ANTIBLOG - AZ AUTONÓM GONDOLAT

Hogyan kell a csodákea hittel, de mégis kétellyel tekinteni? Egy adalék egy cseh geográfiai magazinból:

Krev Klatovské Madony Unikátní konfrontace stovky let starého nadpřirozeného jevu s moderní vědou. Podaří se zjistit krevní skupinu a genetický kód Panny Marie, nebo laboratorní testy přinesou zcela jiné a nečekané výsledky?

Zkoumání obrazu Klatovské Panny Marie

Je velmi studené úterý 28. února 2006. V ulicích Klatov leží zbytky sněhu a ledové zmrazky, slunce je bezpečně schované za neproniknutelnou vrstvou šedých mraků a mráz nepříjemně zalézá i za teplé oblečení. Přijíždíme dnes za slavným obrazem madony, abychom snad konečně poodhalili tajemství neobvyklých, přes 300 let starých událostí. Jsme však kupodivu poněkud zaražení a nadšení z možnosti opravdu zkoumat a zkoumané odborně vyhodnotit je najednou takové nějaké mdlé. Dochází nám, že výsledky tohoto výzkumu, můžou změnit něco co trvalo a „fungovalo“ dlouhá staletí a nejsme si jisti, že je dobré to měnit. Je nám jasné, že to co ukáže dnes započaté pátrání může někoho posílit, ale i velmi zklamat, zatímco jiného naopak vyděsit či otupit. Bojíme se trochu, že se dotkneme citlivých věcí, které by snad možná měly zůstat nedotčené a zahalené tajemstvím. Jsou to „věci“ velmi staré, spirituální a těžko uchopitelné a my jsme na ně dnes tak trochu surově „vtrhli“ vyzbrojeni moderní exaktní vědou.

Do Klatov s námi přijíždí specialisté z Kriminalistického ústavu v Praze, aby po stránce biologické a genetické zkoumali to, co zbylo ze starého zázraku – „krev“ na čele madony. Zastavujeme u kostela, zvoníme na pana vikáře Antonína Bachana a připravujeme technické vybavení. Po krátké návštěvě fary se nám otevírají dveře klatovského chrámu Narození Panny Marie a my znovu stojíme před milostným obrazem. Nadešla chvíle pravdy! Úkolem odborníků je odebrat z čela madony vzorky zaschlých tmavých kapkovitých skvrn a zjistit o nich vše, co dnešní věda zjistit umožňuje. Kriminalisté si nasazují chirurgické rukavice, z hliníkového kufříku vyndávají zkumavky, tampóny a další nástroje, zatímco my ostatní mlčky napjatě přihlížíme.

Je to zvláštní pocit, když se pokoušíte pod kamennou klenbou chrámu stojícího v Klatovech již od roku 1014, na místě kde ještě před tím stála pohanská svatyně, odhalovat staré tajemství, které se velmi významně dotklo života mnoha lidí v několika generacích, historie celého města i kraje. Je to velmi vzrušující, mimořádné, ale jde z toho i trochu strach.

Kriminalisté se při testování tmavých skvrn nejprve pokusí potvrdit, že je to skutečně krev. Pokud se prokáže, že o krev opravdu jde, bude se zjišťovat, jde-li o krev lidskou či zvířecí. V případě, že se potvrdí lidský původ krve, bude dalším krokem určení, jedná-li se o krev ženskou či mužskou a stanoví se také krevní skupina. V další fázi analýzy převezme vzorek genetik a bude-li to u 300 let starého materiálu možné, sestaví profil DNA. A k čemu to všechno? Velmi lákavá se jeví zejména možnost porovnat zjištěný profil řetězce deoxyribonukleové kyseliny odebraný z čela Panny Marie, s již známou DNA přečtenou z biologických vzorků odebraných ze slavného Turínského plátna! Z plátna, do kterého byl prý po sejmutí z kříže zavinut Ježíš Kristus. Matka a syn, syn lidského otce a matky nebo jen jedna bytost?!

