ANTIBLOG - AZ AUTONÓM GONDOLAT

Az istenek születéséről II.

A politeista vallások kialakulásának másik útja az emenációs politeizálódás. A multikulturális politeizmus során az egy Isten egy más kultúrában eltérő kultusza tért vissza másik istenként. Az emanációs politeizmus az egy Isten képének belső megsokszorozódásának egyik útja.

Mi is az az emanáció? Kiáramlást jelent. Isten belső sokszorozódása, anélkül, hogy elidegenülne önmagától. Ilyenként foghatjuk fel a Szentháromságot is. Vannak is erre mindenféle elképzelések, hogy logikailag hogyan mehetett végbe a folyamat. Természetesen nem időbeniségről van szó, mert mindez az idők kezdete előtt már megvolt. Az Atyától lett a Fiú, és aztán a Szentlélek az Atyától. Talán a Fiútól is, de ez még vita tárgya, bár nincs jelentősége. Idáig még mindig a monoteizmus keretein belül vagyunk, bár vannak, akik már ezt is többistenhitnek tartják.

A gnosztikusok és a chászid zsidóság további emanációkról is tud. Kilenc, tizenkettő, sőt több is lehet. Ezeket eonoknak nevezik. Nem idegenültek el Istentől, de némelyiknek önálló működése is van a többivel való összhang nélkül. Ilyen Szophia. Ő eleve női jellegű a férfias előzményeivel ellentétben. Neve bölcsességet jelent, ami megtöri a belső isteni rendet. És itt van a logikai hiba ebben a felfogásban: belső ellentét csak elidegenült részek között lehet. Akkor már nem emanációról, hanem kreációról, teremtésről kell beszélni. Így lesznek az eonokból istenek.

Ez a kultúrtörténeti folyamat a védikus vallásban, a hinduizmus elődjében is lezajlott. Az Isteni emanáció ott funkciók szerint zajlott, ezért funkcionális vagy aspektuális politeizmusnak nevezzük. Isten három aspektusa, a teremtő, fenntartó és a leépítő (itt még nem pusztító) kel önálló életre. Így lett Brahma, Visnu és Síva három elkülönült isten. Visnu megtestesülése Krisna. És ezzel szaporodásnak indulnak az istenek, de erről legközelebb.

Jeruzsálem a három monoteista vallás, a zsidóság, a kereszténység, az iszlám, és azokon belül számtalan irányzat szent helye. Mindannyiuknak egy Istene van.

Az istenek születéséről I.

A török időkben a szentháromság-tagadó unitáriusok nagyobb biztonságban érezhették magukat a török zaklatásitól, mint a többi keresztények. A mohamedánok ugyanis pogánygyanúsnak, a többistenhit felé hajlásnak vélték a Szentháromság tanának elfogadását.

Valójában mi is a viszonya az egy Istennek a pogányok isteneihez? Az egyből lett a több, vagy a sok isten állt össze eggyé? Erre a kérdésre kétféle válasz adható. A prepoliteizmus a többistenhit, a premonoteizmus az egyistenhit elsőbbségét hirdeti. Ha a történeti részletek megvizsgáljuk, mindkettő előfordul. Egy törzs saját istenének a kultusza olyan erős lehet, hogy az minden más istent kizárhat.

A fordított folyamat már nem ilyen egyszerű, mégis azt kell kimondanom, hogy eredetileg, az ős-kinyilatkoztatásban egy és ugyanaz az Isten volt minden kultúrában. Őt találjuk a Védák könyvének legősibb rétegében, ő Ábrahám Istene, az ő nyomaira lelünk szinte minden mitológiai rendszer mélyén. A prepoliteista esetek csak helyi jelenségek voltak az eredeti egyistenhithez való visszatéréshez.

Hogyan lett az egyből több? Ennek a folyamatnak több módja is kihámozható a történelemből. A prepoliteista folyamat ellenkezője a legegyszerűbb. Napjainkban is sokan beleesnek ebbe a tévedésbe. A máshogy tisztelt Istent másik istennek vélik. Ilyen, amikor Allahot, Jahvét és más vallások Istenét külön isteneknek vélik. Az ókorban is előfordult, hogy egy másik nép másként nevezett és ábrázolt Istenét valami miatt a saját istenképük mellé helyezték megkettőzve, vagy többszörözve őt. Ilyen történhet akkor, amikor egy hódító a saját istenkultuszát is ráerőlteti a meghódoltakra, de a régi kultuszt is megengedi, vagy amikor két nép él egy területen, és átveszik egymás kultuszait. Ez a multikulturális politeizmus. A legritkább ez az eset. A folytatásban leírom hogyan születhettek más módon az istenek.

