ANTIBLOG - AZ AUTONÓM GONDOLAT

A politeizmus veszélye a kereszténységben II.

Azért veszélyes a többistenhitnek még a rejtett formája is, mert Isten helyébe csak démonok állhatnak. A jóangyalokban több alázat van annál, hogy az Úr dicsőségét leárnyékolják. A pogányok pogány módra eljuthatnak az üdvösségre, de a keresztények pogány módra csak távolodhatnak tőle.

Nézzük sorra, hogy az istenszületési módok miként környékezik a keresztény embert. Először a multikulturális politeizmust vizsgáljuk meg. Isten más kulturákban használt neveit más istennek véljük. Ez hiba, mert Istent a saját tiszteletéből szorítjuk ki. Azt nem nehéz belátni, hogy a más keresztény egyházak nem vallanak más Istent. Azt is fontos tudni, hogy Allah nem a mohamedánok külön istene, hanem az Isten neve arabul. A keresztény arabok is így nevezik már kétezer éve. Talán helyesebb lenne a mohamedán vallásról szóló szövegekben Allah helyett Istent írni, mondani. A katolikusokról, ha szó van, nem nevezik Istent Deusznak vagy Theosznak, pedig ugyanúgy viszonyul a magyar kereszténységhez a latin, mint pl. a török muszlimhithez az arab nyelv. A zsidók Istene is ugyanaz!

Viszont a pogányok felé ezt el ne túlozzuk! Buddha nem Isten, a buddhizmus nem is tartja annak. Krisna is csak egy isten, aki inkább a mitológia, mint a vallás világába való.

Még veszélyesebbek azok a monoteista felekezetek, amelyek istenképe eltér a miénktől. A New Age és irányzatai Istent az emberben keresik, az embert istenítik. Sőt, Isten rossz oldaláról is beszélnek, néha dualisztikusan külön Istenként. Pedig Isten jó, és nincs ellenpólusa. A rossz az csak az ember körül vert tanyát, innen látszik nagynak.

A torz istenképektől óvakodjunk. Ne szedjünk fel minden szellemi táplálékot Istennel kapcsolatban sem, mert „elrontjuk a hasunkat”.

A politeizmus veszélye a kereszténységben I.

A kereszténység előtt ugyanúgy ott áll az istenek keletkezésének veszélye, mint ahogy a monoteista ősvallás is idővel elfajzott. A zsidó vallás volt hivatva megőrizni ezt az ősállapotot, bár vannak olyan kutatók, akik szerint ők is átestek politeizáción. Isten két nevében – Jahve-Elohim – is ezt látják. Az erős idegengyűlölő nacionalizmus is közrejátszott abban, hogy más népek isteneit előbb-utőbb elvetették.

De miért probléma, ha több Isten van? Mert Isten csak egy van. Ha bárki és bármi az Ő dicsőségére törekszik, akár csak el akarja takarni szemünk elől Isten dicsőségét a maga képével, az csak a Sátán szolgálatában lehet. Vagyis az istenek nem Isten másolatai, hanem démonok. Gondoljuk csak át, mit művelnek! Emberáldozat, értelmetlen rítusok. Elég csak Zeusz mítoszait megnézni. Ezt a parázna vénembert a földi erkölcsi rendben minden korban és kultúrában emberként igencsak elítélték volna. Hol tűrték volna azt, hogy csak úgy gyerekeket csináljon ide-oda más fészkébe, és még szórakozzon is a helyzeten. Nem is tudok olyan istenről, akiből ne bújna ki démoni természete. Krisnát tartják szeretet istennek. Hát tudok róla is egy-két szaftos sztorit.

Az, hogy a többistenhit istenei démonok, még nem feltétlenül jelentik azt, hogy a velük kapcsolatba lépők el is kárhoznak. A kárhozat nem ilyen egyszerű dolog. A Jóisten ugyanis annyira szeret minket, hogy ezeknek a bajkeverő démonoknak a képén keresztül is át tudja sugározni az Ő megszentelő kegyelmét. Egyszerűen semmit sem tehetnek, amit a Mindenható ne engedne. Tehát a pogányok is Isten kedves gyermekei. Ők egy kicsit hosszabb utat kaptak feléje, mi viszont szigorúbb mércét, több akadályt a rövidebb úton. Egyik sem jobb vagy rosszabb.