K navlhčeným místům na obraze sérolog Miloš Jákl opatrně přikládá tenký proužek tzv. krevního papírku s malým polštářkem na konci. Ten je v kriminalistické praxi užíván především k tomu, aby se vyloučila přítomnost krve. Pokud indikátor nezareaguje, krev ve zkoumaném vzorku není. Zabarví-li se však při orientačním testu polštářek do zelena, mohlo by se skutečně jednat o krev, ale nemuselo. Chvilka napětí ...a nic! Zkouší se jiná skvrna na čele madony i na hlavě Ježíška, ale výsledek je vždy stejný – žádná reakce! Jsme trochu zaskočení! Při své práci kriminalisté obvykle v této fázi zkoušky testování vzorku končí, neboť možnost, že se jedná o krev je prakticky vyloučena. Sami však přiznávají, že mají zkušenosti jen s materiálem ne starším než 50 let. Navíc je možné, že obraz byl někdy v minulosti „ošetřen“ nějakým lakem, který teď nedovoluje krvi reagovat. Po krátkém váhání je tedy rozhodnuto, že se bude pokračovat pokusem o odebrání vzorků stěrem, jako kdyby skvrna při počátečním orientačním testu reagovala pozitivně. Je připraveno několik zkumavek a tampónů velmi podobných těm, kterými se malým dětem prošťouchává nos. Lihem jsou očištěna místa plánovaného odběru a vatou na tyčince je otírána vybraná „krvavá“ skvrna. Ke zklamání všech přihlížejících se však nepřímo potvrzuje teorie, že obraz byl zřejmě opatřen jakýmsi nátěrem, neboť pokusy sejmout stěrem nějaké částice materiálu jsou většinou neúspěšné. Nakonec se přeci jen podaří pomocí tampónů ulovit vzorky z několika míst, na nichž byly v silném světle objeveny svislé šmouhy - stopy po stékání neznámé tmavé tekutiny. Pro získání vzorků z „krvavých“ kapek ale existuje už jen poslední možnost. Segmenty tmavých skvrn z čela Panny Marie budou do zkumavky seškrabány skalpelem. K tomuto zákroku je vybrána „kapka“ nad pravým okem madony a největší skvrna ve středu čela, hned pod okrajem koruny. Ze stejného místa již odebíral vzorek v roce 1985 doktor Časta. A tak v podvečer mrazivého dne, ve světle baterky konečně padají do malé ampulky nepatrné kousky vzácného materiálu!

Odběr se zdařil v pravý čas. Do Klatov totiž právě dorazila druhá skupina kriminalistů, která bude fotografovat obraz v různých spektrech světelného záření a je potřeba jim vyklidit prostor u obrazu. Především exponování Klatovské Madony v infračerveném a ultrafialovém spektru záření by mohlo odhalit barvy a vrstvy lidskému oku běžně neviditelné a pro poznání původu skvrn užitečné. Na těchto snímcích pořízených na velkoformátové desky měchovým fotoaparátem by se mohly například lépe ukázat stopy po stékání krve z madony na Ježíška, které nejsou na obraze lidskému oku příliš patrné. K fotografování obrazu však kriminalisté potřebují vyloučit přítomnost jakéhokoliv jiného světla než vlastního, a proto je jim souzeno čekat s až dvacetiminutovými expozicemi do noci. Zatím si připravují stativy, lampy, záblesková zařízení, difuzory a fotoaparát.

Interiér chrámu s přicházejícím večerem potemněl a já se pomalu procházím kolem opuštěných dřevěných lavic, tmavých siluet mlčících soch a starých obrazů křížové cesty. Cítím, že jsem obklopen monumentálním prostorem nasyceným ozvěnou miliónů proseb i poděkování těch, kteří sem po dlouhá staletí s pokorou přicházeli a modlili se k obrazu Panny Marie. Zcela jistě jim pomáhala už jenom ta naděje, kterou do obrazu vkládali a já si náhle přeji, aby se zázračnost Klatovské Madony nějakým způsobem potvrdila. Po zádech mi běhá mráz a zřejmě to není jenom tím, že je v kostele ještě větší zima než venku.

Kromě kriminalistů všichni odcházíme do tepla na faru, tma padá na promrzlé město, fotograf Jaroslav Tichý se svým kolegou začíná exponovat a za vysokými vitrážemi děkanského kostela Narození Panny Marie se občas zableskne. Pro nezasvěceného nočního chodce jistě velmi nevšední zážitek!

