104. zsoltár
Áldjad, lelkem, az Urat! Uram, Istenem, mindennél nagyobb vagy! Fönségbe és méltóságba öltözöl,
a fény, mint köntös, úgy fog körül. Az eget kifeszíted, mint a sátort,
lakóhelyed a vizek fölött rendezted be. A felhőket fogatként használod, a szelek szárnyán szállsz tova.
A szeleket követeddé teszed, a haragos villámot szolgáddá.
A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idők folyamán.
Vizek árjával vetted körül, a hegyeket is vizek borították.
De parancsodra visszafolytak, s megremegtek mennydörgő hangodra.
A hegyek kiemelkedtek, a völgyek leszorultak arra a helyre, amelyet nekik szántál.
Határt szabtál nekik, amit nem lépnek át, nem önthetik el többé a földet.
Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen,
a szívét meg borral vidíthassa hogy az olaj kenetül szolgáljon fejére, s a kenyér erőt kölcsönözzön neki.
Az Úr fái is teleszívják magukat, a Libanon cédrusai, melyeket ültetett.
A madarak rakják ott fészküket, tetejükön a gólya tanyázik.
A zergéé a hegyek magaslata, a borz a sziklák közt rejtőzik.
Te alkottad a holdat, hogy az időt mérje, és a nap is tudja, mikor nyugodjék le.
Te hozod a sötétséget és ránk köszönt az éj, s az erdő vadjai körülhúznak.
Az oroszlánkölykök zsákmányért ordítanak, Istentől követelik táplálékukat.
De ha a nap fölkel, mind visszavonulnak, és elrejtőznek a barlangokban.
Az ember elindul a munkája után, hogy dolgozzék az est beálltáig.
Milyen sokrétű a te műved, Uram! Mindent bölcsességedben alkottál, s a föld teremtményeiddel van tele.
Nézd, mily nagy és széles a tenger, benne az élőlények nyüzsgő sokasága, kicsi és nagy állatok serege.
Rajta járnak a hajók, s ott kóborol a leviatán is, amit teremtettél, hogy a tengerben kergetőzzék.
Rád vár minden élő, hogy ételt adj nekik a kellő időben.
Megadod nekik, és ők összegyűjtik, kitárod kezed, s eltelnek javakkal.
De ha elrejted arcodat, félelem szállja meg őket. Ha megvonod éltető erődet, elpusztulnak és a porba térnek.
Ám ha kiárasztod lelkedet, fölébrednek, és megújítod a föld színét.
Dicsőség legyen az Úrnak mindörökké, örüljön az Úr műveinek!
Ha letekint a földre, az megremeg, ha megérinti a hegyeket, azok füstölnek.
Egész életemben az Úrnak énekelek, zsoltárokkal dicsérem, amíg csak vagyok.
Találjon tetszésre nála énekem, hisz az Úrban lelem örömöm.
A bűnösök tűnjenek el a földről, és ne legyenek többé gonoszok. Áldjad, lelkem, az Urat!
