Szent Tamás Apostol (Didimosz, azaz Iker)
Az a kép alakulhat ki szegényről, hogy ez egyetlen eset kapcsán tényleg hitetlen lenne. Pedig ő is Jézus legkedvesebb apostolainak egyike. Az apokrif Tamás-iratokból ismerhetjük meg további sorsát. Innen tudjuk, hogy Jézus rokona volt, külsőleg ő hasonlított leginkább rá. Ő jut el a tanítványok közül legmesszebbre. Szíriai tartózkodása után Indiában alapít egyházakat. Egy maharadzsa király hívja, mint a világ legjobb építészét, de ő a mennyei palota építésébe kezd, a király palotára szánt pénzét szétosztja a szegények közt. A dél-indiai egyházalapítás után északra megy, ahol egy féltékeny guru - kinek Káli istennőt ábrázoló szobrát elolvasztja, mintha viaszból lenne – kardjával leszúrja. Sírja legendák témája titokzatossága és a hozzá fűződő csodák miatt.
Földi maradványait a szíriai Edesszába szállítják, ezt ünnepeljük ma. A Római Egyház a IX. században december 21.-ére helyezte napját, de 1969 óta újból az eredeti napján ünnepeljük.
Indiában Krisztus után 52 óta él az általa alapított egyház. A szír szertartás két változata, a keleti és a nyugati szerint két ága van: a malabár és a malankár egyház. A tízmilliókat számláló ősi keresztények többsége a római pápa primátusát elismeri. A malankár egyház feje a trivandrumi katolikosz, a malabáré az ernákulumi érsek. Mindketten a római kúria bíborosai. Némely katolikus szerzetesrendben aránytalanul sok hivatás származik e két egyházból. Nős emberek is lehetnek papok, ennek ellenére többségük a cölibátust választja. Íme, nem feltétlen kell összefüggést keresni a paphiány és a papi nőtlenség közt.
Magyarországon egyetlen templom viseli Tamás apostol titulusát, a martfűi új templom, melyet egy malabár püspök szentelt fel. Valószínűleg a Tamás, Tamási tagot tartalmazó helységnevekkel jelölt falvak, városok az ő patronátusa alatt álltak.