Je hotovo. Je 1. března, není už takový mráz a z mraků dokonce občas vykoukne sluníčko. Opouštíme Klatovy i Klatovskou Madonu a s námi odjíždí i pár zkumavek se špetkou tmavého prášku, aby se v laboratořích Kriminalistického ústavu v Praze podrobil zkoušce pravdy. Vezeme sebou v černé lepenkové krabici nečekaně i zbytek vzorku, který v roce 1985 odebral z obrazu doktor Časta, a teď nám ho ochotně zapůjčil. Tušíme, že nezávislá expertíza obou vzorků a porovnání výsledků může být velmi přínosné a proto máme z možnosti znovu po 20 letech analyzovat tenkrát odebraný materiál velkou radost. Zkumavky mizí na několik týdnů v moderních laboratořích a nám nezbývá než čekat.

21.3.2006 - Výsledky analýzy před třemi týdny odebraných vzorků jsou hotové. Konečně snad smíme poznat tajemství Klatovské Madony.

Zázrak nebo podvrh?

Překvapení? Zklamání? Překvapení ano! Napevno jsme počítali s tím, že se jedná o lidskou krev a půjde především o to, určit její další vlastnosti. Zklamání ale ne! Vždyť jedině v případě, že by se výsledky testů shodovaly s těmi získanými z turínského plátna, svědčilo by to pravděpodobně o něčem mimořádném a snad by to byl skutečně důkaz zázraku. Všechny ostatní výsledky, i kdyby šlo o lidskou krev jakékoliv krevní skupiny, ale jiného profilu DNA, by neřekly nic, neboť by je nebylo s čím porovnávat. Fakt, že nejde o krev je naopak z několika hledisek velice pozoruhodný. Vždyť „krvácení“ obrazu Klatovské Madony změnilo historii města i celého regionu. Uvěřily mu statisíce poutníků, díky kterým Klatovy rostly a bohatly. Sláva obrazu přilákala do Klatov i zástupy věřících z okolních zemí, hlavně z Německa a Rakouska. Mnoho lidí je dodnes přesvědčeno, že obraz dokáže léčit, šťastné matky věří, že jen díky Panně Marii Klatovské mohly na svět přivést vymodleného potomka.

Poměrně věrnou kopii Klatovské Madony můžeme dnes vidět dokonce i na budově Senátu Parlamentu České republiky – nad hlavním vchodem do Valdštejnského paláce v Praze. Na nejprestižnější místo rodového sídla, jehož stavbu inicioval v roce 1623 generalissimus císařských vojsk Albrecht z Valdštejna, ji nechal umístit arcibiskup Jan Bedřich hrabě z Valdštejna - ten arcibiskup, který po vyslání komise do Klatov uznal obraz za zázračný. Obraz opravdu byl ve své době významným fenoménem, jehož sláva sahala daleko za církevní i zemské hranice. To vše se zdá až nepochopitelné ve světle výsledků právě dokončených rozborů.

Co se tehdy v roce 1685 ale tedy doopravdy stalo? Domaloval do obrazu někdo krvavé skvrny? A kdo? Proč k tomu nepoužil jakoukoliv lidskou či zvířecí krev? Nevíme ani, jestli nebyly na čelo madony nějaké krvavé krůpěje namalovány již při samotném vytvoření obrazu, aby připomínaly okamžik zázraku originálu z Re (ani na něm nejsou přitom patrné žádné zaschlé kapky). Pak by bylo dokonce možné, že jsme testované vzorky odebraly právě z těchto původních namalovaných skvrn a místa skutečného krvácení jsme minuli. Co zanechalo na obraze špatně viditelné tmavé šmouhy, dokládající, že po obraze něco stékalo? A co četná svědectví, vypovídající o pozorování krvácení, či o panice, jenž zavládla v kostele při hromadném pozorování dalších neobvyklých projevů obrazu? Je reálné, aby lidé, kteří kapky z obrazu setřeli rukou, nerozeznali krev od olejové barvy? To je velmi podivné! Nebo byla zaznamenaná svědectví upravena ve prospěch zázraku?

Olejová barva, jak jsem vyzkoušel, musí být velmi naředěná aby po malbě vůbec stékala a stékající kapka po sobě zanechává netransparentní výraznou stopu. Taková však na obraze není. Kapky na čele Panny Marie, na než jsme se při výzkumu soustředili, mohly být na obraz namalovány již jeho autorem, či kýmkoliv jiným v průběhu několika set let. Nejeví přitom žádné známky stékání, o kterém však vypovídají zaznamenaná svědectví. Od hlavy madony dolů přes její krk až na hlavu Ježíška však kdysi něco skutečně teklo. Stopy jsou sice málo patrné, ale přesto tu jsou. Olejová barva to nebyla a vzorky z těchto stop odebrané obsahují lidskou DNA!

