ANTIBLOG - AZ AUTONÓM GONDOLAT

Úgy tanultuk az iskolában, hogy a rómaiak a saját panteonjuk isteneit tisztelték, Apollót, Vénuszt és társaikat, akiket görög mintára kissé átrendeztek, de mit keres itt a perzsa Mithrász?

A hellenizmus már Róma előtt ilyen keverékvallásokat termett. A makedón hódítók magukkal vitték a hellén isteneket, de a birodalom többi istene, jobban mondva azok papsága se hagyta magát. Valamivel vonzóvá kellett tenni a helyi istent, ezért titkos társaságokat alapítottak tiszteletükre. A tagfelvételt limitálták, és szigorú próbának vetették alá a jelölteket. Aki teljesítette a próbákat, beavatták a titkokba. Ezért hívták ezeket a kultuszokat misztérium vallásoknak, a görög „müo” „titokba avatódom be” szó után. Sőt a beavatások a felvétel után kezdődtek, mert újabb és újabb próbákat kellett kiállni a magasabb fokozatokért, amivel újabb titkok megismerése járt. A régi római vallás csak a profánoknak, a beavatatlanoknak maradt.

Ilyen volt az egyiptomi Isis-Osiris misztérium, aminek Szombathelyen is volt szentélye. Az Athén melletti Eleusz is híres beavató hely volt még a római időkben, de a legnagyobb karriert a perzsa Mithrász futotta.

Eredetileg Ahura Mazda perzsa Jóisten segítője volt Ohrmuzddal a Rosszistennel szemben. Papsága már Nagy Sándort is megkörnyékezte, eljátszotta vele a beavatósdit. Így érték el, hogy a hódítóból kulturális értelemben meghódolt lett, az egész birodalom perzsa vezetés alá került.

A rómaiak tudtommal a jeruzsálemi templom lerombolása után találkoztak a Mithrász misztériummal. A hadjáratban résztvevő légió a Duna mentén épített szentélyében gyakorolta a kultuszt. Gyorsan terjedhetett, mert mint láttuk Aurelius idejében már a császárnak is illett ilyen társaságok tagjává válnia. A mithrikusok főleg a katonákat, az eleusziak a polgárokat, az isiánusok pedig a parasztokat vonzották. A császárt mindegyikük igyekeztek megnyerni, de ő mithrikus címére volt a legbüszkébb. Maga Nagy Konstantin is Mithrász főpapja volt a legmagasabb beavatási fokozattal.

(Titkos beavatások színhelye, a fertőrákosi Mithrász-szentély)

Minden hónap 16. napja Mithrász ünnep volt. A hét első napja is az övé volt. legnagyobb ünnepe december 25.-én kezdődött, és tizenkét napig tartott.

És mennyire szolgált rá Baáltól elorzott Legyőzhetetlen Nap címére? I. Gyula pápa egy rendeletével a betlehemi Kisjézus örök időkre legyőzte.

És ki az a Sol Invictus? Magyarul a Legyőzhetetlen Nap. Az Invictus (legyőzhetetlen cím) Mithrász perzsa isten egyik állandó jelzője volt. A dominátus idején Rómában a császárok vették fel ezt a címet. Hogy miért keleti isteneket tiszteltek, arra még visszatérek.

Heliogabalus, egy kisebb jelentőségű császár Mithrásszal szemben a babiloni Emesai Baált akarta a panteon csúcsára állítani, akit Sol Invictus néven romanizált. A régi rómaiaknak még Mithrász is sok volt, a fiatal császárt megölték, a kultusz egy időre feledésbe merült.

(Aurelianus császár, mint Sol Invictus. Az érme hátoldalán egy frígiai sapkás alakot győz le, aki akár perzsa vagy pártus is lehet.)

Aurelianus császár egy fél évszázaddal később újból elővette Sol Invictust, de már mint Mithrász társát, barátját. Később teljesen beolvadt Mithrász személyébe, annak egyik címe, megjelenési formája lett, mint görög Héliosz napisten, helyesebben mitrikus megjelenése.

Hogyan került december 25.-ére Jézus születésének ünnepe? Úgy, hogy I. Gyula pápa 337-ben ezt a napot jelölte ki. Akkor Róma püspökének tekintélyét az egész igazhitű egyház elismerte, át is vették szinte mindenütt. Kivételek persze akadnak, mint a monofiziták, de a makedónok és a muncsáncigányok körében is még a mai napig fellelhető a vízkereszti születésünneplés nyoma. (Ahogy pl. a római katolikus muncsányok a Vavedenja ünnepét is tartják.)

Ekkor az ünnep kettévált: a születés tehát Jézus születésére, azaz karácsonyra és Epifániára. A karácsony december 25-től január 5-ig tizenkét nap, majd a tizenharmadik napon Vízkereszt, vagyis Epifánia.

Itt is pogány ünnepre gyanakszunk, és sokaknak be is ugrik a Római Birodalomban általánosan elterjedt Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap születésének december 25.-ei ünnepe. És jó közelítéssel ez is az igazság.

(Egyes orthodox nemzeti egyházakban még a Julián-naptárat használják, ahol december 25.-e a Gergely-naptár szerinti január 7.-ére esik, de attól még december 25.-én van a karácsony. Az ónaptár szerinti vízkereszt pedig az újnaptárban január 19, tehát nem esik egybe a két ünnep.)

Miért január 6.-án ünnepeljük a Theophániát, Isten megjelenését? A válaszért a hellenista Egyiptomba kell mennünk. Ott a Nílus ekkor vöröses színűre változik és megárad. Az óegyiptomi-görög keverékmitológia szerint ekkor szüli a szűz Koré gyermekét a világidőt Aiont, ami nem azonos a történelmi idővel, Kronosszal. A kis Aiont éjszakai virrasztás után az altemplomból hozzák fel. A szobrocska kereszt alakú, több helyen kereszttel jelölve. A pogány papok napkeltekor mutatták fel híveiknek a megszületett istent, és kezdetét vette a mulatság.

Az alexandriai keresztények a második században a pogány ünnep ellensúlyozására Jézus születését kezdték e napon ünnepelni, összekötve a vízszenteléssel.

A jeruzsálemi egyház is átvette ezt az ünnepet. Mivel ott nincs folyam, amely kiáradjon, vízszentelés nélkül tartották.

Betlehemben a születés barlangjában virrasztottak január 6.-a előestéjén, majd ünnepélyesen bevonultak a városba.

A Világegyház e két részegyház ünnepét emelte a Theophánia ünnepévé kiegészítve a születést a másik két eseménnyel: a Jordánban való kereszteléssel és a kánai mennyegzőn a víz borrá változtatásával.

(A Teofánia ünnep második tartalma, Jézus megkeresztelése a Jordánban egy XV. századi orosz ikonon.)