Most olyan helyre viszlek el benneteket, amiről kevesen tudják, miért is áll ott ma már a város közepén. Egyszerűen üres területnek vélik, be is akarták építeni, de valami szerencse folytán ez elmaradt. Pedig a döntéshozók nem sokat tudnak erről a területről, számukra egy nehezen rendbe hozható, a meredek domboldal miatt nem is nagyon parkosítható terület. Amolyan nyűg, amit a legjobb lenne a belső városrészek magas telekárán eladni. Sorba is állnak az ingatlanbefektetők, de valami miatt mégis mindig elodázódik a dolog.
A pécsi Rókus dombról van szó. Nemhogy csökkent volna itt a nyár közepére már sárgásra kisült fűvel borított zöld terület, hanem a művészeti gimnázium építésekor még a szemben fekvő domboldallal, a Kisgyűd utca és a Damjanich utca végének lebontott területével még nőtt is. Kutyafuttató. szemetes, kaszálhatatlan lejtők, elhanyagolt sétányok, ez a két domboldal együtt a pécsi Kisgyűd.
Dombnak hívják, pedig csak a pécsi hegy egy kis kiszögellése, inkább csak egy völgyoldal. Valaha eddig tartott a Sziget külváros, feljebb szőlők, kijjebb kertek voltak. A hely többszörösen is tisztelt, szent volt. Nem hiszek a földsugárzásban, meg az ilyen butaságokban, de itt az érzéketlen ember is érez valamit, talán ezért nem adta még el építési teleknek egyetlen városvezető sem.
A Radnics utca közepéről lefelé és fölfelé is oda lehetett jutni. Inkább a lejtőnek indultunk, mert fentnek hirtelenebb az emelkedő, az edzett ember is szaporábban veszi a levegőt. Az utca vége nem úgy ment, mint most. A Radnics, a Xavér és az Alkotmány utca egy háromszögletű teret alkotott, aminek a közepén állt a Xavér templom. A nyolcvanas években rendezték át az utcák vonalát, és idegenetítették el ezzel a kis Xavér templomot. A Xavér utca pedig a Rókus dombig mindkét oldalon be volt építve. És ami az utca különlegessége volt, a patak, ami a közepén folyt hosszában, sőt még az Alkotmány utca egy kis szakaszán is végigszaladt, ott bújt el két ház közé. Mi lett vele?
Eltűnt azzal a világgal együtt, amit a blogban szeretnék visszahozni.