Je tu příliš mnoho otázek, na které ani dnešní, ani budoucí věda bez možnosti návratu do minulosti asi již nedokáže odpovědět. Pan vikář Bachan, který nám při celém výzkumu velmi intenzivně pomáhal říká, že jakékoliv výsledky rozboru odebraných vzorků nemůžou nic změnit na jeho vztahu k obrazu a na jeho víře. Říká, že Panna Marie Klatovská vyslechnutím tolika modliteb, proseb i díků získala takový duchovní náboj, který je mnohem silnější a důležitější než několik kapek krve, přestože je nezjistitelný a neměřitelný.

Klatovská Madona jistě bude mít dál pro věřící svůj velký nezpochybnitelný význam. Věda má co se týče krve na obraze také jasno a se zkoumáním klatovského zázraku zdá se definitivně skončila. Jen lidem posedlým tajemstvím to zřejmě dál bude vrtat hlavou. Vždyť dokud jsou tu nezodpovězené tak zásadní otázky, není snadné nad tím jen tak mávnout rukou. Jde o podivně zamotaný kousek naší historie, o téměř detektivní zápletku, kterou se nám ani s pomocí špičkových kriminalistů nedaří rozmotat.

Je zázrak podvrhem, který měl před 300 lety pomoci vrátit klatovskému děkanství vliv, věřící a peníze, o které přicházelo, když se ve městě usídlili konkurenční jezuité? Nebo šlo jen o podvod Hiršpergerův, jenž měl zvýšit cenu prodávaného obrazu? To by se zadluženému krejčímu s trochou červené barvy povedl opravdu husarský kousek hodný excelentního iluzionisty. A nebo jinak. Co když se opravdu přeci jen stalo něco mimořádného? Co když si nějaká „vyšší síla“ prostě v dané chvíli pomohla barvou ze samotného obrazu, aby tím jen naznačila krvácení a připomněla z nějakého důvodu 500 let starou italskou událost? A co když obraz opravdu ronil krev a my to jen dnes už nedokážeme zjistit? Vždyť v Re stále trvají na lidské krvi, krevní skupině AB a mají jí tu celou nádobku! Jaká jsou vůbec pravidla a účely zázraků, jestli existují? Vždyť asi ani nelze vyvrátit něco, co by se zcela jistě neřídilo pozemskými zákony. Takový tvůrce zázraků by jistě disponoval neomezenými možnostmi i výrazovými prostředky. Proč by ale tedy měla začít Klatovská Madona potit krev zrovna 8. července v Chaloupce? Co by bylo cílem takového úkazu a pochopili ho lidé správně? Je jasné, že po celém tom snažení, pátrání a analýzách víme jen o něco málo víc než nic. Dobrodružství to ale bylo úžasné!

Ott tartottunk, hogy Franczin kéményseprő lánya megpróbálja visszalopni a kegyképet a Zsigmond kápolnából, a várőrség elkapja, mégis sikerresnek érzi az akciót, mert a kép a jezsuitákhoz kerül, akik az apja által alapított Vérkápolnát is őrzik.

A Vérkápolna képét a várkápolnából – mondhatnánk a szójátékot. A vér itt a rébeli kővel dobálás utáni vérfolyásra utal, amit a kegykép homlokára festett seb jelez, tehát Mária vére. Nem tévesztendő össze Krisztus vérével, amit Miles Christi blogja kutatott, aztán elhallgatott. Biztosan Garamszentbenedekre ment az ottani Vérkápolnba, ahol a Veronika kendő…, de majd ő megírja.

Ha már a vérnél tartunk, a közeli Vérmező is beugrik, amiről mindenki azt hiszi, hogy azért vér-mező, mert Martinovics Ignácék kivégzésekor folyt ott az ő vérük. Hát bizony sok vér folyt ott, valóban gyakran kivégzőhely volt, a várostromok idején is vérrel áztatták, de az elnevezés mégis a kegyképtől ered. Ugyanis a korra és a jezsuitákra jellemző nagy körmeneteket a vérző Madonnával ott tartották.