Megint Rubljov. Ugyanis azt írtam, hogy ez a kép nem a Szentháromság. (http://antiblog.blogol.hu/?perm=812958 )

Az Orosz Egyház évszázadok óta mit sem törődve az én véleményemmel mégiscsak akként értelmezi. Ha a mamrei jelenést, mint történeti eseményt akarják ábrázolni, odafestik Ábrahámot és Sárát is. Az egyházatyákra hivatkoznak. Damaszkuszi Szent János óvott az Isten bármilyen ábrázolásától. Szent Ágoston ugyan e jelenetre nem utal egyértelműen, de az Ószövetségben is keresi a Szentháromságra vonatkozó jeleket. Ábrahám lakomájával liturgikus szövegek hozták kapcsolatba a IX. században a Szentháromságot Bizáncban. A Paleologosz korban az alleggóriák és szimbólumok túltengésének idején már a két dolog összemosódott.

A XIV. században Radonyezsi Szergij alapít kolostort a Szentháromság tiszteletére. Oda festette Rubljev ezt az ikont. Az orosz egyház egy időben be is tiltott minden más szentháromság-ábrázolást. Csak a XVII században tér vissza a paternitás típus az öregkorú Atya ábrázolásával. (http://antiblog.blogol.hu/?perm=811074 )

JÚNIUS 4.

Babits Mihály: Csonka-Magyarország

Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké!
A tiétek
zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az
Ércbálvány előtt!
döntsön az erőszak!
s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem
kiálthattok már:
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó
trombitája! szólj!
falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában!
mert
borzasztó az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben!
árad a vizekben!
Óh tiszta, éles trombita, zengj!
ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint
ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes
irányában essék...
nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...
nem hallgat a szél,
míg él...

Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
"Igazság!"
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a
fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta
kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát
ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az
Ércbálvány előtt igazán -
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! - Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.

Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, Felvidéken,
az égen,
s bennem!
Én sohse mondtam: "Dönt majd az erőszak!" -
most mondhatom:
"Nem! Nem!"

A csempeszkopácsi templom szentélye abból az időkből maradt falfestményekkel, amikor az evangélikusok használták.

Három angyal. Három isteni erény: Hit (Fides), Remény (Spes), Szertet (Caritas).

(Fides szó pontosan hűség, régiesen hívség, hit, nem azonos a hinni igéhez tartozó hittel.) 

A veleméri templom diadalívének belső, az avatatlanok számára rejtett oldalán fényképeztem ezt a kifakult szentháromság-ábrázolást. A keletről jött, a római egyházban igazán a barokkben elterjedt öreg-korú Jézus Atya, Feltámadt Jézus Fiú és a galamb Szentlélek ábrázolást ekkor még nem ismerték. Nekem még ezt is sok értelmezni, nem is szabad semmilyen analógiát keresni a geometriai koncentrikus körökkel. Nem véletlen, hogy a templom hajójából nem látszik. Ott a Pantokrátor (Krisztuskirály) van ugyanezen a helyen.

Ma a Szentháromságról kellene írnom. Nem tudok róla semmit. A Szentháromság intellektuális tudása nélkül születtem. Aztán azt hittem, tudom. Most ugyanott vagyok, mint az elején. Nem merek ilyet írni, hogy Isten három aspektusa, három féle működése, meg ilyenek. A Védák valamelyik könyvében olvastam hasonlót az Egyistenről, aki teremt, fenntart és pusztít. Aztán nagyon gyorsan három isten lett belőle, aki nem brahmanikus, vaisnavikus vagy saivisztikus működés lett, hanem Brahma, Visnu és Síva három elidegenült isten. A következő tragédia az lett, hogy Síva a társaitól elkülönült pusztító lényege már emberélet-ellenes szektát is éltetetett, sőt Indiában máig vannak saivita vérengzések, csak úgy a fanatikus hitükből fakadóan.

A keresztény Szentháromság nem ilyen. Nem véletlen, hogy a magára maradt Pécsi Egyházmegyében a török hódoltság elején a még helyben maradt püspök óvta híveit a Szentháromság bármilyen értelmezésétől. Meg is kapta az utókortól, hogy titkos unitárius volt.

Igen az unitarianizmus. Ez a kálvinista arianizmus. Az ókori szentháromság-tagadás reformált formája. Milyen érdekes, hogy az eretnekségek előbb utóbb az ortodox tanítással való szembenállásukkal eljutnak a Szentháromság tagadásáig, vagy legalább is lazításáig.

Ebben a blogban már írtam a Szentháromság ábrázolásáról. Azt is írtam, hogy Rjublov híres ikonja nem Szentháromság, hanem Mamréi jelenés címet visel, az három angyal, akik Ábrahámot meglátogatták. Ótestamentumi előkép? Hogyan lehet annak előképe, ami örökké volt, már az idők kezdete előtt is.

A gnosztikusok és utódirányzataik már a háromságon is továbblépnek. Isten el nem idegenült kiáramlásait, emanációit kilencre, vagy tizenkettőre teszik. Öncélú bölcselkedés. Talán sok szentháromság-elemzés is az.

Megmaradok tehát tudatlan kisgyermeknek, aki még semmit sem tud minderről.

