Tudok egy nagyon jó blogot. A szentmise napi olvasmányainak jegyzékét. Legszívesebben én nem is blogoznék, csak betenném ide a napi evengaliumot. Ma is milyen csodálatos!
S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!
A római panteon az összes pogány isten tiszteletére épült. Kis fülkékben helyezték el körben az istenszobrokat és ott tisztelték őket. A keresztény időkben kézenfekvő lett az isteneket szentekre kicserélni. Így lett minden szentek temploma. Mindszentek ünnepe is felszenteléséhez kötődik.
A politeizmus veszélye a kereszténységben VI.
A heroizációs politeizmusról, vagyis a szentek túlzott kultuszáról folytatom.
A szentek tehát eredetileg a vértanuk, majd az életszentségük által példát mutató emberek is, akiket az Egyház megnevez. Létezik egy tágabb meghatározás is: a szentek azok, akik az üdvösség állapotában vannak. Ha meseszerűen akarom fogalmazni: a mennyországban lakó emberek a szentek. De hát ilyen hely nincs a térképen, de ez már másik cikk lenne.
Elég bonyolult dolog ez, ahhoz, hogy itt blogolva érthető legyen. Durva egyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy a szenteknek érdemeik vannak, sokkal több, mint amennyire nekik szükségük van. Bőven tudnak adni belőle, és adnak is. Lehet kérni tőlük. Nem ők adnak belőle, de közbenjárnak a Jóistennél, és kaphatunk.
Itt jöhet be a politeizmus veszélye. Mikor istenítjük a szenteket? Ugyanis az istenítést nem fogadhatja el, akkor a helyébe démonok lépnek az ő képét felvéve, akik viszont lubickolnak az imádatunkban.
Tehát a szenteket nem szabad imádni. Ők emberek, szeretni kell őket. A szeretet átlép a téren és időn, a római vértanuk ugyanúgy megérzik mostani szeretetünket, mint a kortársaink. Imádkozni szabad-e hozzájuk? Attól függ mit értünk imádság alatt. Ha etimologizálva értjük, és az imádás egyik formáját nevezzük így, akkor tilos! Ha viszont azt értjük szentekhez való imádkozáson, hogy beszélgetünk velük, kérjük közbenjárásukat, akkor lehet.
Református környezetbe születtem. Nálunk égbekiáltó bűn volt térdelve imádkozni, különösen nem Istenhez. Az imádság jelentésétől függően ez igaz is. A testhelyzet viszont megint csak attól függ, mit jelent számunkra. A térdelés a legmélyebb alázat egyik jele. Hogy mennyire mély, az változó lehet. Aki ezt megadja élő embernek, pl. az édesanyjának, az tegye meg nyugodtan, ha egy szent közbenjárását kéri. Aki erre nem képes, hát ne tegye, de ne ítélkezzen afölött, aki így teszi. A belsőjébe nem láthatunk, nem tudjuk mi is a valódi indítéka.
Mindig csak magunkat nézzük, magunkra ügyeljünk. A szenteket tiszteljük, vegyünk példát róluk, a tisztelet adjunk a mi kulturális beállítódásunk szerint illő formában. Imádni viszont csak Istent szabad!
Egy kis valláskritika
A kereszténység „hivatalos”, de leginkább hivataloskodó képviselői egyre távolabb kerültek a misztikumtól, helyette a racionalitás került előtérbe. A mi hitünk a kettő érzékeny egyensúlyán alapszik. A ráció a Szentlélek ajándéka, segít megkülönböztetni a túltengő fantáziát a valódi misztikumtól. Viszont Istent önmagában a ráció képtelen megismerni.
A ráció túltengése abban is látszik, hogy a tudományos fokozatoknak egyházi tisztségek betöltésekor milyen nagy szerepe van. Ez önmagában nem baj, ha nem szorul ki emiatt az, akinek mélyebb a hite. A legnagyobb bajt a hívek elfordulásában, vagy az ide se találásában látom. Mi mást keresne valaki a vallásban, mint a misztika élményét. A rációt a tudományban találja, kinek az kell. Ha a vallásban is csak azt kapja, akkor mi értelme az egésznek. Keresi akkor a valláspótlékokat az ezoterikus és hasonló elfajzásokban. Igen, azokban, mert ott meg a másik szélsőség, a ráció hiánya, kisiklása a jellemző. Még ilyen vallások is vannak, nem véletlen népszerűségük.