Szóval a kéményseprő madonna a jezsuitákhoz kerül vissza, de három évig továbbra is üres a templom oltárán a retabló. Aztán kiteszik a krisztinavárosi templomban ma is ismert képet. Erről viszont a Klatovyval és a Réi eredeti formájával összevetve a legkevésbé gondolnánk, hogy Réből származhatott volna. Kicserélték a jezsuiták? És három év alatt csak ilyen gyenge másolatot tudtak készíttetni az amúgy is naív stílusban készült képről? Vagy, amit a Gyűdi Madonna kegyszobra sem eredeti, viszont a kor ízléséhez jobban illő másolatot tisztelhetünk benne?

-.-

A válaszokat nem tudom, csak sejtéseim vannak. Ezek megértéséhez Pécsre kell visszatérni.

Pécsett a török kiűzése után itt is a jezsuiták állítják vissza az egyházi életet, amint itt a blogban is követhettük még vértanúsággal is járó munkájukat. Lelkipásztorkodás, unitáriusok, reformátusok térítése, görögkatolikus egyház szervezése a török zsoldból itt maradt szerbeknek (ami miatt emlékszünk, életüket áldozták az első pécsi atyák), iskola működtetése, sőt Radonai az első visszatért püspök még az egyházmegye működését is rájuk alapozta világi papok hiányában. Ilyen szerteágazó tevékenységhez az elszántságon kívül még valami kell: pénz. Abban az időben a pénzt a földbirtok jelentette, amit viszonylag olcsón lehetett szerezni ott, ahol a török előtti uraság nem tudta, vagy nem akarta visszaváltani falvait. Az Újszerzeményi Bizottmány bíztatta is a pátereket, hogy foglaljanak maguknak annyi földet, amennyit csak akarnak. Így került a kezükre a görcsönyi uradalom.

Görcsöny elég jó föld volt, közel Pécshez, ezért sokan pályáztak rá. A második püspök, Nesselrode, akit innen a blogból az általa alapított, török mecsetből átalakított Szt, János kápolna kapcsán ismerhetünk, megpróbálta elperelni a Jézus Társaságtól az uradalmat, de sikertelenül. Haragjában bele is lövetett ágyúval a jezsuiták házába.

Így Görcsöny a jezsuitáké maradt a rend felszámolásáig. Amolyan kis rezidenciát hoztak létre ott emeletes központi épülettel, ami a helyi plébánia, az uradalom központja és egyben az atyák nyaralója is volt.

Itt készült fel néhány atya, köztük Orosz László, hogy ahogy a töröktől visszaszerzett elvadult országrészen is keresztény életet tudtak teremteni, úgy megkísérlik a dél-amerikai őserdő indiánjai közt is az élet megszervezését. Ott nem a török hódítókkal szemben, hanem a spanyolok és a portugálok ellenében. Persze, hogy nem tetszett ez a spanyol királynak, elkezdte a rendet fizikailag kiírtani. A pápa, hogy megmentse az atyákat, a Jézus Társaságot feloszlatta. A görcsönyi plébániát egyházmegyés papok vették át, mit sem sejtve elődeik ténykedéséről. A kilencszázötvenes években viszont… Itt folytatom a következő bejegyzésben.

Ott tartottunk, hogy Franczin Péter Pál Budai kéményseprő visszatér szülőfalujába tett zarándoklatáról, amit azért ajánlott fel, mert a pestisjárvány őt és családját elkerülte. Útján Dakóczi Márton jezsuita várplébános és hívei imái kísérték. A kegykép dedikált másolatát is, amit magával hozott, a budavári plébánia templomba, a mai Mátyás templomba helyezték el a jezsuitákra akkor jellemző teátrális külsőségek közepette. Körmeneteket, különféle ájtatosságokat tartottak a kép kapcsán.

Franczin a logodi szőlőjében egy fakápolnát épített, ahová a kegyképet átvitték, és a jezsuiták részére alapítványt tett, hogy naponta misézzenek a kápolnában. Azért fából építette, mert abban az időben a vár alatti részen hadászati okokból nem volt szabad állandó épületet építeni. Franczin Péter 1711 május 27.-én visszatért Teremtőjéhez, ahová felesége majdnem pontosan három év múlva követte. Kívánságuknak megfelelően a kápolnába temették őket.

Még az alapító életében országos hírű zarándokhellyé vált a kéményseprő vagy vérkápolna. Csodás gyógyulások, imameghallgatások jelezték, hogy a Jóisten különösen kedvesnek tartotta a helyet.