Czakó Gábor honlapja nyílik meg idekattinva. Egyik cikkét ízelítőül idemásoltam. Olvassátok interneten és könyvformában is! Érdemes, tanulságos!

Miért közellenség a kereszténység?

Kezdjük a választ egy kérdéssel: melyik köznek ellensége? A köz szón a többséget szoktuk érteni, demokráciában azt a sokaságot, amelyet erre szolgáló befolyásolási technikákkal többségként könyvelnek. A többség így lehet pl. a hangosabb is: Gazdaságkorban a szemmel láthatót a média által mutatott helyettesíti - eszerint többség az, ami kisebbség ugyan, de a csapból is folyik. Tehát a többség szerepét eljátszhatja pár ezer sajtóhajdú is az újságoktól a tévékig. És ha jól csinálják - márpedig a szakmához értenek - akkor ezer és millió dől be nekik.
A komoly fölmérések azt mutatják, hogy a magyar lakosság túlnyomó része keresztény; a másik oldal felől nézve pedig csak egy csekély kisebbség tartja magát istentelennek. Egyébként a világ hitbéli megoszlása hasonló. Az istentelenek, de még inkább az istengyűlölők ellenségnek tartanak bennünket. Ők ma a világ legharsányabb csoportja. Az első lépésben visszaélnek sajtótöbbségükkel.
Ha részletekbe is beletekintünk, vagyis az ellenünk folytatott kampányokba, akkor meglátjuk, hogy mi nem tetszik nekik.
Először is Isten. Vele számolni bármilyen tudományos, politikai, közéleti, művészeti, erkölcsi (!) gondolatmenetben a leghatározottabban ésszerűtlen, tudománytalan, tehát tilos. Neve leginkább káromkodásban használható, sőt ott egyenesen ajánlott, de mindenütt másutt szigorúan kerülendő.
Ördög nincsen. Abszolúte nincsen, és pokol sincsen, és kárhozat sincsen. Kirekesztés volna! E szavak már a káromkodás-divatból is kimentek, sőt a prédikációkban sem szerepelnek. A szentbeszédekben az üdvösség egyelőre még szóba hozható, de sehol másutt szempont nem lehet.
Bűn nincsen. Ez igen határozott álláspontjuk. Bűncselekmények előfordulnak ugyan, de csak a jog keretei között. A bűn - ha egyáltalán létezik - egyéni ügy: ki ezt tartja helytelennek, ki azt. Sőt, ma ezt, holnap amazt. Annyi bizonyos, hogy transzcendens vonatkozásai nincsenek. Már csak azért sem, mert "me ta fizika" amúgy sem létezik.
Az erény nevetséges, az erkölcs légvár: szerezz sok pénzt, mindegy, miként. Például a magyar országgyűlés többsége - 207 képviselő - határozatban nyilvánította ki 2006. október 6-án, hogy helyesli Öszödi Böszme kormányfőt, mint olyant, tehát a hazudozást, az országrontást, a hatalomőrületet.
A közösségalkotás, különösen az erények védelmében fasiszta gaztett: gumigolyó, ütleg, könnygáz, kardlapozás, vízágyú és börtön jár érte: ezt 2006. szeptember 19. óta tízezrek! tapasztalhatták meg a saját bőrükön.
Utálják például a cölibátust. Rendszeres hadjáratokat folytatnak ellene, holott az egyház nem rajtuk próbálja ki, mint a Leninék a szocializmust az oroszokon meg rajtunk. Hogy miért rühellik? Azért, mert a csakis Istennek szentelt élet, különösen a szerzetesi szüzesség, amely "a szexualitás egyik legszebb és legteljesebb megoldása, mert teljes önátadás" (Barsi Balázs) izzó parázs a szívükön. Az önátadás ugyanis a Mindenhatóval való egyesülést jelenti, az Úr édességének megtapasztalását, mi több, a szerzetesi közösségen belüli "áttetsző életet". Ez a példa iszonyatos előttük. Vagy megbízójuk számára?
Undorodnak a tisztaságtól is. Pár évtizede a giccsfilmek és regények végén a női-férfi hősök még oltár elé álltak, most összefekszenek, rendszerint már az első adódó alkalommal. A tisztaság elavult, szerintük nevetséges, klerikális prüdéria. A modern ember ezen túljutott, túl kell jutnia, különben a mucsaiság átkát viseli. Kinek az érdeke ez?
Rajonganak az összes nemi másságért. 18-20 éve egy mai megmondóember fölhívta a figyelmemet arra, hogy az AIDS-járványt ne merészeljem összefüggésbe hozni sem a nemi szabadossággal, de még kevésbé a homoszexualitással. Kinek a városa Szodoma?
A példákat szaporíthatnánk, de már ebből is kitetszik, hogy a kereszténység jel a világban. Olyan jel, amely szemben áll antikrisztusi korunkkal. Önmagában, puszta létével kritikája, ellensége Gazdaságkornak és a Sátánnak.
Az előttünk álló kérdés az, hogy vagy Jézus jelét viseljük, vagy a Vadállatét?