A politeizmus veszélye a kereszténységben IV.
Az emenációs politeizmussal kapcsolatban írtam az eonokról. Isten emanációi ők különböző gnosztikus irányzatokban. Tehát nem három isteni személy létezik szerintük, hanem több. A kilencedik, másutt tizenharmadik eon Szófia, a bölcsesség. Az ő neve nőnemű a többi hímneművel szemben. Nem a személyük kap szexust, hanem csak azt jelzik, hogy Zsófi eon polarizáltsága ellentétes a többivel. Így keletkezik egy bipoláris Isten, akinek belső feszültségéből indul meg a teremtés, vagyis minden, ami Szófia után lesz, elidegenül Istentől.
Kissé dualisztikus ez a kép, bár nem mond semmit arról, hogy Szófiával a rossz is megjelent volna, sőt a polorizációs feszültséget sem jelzi rossznak. Ezek a próbálkozások elsősorban egyes újkori gnosztikus irányzatok jellemzői, hogy a rosszat Istenből eredeztessék.
A Szentháromsággal kapcsolatban óvtam mindenkit, hogy elkülönülten gondolkodjunk személyeiről. A szentsokaságos eonokról lehetetlen nem úgy gondolni. Sokszor angyalokká változnak, saját életet élnek, sőt külön kultuszuk is van. A frazeológia ellenére szabályos politeizmus. Nem kell istennek nevezni, amit istenítenek attól még az.
A kereszténységben, különösen keleten elterjedt a Sophia tisztelete. Sokszor olyan, mint az Isten nőnemű aspektusa. Itt ez az ikon is úgy ábrázolja. Egyszerűen csak tudatlanságból ered ez az elképzelés. Miről is van szó? A pogány görögök bölcselete és a keleti ugyancsak pogány hiedelmek Alekszandriában egy sajátos bölcseleti iskolában egyesültek. Szokrátész, Hermész Triszmegisztosz meg Indiáig minden isten és guru egy fazékban főtt össze. A kereszténység ezt a szó fegyverével, a életszentség erejével, a szeretet hatalmával felszámolta. Megteremtette az új Bölcseletet (Sophiát), ami már Krisztus szerinti. Ezt ábrázolja az ikon, amint krisztianizálódik a bölcsesség. Érdekes és ritka ábrázolás, mert az allegorizálás nem jellemző az ikonfestészetre a politeizmus veszélye miatt.
„Bölcsesség, igazhívek!” hívja fel a pap a liturgiában többször is a hívek figyelmét. A bölcsesség egyébként a Szentlélek ajándéka. Az ő működése bennünk. Persze az Atyától és a Fiútól nem elválasztva.
Nem tudom, hogy az allegória elevenedett-e meg, vagy valódi történeti személy lehet Szent Zsófia vértanú. Az ókeresztény mártírok esetében általában valós mag köré sző az utókor mesés köntöst. A neve tehát Szófia, azaz bölcsesség. Hadriánusz császár idejében szenved vértanúhalált három lányával együtt. Itáliaiak voltak, mégis sok a keleties elem legendájukban. Görög nevük, a helytartó szintén görög Antiochosz neve keletebbre utal.
Az igazi meglepetés a három lány neve: Pisztisz, Elpisz, Agapé, magyarul: Hit, Remény, Szeretet, a három isteni erény. (latinul: Fides, Spes, Amor). Megfordított gnosztikus emanáció, ők itt a Bölcsesség gyermekei. Koruk is érdekes: kilenc, tíz, tizenkettő évesek. Eonikus számok.
A császár parancsára lefejezik a Hitet, a Reményt és a Szeretetet. Előtte megkínozzák őket, különösen a Szeretetet. Anyjuk, a Bölcsesség még eltemetheti őket, majd követi lányait Krisztus színe elé.
Valószínűleg valós személy Zsófia és három lánya, akárhogy is nevezték őket. Ha van közük az allegorikus Szophiához, akkor azt a célt szolgálhatta, hogy valódi emberben oszlódjon szét az absztrakt Bölcsesség esetleges önálló életre kelésének veszélye.