Mindezt egy váratlan esemény szakította félbe. 1723-ban a várban felrobbant a lőportorony. A keletkezett tűzben a logodi határ faházai a kápolnával együtt leégtek, de a kegykép csodálatosan megmenekült. A városi tanács a Szent Zsigmond prépostságra bízta megőrzésre. Ők tulajdonképpen a királyi palota házi papságát alkották a Zsigmond király által alapított, névadó szentjéről Burgundia első királyáról, Szent Zsigmond vértanúról nevezett házi kápolnában szolgáltak. A Habsburgok a cseh alapítású vöröscsillagos lovagrend tagjaival töltötték fel a káptalant.

A leégett kápolna helyére a városi tanács két év alatt impozáns templomot építtetett külön engedéllyel a glacison, ahol állandó épület hadászati okokból nem lehettet. A képet is át akarták szállíttatni ideiglenes helyéről, de azt a káptalan nem adta át. Így a zarándokok mindkét helyet, a Vérkápolnát és a Zsigmond kápolnát is látogatták. Többször kérték az esztergomi érseket, hogy a joghatósága alá tartozó prépostságot kötelezze a kép átadására, de hatástalanul. (A vár és környéke a Zsigmond-káptalan kivételével akkor a veszprémi egyházmegyéhez tartozott.)

A helyzetet Franczin lánya elégelte meg. Egyszerűen elemelte a képet az oltárról, és elindult vele a Vérkápolna felé. A Zsigmond-lovagok észrevették, és a várőrséget riasztották. Vesztükre, mert az őrség ugyan félúton elfogta Franczin lányát, de a kegyképet a Vérkápolna gazdáinak, a jezsuitáknak adták át,

És most jön a különös elem a történetben. A jezsuiták nem adják át a képet saját maguknak a saját kápolnájukba, hanem három évig őrzik, vagy ki tudja mit tettek vele, mindenesetre az oltáron a kép helye az ideig üres volt …

A történetet itt folytatom, de már nem a Vérkápolnánál. Oda ma is elzarándokolhat a jámbor, de a kíváncsi lelkű ember is. Mária Terézia királynő Krisztina nevű lánya kijárta, hogy glacisz jellege, vagyis, hogy a vár alatti részen lehessen állandó épületeket létesíteni. A Vérmező maradt csak glacisznak, az alatta húzódó új városrészt a főhercegnőről Krisztinavárosnak nevezték. A Kéményseprőtemplom is kicsinek bizonyult, ezért mellette felépült a mai krisztinavárosi plébániatemplom. A kápolnát Fanczinék sírja meghagyásával lebontották. A kápolna oltárképe is átkerült a plébániatemplom főoltárára. Érvényes pápai búcsúkiváltsága is van a templomnak, érdekes módon nem április 29.-án, mint a réi egyháznak, hanem augusztus 5.-én, Havas Boldogasszony napján.

A nép a jó házasság Madonnájának tartotta a kegyképet. Ilyennel már több helyen találkoztam, pl. a soproni Szentlélek templomban is, de erre lehet, hogy visszatérek. Kedvelt házasságkötő hellyé vált tehát. Többek közt Széchenyi István gróf is itt vette nőül Krescenciát, aminek emlékére egy értékes mellkeresztet ajándékozott a kegyképnek.

(A metszet felső szlagján németül:

A Magasságos Isten Anyja a Szent Vérhez Budánál Krisztinavárosban

A kegykép szalagján latinul:

Az Anya ölében ül az Atya bölcsessége

Lent már az új krisztinavárosi plébániatemplomhoz vezetnek körmenetet a karmeliták, akik a jezsuitáktől átvették a kegyhely gondozását. A templom ma ennél is nagyobb, mert 1944-ben a szentélyt építészi bravúrral görgőkön hátrébb húzták és a keletkezett teret beépítették. A templom előtt akasztófák.)

A mi történetünk, amit a Gyűdi Szűzanyára várakozva kitérőként mesélek, szintén Ré városában kezdődik. Franczin Péter Pál, miután szülővárosában elsajátította a kémények, kandallók és más szelelő (olaszul caldano) szerkezetek titkait, Budára szerződött kéményseprőnek és kályhásnak. Az 1600-as évek második felében és igen nagy becsben alló mesterség volt, szépen meg is élt belőle a Réből meg szegény legényként induló tekintélyes budai polgár.