Pedig mi az, ami nincs meg a kereszténységben, de ezekben az elfajzott és pótvallásokban megvan? Csak éppen most a misztikum és a ráció helyes egyensúly csak egyes karizmatikusok sajátja. Hát nem egy nagy karizmatikus közösség az egész Egyház?
Keresztelő Szent János (Иоанн Предтечa) Jézus rokona. Az utolsó ószövetségi próféta, Jézus előhírnöke. Édesanyja Erzsébet, Zakariás pap felesége. Szülei öregek voltak, már lemondtak a gyermekáldásról, amikor Zakariás áldozatbemutatás közben üzentet kap Gábor arkangyaltól: fia fog születni. Ijedtében megnémult, a fiú nevét is egy táblára írta.
Jánosnak ugyanúgy voltak tanítványai, mit Jézusnak, a hagyomány szerint a szűkebb kör szintén tizenkét férfi volt. Többen Jézus tanítványai közt tűnnek fel, mint András és János apostol.
A Jordán folyó vizében keresztelt. Nem a mai értelemben vett keresztség volt ez, hanem inkább bűnbánati jellegű. Jézust is megkeresztelte, amikor is csodás égi jelek alakjában megnyilvánult a Szentháromság.
A Keresztelő a pusztában élt, ruházata teveszőr, eledele sáska és erdei méz.
János kritizálta Heródes Antipász házasságtörő életét. A király, bár szerette próféciáit hallgatni, felesége kérésére levágatta a fejét.
Ezt a képet az ikonfestő Szent Rubljov András festette a vlagyimiri Nagyboldogasszony székesegyház ikonosztázához. (Az ikonosztáz képekből felépített fal a templom szentélye és a hajó között elsősorban a keleti templomokban.)
Képzeljük magunk elé az évkört! Ugyanúgy néz ki, mint a csillagos ég, csak a teljes ekliptikát vegyük hozzá, azokat a részeit is, amit a Nap kitakar, meg ami a Föld tengelyferdesége miatt éppen nem látszik. Ahol a Nap van, az az év adott pontja. Karácsony – Jézus születése – ott van, ahol, a Tejút (az a fehér folyó középen) elágazik. Pont szemben vele Keresztelő Szent János születése napja esik.
Mit akartak kifejezni azzal, hogy születésének ünnepét pont a karácsony ellenpontjára tették? Valószínűleg voltak e napnak is pogány előzményei, talán a pogány karácsony, Sol Invictus (a Legyőzhetetlen Nap) születésének egy ellenünnepe, a Dicsőséges Nap helye az évkörön. Ekkor van ugyanis legtovább és legmagasabban az égen. A pogány ünnep maradványait a Szent Iván napi népszokásokban kutathatjuk
Jánosnak tizenkét tanítványa volt, akik szépen „átszállingóztak” Jézushoz. János, ezt egyáltalán nem bánta, sőt örült neki, hogy az övéinek fogyása Jézuséit gyarapítja. Ettől a Naptól kezdve a nappalok hossza már nem növekszik, hanem csökken, akár János apostolainak száma.
János nap június 24. A legrövidebb nap mára 21.-ére került. Ennek a Föld tengelyferdeségének lassú forgása az oka, emiatt az év sarokpontjai visszafelé forognak olyan 24 000 éves ciklussal.
(A következő történeten sokat gondolkodtam, hogy való-e ide, de aztán rájöttem, nagyon is. Egy nagyon bölcs öreg szerzetestől hallottam. Ha nem tetszik, előbb gondolkozz el rajta! Ha nagyon tetszik, akkor meg azon gondolkozz el, mit is akar mondani! Nem azt, ami miatt azt hiszed, hogy tetszik!)
A francia forradalom hevében egy ifjú forradalmárokból álló csapat a Notre Dame templom előtt felsorakoztatta a templom papjait, hogy jól megleckéztesse őket. Üvöltöztek velük, hogy vége a vallásnak, a templom kultúrpalota lesz, az ilyen babonákra, mint ami itt folyik senki se fog emlékezni, a papokat meg, ha nem térnek jobb belátásra egy fejjel megrövidítik.
Egy öreg kanonok kiállt a sorból, odalépett a vezérnek tűnő vadlegényhez:
- Mit akartok ti itt?
- Felszámolni a kereszténységet!
- Mit gondolsz kedves fiam, mi papok ezerhétszáz-egynéhány éve min fáradozunk, majd pont nektek fog sikerülni!
Szeressétek ellenségeiteket,
és imádkozzatok üldözőitekért!
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?
Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?
