Az alsószentmártoni cigányok főünnepe, a „cigánybúcsú”, az arangyelu. Az ünnep eredete abba az időkbe nyúlik vissza, amikor még a muncsányok a görögkeleti szerb egyházhoz tartoztak. A keleti egyházban az ünnep teljes neve:
„Szent Mihály arkangyal és a többi mennyei Testnélküli Hatalmak, arkangyalok: Gábriel, Rafael, Uriel, Selaphiel, Jehudiel, Barachiel és Jeremiel főünnepe”
Mihály arkangyal és a többi mennyei erők főünnepét a IV. század elején, pár évvel a niceai Egyetemes Zsinat előtt tartott laodiceai Helyi Zsinat vezette be. A laodiceai zsinat 35. kánonjában elvetette és elítélte az angyalok, mint a világ teremtőinek és kormányzóinak imádatát valló eretnek tant és megerősítette az angyalok orthodox tiszteletét: „A keresztények ne hagyják el Isten dicsőségét és az Ő Egyházát, ne hívjanak angyalokat segítségül, és ne tartsanak (tiszteletükre) tiltott gyülekezeteket. Akiről kiderül, hogy erre a titkos bálványimádásra adta magát, közösíttessék ki, mert elhagyta a mi Urunkat, Jézus Krisztust, az Isten Fiát, és bálványimádásra tért.”
Az ünnepet novemberben tartjuk – a márciust követő kilencedik hónapban (a régi időkben az új év márciusban kezdődött) – a kilenc angyali renddel összhangban. A hónap nyolcadik napja a Mennyei Erőknek az Utolsó Ítéletkor történő gyűlésére utal, amelyet a Szent Atyák „nyolcadik napnak” neveznek, mert e korszak után, amelyben a hét nap követi egymást, elkövetkezik a „nyolcadik nap”, amikor „eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe” (Mt. 25, 31).
Az ortodox egyházak többnyire nem álltak át a Gergely-naptárra, hanem az ónaptár (a Julián-naptár) szerint tartják az ünnepeiket. Így az Arangilu az újnaptár szerint november 21-ére esik. Ugyancsak megünneplik a muncsányok az ónaptár szerinti karácsonyt. Ami a Julián-naptárban december 24, az az újnaptárban január 8. A katolikus sokacok vizkeresztkor lebontották a karácsonyfát, és azt a cigányok hazavitték, feldíszítették az ő karácsonyukra. Érdekes, hogy mindkét nép úgy katolizált, hogy a rítusukat is elhagyva latin szertartású római katolikusok lettek. A sokacok Mária Terézia idejében vették fel a katolikus vallást, ezzel szerb öntudatuk horváttá változott. A muncsányok többsége máig ortodox, Horvátország és Szerbia területén. A Péter-Pálkor (újnaptár szerint július 12) a dárdai szerb búcsúban szoktak összejönni. A magyarországi muncsányok a szerbek megfogyatkozásával pap nélkül maradtak. Siklós, Beremed, majd Magyarbóly paróchiájának megszűnése után a katolikus templomban vették fel a szentségeket. Előtte a sokacok be sem engedték őket a templomba. A mohácsi szerb paróchus a mai napig a saját híveinek tartja őket, akik lelkigondozását az ő akadályoztatása miatt a katolikus plébános lát el.
