Most, hogy a záróvizsgára kellene tanulnom, valahonnan, én sem tudom honnan, megtudtam valamit a zsoltárok eredetéről. Azok ugyanis, mint minden ami a mi világunkban létezik, már az idők kezdete előtt megvoltak, csak a szerepük volt kiemeltebb, mint bármely más versé. A közönséges versek ugyanis előformájukban nem azonosak önmagukkal, több formát is felvehetnek egy-egy előformából más-más korban, más-más költőtől.
A zsoltárok ezzel szemben már ott is zsoltárok voltak. Két kerub mondja őket, helyesebben énekli közvetlenül az Úr trónusa előtt. Ez amolyan kérdés-válasz ének, de nem tudom melyik rész a kérdés, melyik a válasz. Százötven kérdés, százötven válasz.
Akinek van füle rá, hallja. Mivel a dallam angyali dallam, a szöveg meg angyali nyelven van, csak nagyon kevesen érthetik. Sokan nem is azt értik, amit a kerubok énekelnek. Így születet rengeteg vers és zenemű, anélkül, hogy tudta volna az alkotója, hogy a mennyei zsoltárok foszlányait kapta el.
Dávid és a többi zsoltáros sem tudták visszaadni a kerubok énekét. Mindezen még az évezredek átírói, fordítói is torzítottak. Tudjátok, hogy Szentírási zsoltárok is csak gyenge utánérzése a mennyei zsoltároknak? És ebben a formájukban is milyen nagyszerűek!
A zsolozsmában alternatívan, válaszolgatva mondjuk, énekeljük a zsoltárt. Ezzel a kerubokat jelenítjük meg. Ha egyedül olvassuk, törekedjük akkor is a válasz és kérdés részekre bontva mondani magunkban! Probáljunk a kerubok énekére hangolódni!