Nem gondoltam, hogy erre a történetre is kitérek. Fényképeim ugyanis nincsenek róla. Amikor először találkoztam a helyszínekkel, még nem volt nálam mindig fényképezőgép, azóta meg nem is gondoltam rá. Ha legközelebb arra visz a dolgom, lefényképezem a budai várban a Dísz tér és a Móra Ferenc utca sarkán álló palotát, amit – legalábbis akkori részeit – Franczin Péter mester építtetett. Nem messze innen a török időkben kipusztult Logod falu határában a mai Horvátkert és a Vérmező közti területen volt a szőlője, ahol ma a krisztinavárosi templom is áll. Elnézést kérek tehát az olvasótól, de a fényképek csak később kerülnek be a blogba!

Ismerjük ezt az időt, amikor a török kiűzése nagyobb dúlással járt, mint maga a török. Ami ezek után eszünkbe jut e blog nyomán, az a pestis. A derék Péter mester féltette is családját és önmagát a járványtól. Inkább a korom feketítse arcát, mint e kór foltjai. Meg is fogadta, hogy ha elkerüli őt és családját a betegség, gyalog elzarándokol feleségével szülőfalujába a vérző Szűzanyához.

Az 1692-es járványhullám után meg is tették az utat, gyalogszerrel a fogadalom szerint, oda-vissza 2300 kilómétert. Már nem a szegény caldano-legény tért vissz a rokonaihoz látogatóba, hanem egy jó módú budai polgár, aki nem mulasztotta el háláját leróni a Szent Móric templom bejárata melletti kegykép előtt. El is készíttette a kép másolatát, és azzal tért haza.

(Pirossal Franczin Péter várbeli házát, sárgával szőlőjének körül-belüli helyét karikáztam be Buda műholdképén.)

A Réi Madonna eredetileg egy Szoptató Mária (görögül Galaktotrophusza, latinul Maria lactans). Ez az ábrázolási típus keleten és nyugaton is elterjedt, ikonokon, középkori és reneszánsz festményeken találkozhatunk vele. Rében egy naivabb változata került a templom külső falára. Ezen a képen a Kisjézus a szoptatás mellett még három ujjával áldást is oszt. A szemérmesebb másolatokon le is marad a szoptató motívum, viszont Mária homloksebe megjelenik.

Elég gyakoriak a sérült kegyképek, különösen azok, amelyek kegyképpé válásukhoz hozzájárult a sérülés. A leghresebb közülük a réi mellett a Csensztohovai, akit karddal sebesítettek meg a tatárok. A Gyűdi Madonna is elszenvedte a szerb martalócok kardcsapásit, de ennek nyomát gondosan eltüntették. Kíváncsi lennék, hogy a zágrábi restaurátorok mit látnak belőle a festékrétegek alatt.

Réből, mint említettem a léghuzat mesterei rajzottak szerteszét. Ma a kéményseprő és a kályhás szakma fogja össze, amit tudtak. Nem kis szerepük volt a tűzvészek megakadályozásában, mivel a kémények és a tüzelőberendezések hibája okozta a legtöbb tűzesetet. Ezért a kéményseprők a városok legtekintélyesebb polgárai közé tartoztak. Történetünk hőse is a budai várban a mai Dísz tér 9, szám alatti palotát bírta,

De mielőtt rátérnék a történetre, egy másik rébeli füstmestert is meg kell említenem. A Česke Budejovicei egyházmegyében (ennek a központja a söréről híres Budweiss) egy Klatovy (németül Klattau) nevű város Réből fogad 1650-ben kéményseprőt, bizonyos Rizzolti Bertalant, A mester hoz magával egy másolatot a kegyképről, hogy az a szülőfalujára emlékeztesse. Saját gyermekük nem volt, a kép fogadott lányukra és vejükre Vorlova Annára és Hirsperger Jánosra maradt. A csoda 1685 június 8.-án történt, amikor a képen ábrázolt homloksebből vér folyt. A csodás képet a házaspár a városnak adományozta, azt a jezsuiták templomának főoltárára helyezték. A templom búcsúkiváltságot kapott, zarándokhellyé vált.

A klatovyi kegytemplom a városka főterén. Ma Csehország lakosságának 70 %-a (!) vallja magát ateistának. Ennek fényében nem csodálkozom rajta, hogy az interneten a klatovy csodának nincs nyoma.

