ANTIBLOG - AZ AUTONÓM GONDOLAT

Binder János Fülöp: Szent István felajánlja Magyarországot Szűz Máriának, a háttérben Buda, 1763
Szilárdfy Zoltán: Barokk szentképek Magyarországon.
Corvina, Budapest, 1984, 32. kép.
Budapesti Történeti Múzeum

Szent István királynak egyetlen tettéről emlékezem. A többit csak vitassák a kurzuslovagok, nem értek hozzá.

 A korona felajánlása, amiről itt írok. Az Istenszülőt királlyá tenni, átemelni a világi hatalmat a transzcendensbe, ez István legnagyobb tette. Nem zaklatni az égi hatalmakat, nem egyenesen Jézusnak ajánlva, hanem egy emberi lénynek, aki testében is túl van a mi világunkon. Vannak országok szentek oltalma alatt, még Máriáé alatt is, de valódi királynője, csak Magyarországnak az Istenanya.

Lehet ilyeneket mondani, hogy a pogányok Boldogasszonyát helyezte a trónra, ezzel megnyerve őket is, meg a keresztényeket is, Én nem tudom, hogy tényleg különbözik-e a pogány Boldogasszony a mi Szűz Máriánktól. Ő az Anya, a kapu, akin keresztül Isten lép a világba, hogy önmagát hozza váltságul. És az anya szenvedése az egyedüli, ami fia szenvedéséhez mérhető. Ennek a szenvedésnek a mélysége egyben dicsőségének magassága.

Szenvedés és dicsőség. Szorosan összetartozó páros, a kettő egymás nélkül nincs, csak értelmetlen lehet a szenvedés, csak múló lehet a dicsőség, ha nem együtt vannak. Ezt adta Magyarországnak királynője.

Az istenszeretet mértéke a mértéktelen szeretet!

(Clairvaux-i Szent Bernát)

Vallási lapok látogatottsági sorrendje a MyStat szerint. (Első tíz)

(A pokol egy állapot, ami bennünk van) 

Na jó, kedves kényszerguru, írok a pokolról. Ugyan a Mennyországról is kérdeztél, de most a pokolról jutott eszembe néhány dolog. Először is tévedtem, jobban körülnéztem, nemcsak szalonsör van. A legfinomabb kisfőzdei serbettől a mélyhűtöben ellenkezelt szerb sörig minden előfordul, de nem ettől pokol a pokol. Az valahol bennünk van.

Azon állításom, hogy egy-két lényeges dolgot kivéve a különbség a buddhizmus és a kereszténység között paradigmatikus, most talán igazolást nyer.

Az eredendő bűnig kell visszamenni. Az egy akkora engedetlenség volt a Jóistennel szemben, hogy egy ember kevés annak a ledolgozásához. Talán többmilliárd is. Ezért mindannyian kaptunk belőle egy kis penitenciát. Tudatunk tökéletlen ennek felfogásában, mégis néha annyira látszik, hogy ha valaki több-kevesebb sikerrel megdolgozik a rámértekkel, vagy épp valamelyikkel elbukik. Na ez a bukás a pokol.

Tételezzük fel, hogy valakinek az alázat az egyik kimért terhe. Akkor az lenne az emberi logika, hogy rabszolgának szülessen, és egy életen át gyakorolja eme nemes erényt. De így nem történik semmi. Leéli életét a legtermészetesebb alázatban. Ezért a Jóisten eleve nem teremt rabszolgaságot, hanem szabad embereknek adja ezt a sorsot. Sőt még királyoknak is. Aztán a rabszolga is, a király is ki kell, hogy állja az alázatosság próbáját. Aztán győz vagy elbukik.

Az elbukás mindig szenvedéssel jár. Ott bent valami nyomaszt, rág, nyugtalanít. Az ostoba mélyebben merül a bűnbe, szabadulást remélve, de csak jobban belegabalyodik. Az okos alázattal felemelkedik, mert az alázat felemel. Minden kimért teher alatt, ha meghajlunk, az felemel. De ez a felemelkedés még nem a Mennyország.

(Na jó, ezeket Te mondtad buddhistául, én meg megpróbáltam keresztényre fordítani. De attól ez még régi tapasztalatom.)

(Szőnyi István)

Érzékeny korban élünk. Pár éve rosszul időzített karikatúrák vallási érzékenységet sértettek, amiből komoly emberéleteket is követelő ügy lett. Nem kívánok és nem is kell ebben állást foglalnom, az biztos, hogy mindkét oldal vétet.

Elképzelni is szörnyű, mi történne, ha az Al fatihát, a Korán első szúráját, a muszlimok legfontosabb imádságát profán tartalommal megtoldva, jelentését átfordítva az internetre tenné valaki. Ugyanígy nem tűrné a Rabbitanács, ha valaki Izraelben a Sömá Izroél hat szavával valami világi tartalmú verset írna. Ilyen botrány volt is, komoly büntetést róttak ki a vallási tanács döntése után az állami hatóságok.

Ilyen szemmel nézve gondoljuk át, hogy a katolikus egyház valóban olyan intoleráns, rossz értelemben dogmatikus, merev, mint ahogy sokan állítják? Magyarország keresztény hagyományú. Találtam a neten egy videót. A Miatyánk sorait használta egy szerelmes vershez. Az egyik sora pl. így hangzik: „Jöjjön el az én országom”. Ez önmagában a kereszténység teljes megfordítása. És senki nem tette szóvá.

Én sem a versről írtam itt. Csak azt akartam megkérdezni, hogy mi keresztények valóban merev, intoleráns társaság vagyunk?

1945. augusztus 9. 8 óra 16 perc, Nagaszaki

(Én kicsinyhitű, miért kételkedem?)

(Alsószentmárton)