Ha már a rácdúlásról írok, nem tehetem meg, hogy a saját iskolámat ért tragédiáról ne írjak. A gyűdi zarándoklathoz ez csak közvetve kapcsolódik. A tisztelet mégis azt kívánja, hogy itt a megemlékezzem vértanúkról.
Az a gimnázium, ahol a padot koptattam, jelenleg a ciszterci rendé. A Jézus Társaság feloszlatásáig viszont a jezsuitáké volt. Rögtön a török kiűzése után alapították, és a rend leghíresebb tanárai tanítottak Pécsett. Akkor még nem épült fel a Széchenyi téri épület, a Mázyás király utcában volt a jezsuita collegium, ahol most a művészeti kar van.
A jezsuitákat különösen nem szerették a szerbek. Már írtam, hogy III. Arsen ipeki metropolita Magyarországon Bécs engedélyével Karlóca központtal egy teljesen független, autokephál ortodox egyházat hoz létre, melynek ő lett a patriarchája. Az összes bizánci keresztény fölött gyakorolta a lelki hatalmat, mígnem a jezsuiták ennek keresztbe nem tettek. Rávették pravoszláv papokat, hogy fogadják el a római pápa primátusát, ezzel a karlócai patriarcha joghatósága alól kikerültek. Szertartásaikat, szokásaikat megtarthatták, többek között azt is, hogy nős ember is lehet pap, viszont a katolikus egyházzal egyesültek, unióra léptek. Ekkor még nem beszélhetünk a mai értelemben vett görög katolikusokról, az áttérteket a római katolikus püspökök joghatósága alá rendelték, legfeljebb egy bizánci rítusú helyettes püspököt, rítusvikáriust neveztek ki. Gyakran oda-vissza téregettek a szerb egyházközségek, uniáltak és reortodoxizáltak. Mindenesetre a karlócai vladika helyzetét veszélyeztette az unió, ezért a jezsuitákra külön is uszította martalócait.
Azon a véres 1704 március 26.-ai napon a Herberstein császári tábornok által megígért segítséget várták Sándor László a fosztogató református kurucvezér visszatérésének megakadályozására. Jöttek helyettük a rác hadak, Eszetlen öldöklésbe kezdtek, talán arányaiban ekkora veszteséget Pécs egyetlen háborúban sem szenvedett.
Az unióban szerepet játszó jezsuitákat hamar megtalálták. Öt atyát kerestek név szerint, de ketten már nem voltak a Pécsi házban. Egyikük, Páter Prennteller másik rendházban tartózkodott, Bittevi páter pedig meghalt pestisben, amit a betegek ápolása közben kapott el. Helyettük beérték Borovecz Mihály skolasztikussal (jezsuita papjelölttel) és az éppen ott vendégeskedő Smiljanovics Lukács világi pappal. Három atyát is néven nevezem: Borhi György, Jacabovich Jakab és Moro István.
A kegyetlenkedás részleteit nem írom le. Az előbb kardéllel össze-vissza vagdalt áldozatokat golyós puskával szinte szitává lőtték. A korabeli egyszertöltős puskákkal ez nem kis ideig tarthatott. Ennek ellenére, mire Kollaneck és Pflug császári kapitányok odaértek, már nem tudták megvédeni a szövetségeseiktől az ő oldalukon állókat.
Ez történt iskolám tanáraival az alma máter alapítása utáni tizenhetedik évben. A jezsuita collegiumot a rend nem hagyta árván, újabb atyákat küldtek a városba, akik iskolám működtetése mellett kivették részüket a város lelki vezetésében, Különösen sokat ténykedtek a pestises betegek körül. És ez a pont, a pestisjárvány, ahol visszatérek a zarándokutamra, bár még nem a nagy Gyűd, hanem csak a pécsi Kisgyűd a célpont.