A kéményseprők Madonnája

Azt hiszem, már senki se követi, hol is tart a Gyűdi Madonna kutatása. Kicsit le is álltam a bloggal, meg a restaurátorok is késlekednek a szobrokkal Zágrábban és Pécsett is. Addig is, amíg nincs új fejlemény, ismerkedjünk meg egy másik kalandos sorsú kegyképpel! A közös pont a pécsi jezsuiták, akik a gyűdi és a most bemutatandó Re-beli kegyképet is valószínűleg kicserélték.

Vannak vidékek, ahol egyes mesteremberek jobban megteremnek, mint másutt. Ilyen hely a füstfaragók faluja az olasz Alpokban a mai svájci határ mentén Re. Füstfaragó, vagyis a kéményseprő mesterség hagyományozódott itt apáról fiúra. Ez a hivatás nem is akármilyen szakértelmet igényelt, hisz a tűzvészeket legtöbbször a rosszul szelelő kémények okozták. Értettek még a kályhák kandallók építéséhez is, valószínű a kandalló szó maga is arról a vidékről indulva került a magyar nyelvbe.

Szóval ebben az Európa minden szegletébe megbecsült kéményseprő és kályhás mestereket küldő faluban a templom bejáratától jobbra a külső falra egy bizánci stílusú madonna kép volt festve. A szomszéd faluból Londragoból egy részeges istentelen férfi, Giovanni Zuccone 1494. április 28-án hétfőn éppen olyan kedvében volt, hogy kővel megdobálta a képet. Máriát homlokon találta, majd hazatámolygott a hidegben.

Másnap a falu lakói arra figyeltek fel, hogy a képen a sérülésből vér folyik. Egy vászondarabot helyeztek a kép alá, hogy a földön szét ne folyjék a különös folyadék. Ezt a kendőt a mai napig ereklyeként őrzik.

Mi is történt? Nem tudom. A folyadék vegyelemzése sok mindent kiderítene. Akár igazi vér is lehetne, de azon sem csodálkoznék, ha a kövek és az épületvasak által megfestett csapadék folyt ki a kő ütötte lukon, végül is mindegy, az embereket Szűzanya vérére emlékeztette, az a folyadék valóban az Istenszülő vérét helyettesítette.

Az eseménynek híre ment, a történteket kivizsgálták az egyházi hatóságok. A sok csodás imameghallgatás is azt jelezte, hogy a Jóisten ezen a helyen szívesen veszi édesanyjának különös tiszteletét. Rében híres búcsújáró hely alakult ki.

Hogy kerülnek a képbe a pécsi jezsuiták? Ezzel folytatom. A baranyai Görcsöny, a budapesti Krisztinaváros és a Budweiss melletti Klatovy lakói persze már tudják. És a pécsi Belvárosi Templom látogatói közül is azok, akik a dzsámi részen felfedezték a Rei Madonnát.

A réi kegytemplom úgy épült a régi templom mellé, hogy az annak a külső falán levő kegykép az új templom főoltárára kerüljön. Az alsó képen látszik, ahogy a kegytemplom szentélye a régi templomra illeszkedik.

(Ezeket a képeket nem én készítettem, hanem Giancarlo Ticozzi engedelmével tettem be a blogba.)

(Hol fényképeztem?)

H. C. Andersen városába látogatunk, oda, ahol zarándokok ezrei fordultak meg a reformáció előtt.

Ennyi maradt Odin tornyából. 1935-ben építették az adótornyot, és róla nevezték el a viking ősöket felidézni akaró dánok. 1944-ben a németek felrobbantották. Pedig a nácik is a közös múlt közös isteneit vették elő a kereszténység elleni harcban.

Szent Alban püspök temploma. Ma a kevés dániai katolikus templomok egyike.

A Szent Alban kirke szentélye.

A Szent Knud kirke 1536 óta evangélikus templom.

A Szent Kanut (Knud) templom nyugati homlokzata.

Hát igen, ez a gótika. Égetett téglából, mert Dánia szegány a faragásra alkamas kőben.

A gyönyörúséges szárnyasoltár, ami a protestánssá lett templmban is megmaradt.

A főhajó orgonakarzat felőli vége. Dániában a templomok mindig nyitva vannak, és senki sem őrzi. Akár el is hozhattam volna Szent Kanut csontjait.

Szent Kanut ereklyéi az altemplomban.

Ebben az altemplomból nyíló fülkében voltak Kanut és fivére Benedek földi maradványai elfalazva.

Búcsú a Knudskirkétől.