, vagy a legdrágább dísz. Az aranyszövésű ruhák nem viselőiket emeli ki, hanem ellenkezőleg. Elrejtik emberi gyengeségeiket. Krisztusnak szól a ragyogás, akinek semmit sem drága adnunk, hisz mindenünk tőle van.
Az egyház azért ügyel az arányokra. Ha emberek élete kerül veszélybe, nem sajnálja a legdrágább aranytárgyakat sem eladni. Ez történt az ukrajnai éhínség idején is. Arany ereklyetartókat, kegytárgyakat adtak el, és élelmiszert vettek az árából. A dühödt NKVD erre reakcióként kifosztotta a templomokat, ne legyen miből segíteni a rászorulókat.
Istent a legnagyobb egyszerűségben is méltón szolgálhatjuk, de ha módunk van, az igényes, a művészien díszes csak emeli a tisztelet fényét, de Isten valódi világosságát sohasem éri el.