Ami veszélyes, a kettő együtt. Egyszerre a Jóistent és az istendémonokat szolgálni. Hosszabb út több akadállyal. Miért választják sokan mégis ezt? Erről írok a sorozat következő részeiben.

Szent Antalok  még...

Kissé szégyellem, de tegnap butaságot írtam. Ugyanis nem két Szent Antalt ismerek, csak nem jutottak eszembe. Ritkán emlékszem arra, hogy mit álmodtam, de most reggel még az álom hatása alatt vagyok. Kijevben voltam. Trolival mentünk a pecserszki lavrához. Rögtön a barlangokba mentem a szentek sírjaihoz. Szembejött egy alak teljes ornátusban a XI. századból. „Antonij, Antoninij, nem emlékeztél rám!” A monostor alapítója volt Pecserszki Szent Antal. Július 10 a halála napja! Köszönöm Antipa!

Aztán itt van még Zaccaria Antal, Clraret Antal és Pucci Antal – kapásból még három szent. És még két boldog, raádásul mindkettő magyar származású, bár Itáliában éltek. Az emlékezet Boldog Magyar Antalként őrizte meg őket. Az egyik ferences, a másik kármelita. Nem írom azt, hogy voltak (mármint a rend tagjai), mert nem tudom, hogy a szerzetesség az örök életben megmarad-e. Most úgy tudom, hogy nem, de tudásom változhat.

Szent Antal

Szegény Páduai Szent Antal! Egy időben nagyon nem szerettem. Olyan túlcsépelt közhelyszent. Azóta rájöttem, hogy nem az, Szent Antal méltó a tiszteletre. Ennek jeléül kitettem az emeleti tornác zárófalára egy kb. egyméteres Szent Antal képet a Kisjézussal. Minden távozónak a látómezejébe esik, de csak kevesen veszik észre. A katolikus egyház legnépszerűbb szentje.

Nevét Remete Szent Antaltól vette. Ő pedig a római vezértől, Antoniustól. A XV. századtól az Antalok a padovai szent után kapták nevüket. Az csak napjainkban szokás, hogy csak úgy a név hangzása után nevezzenek el valakit. Meg is csappant az Antalok száma.

Én csak két Szent Antalról tudok. Készülődik egy harmadik is, talán hamarosan boldoggá is avatják. Antoni Gaudit szülei a páduai szent védelme alá helyezték, de ő inkább a divatos liberális, egyházellenes eszméket követte. Szakmai kihívásnak tekintette a Barcelónai Szent Család templom építését. És csak dolgozott, dolgozott a templomon, aztán azt vette észre, hogy mélyen vallásos lett, életének nincs is más értelme, mint Isten szolgálata.

Tegnap egy dolgozatot írtam az általa tervezett Calvet ház belsőépítészetéről. A legkisebb mütyürig mindent ő tervezett, mint a többi épületénél, de a Calvet örökösök meg is őriztek mindent. Sőt, a másolás jogát is eladták. A legolcsóbb hokedlit a Calvet másolatok garnitúrájából 10 000 $-ért lehet megvenni. Igazán méltó emléke sznob milliomosok közt egy puritán szentnek!?!?

Minél vallásosabb vagyok, annál jobban megértem a vallástalanokat.

Az istenek születéséről V.

A teljesség kedvéért még egy istenszületési módról szólni kell. Kissé nehéz megkülönböztetni az aspektuális politeizmustól, amikoris az Egyisten különböző megnyilvánulásait nevezik ki isteneknek.

A görög Zeusz, Poszeidon és Hádész hármassága első megközelítésben szintén Isten három megnyilvánulásának tűnik. A görögöknél a theosz szó eredetileg csak az isteneket jelölte, akik közt e három a legősibb. Őket nem theoszok, hanem titánok előzték meg. Volt szavuk az Egyistenre is, akit nem ruháztak fel emberi tulajdonságokkal, nem antropomorfizáltak. Ő volt a Logosz. A szó mai fordítása szó, ige. Az istenek náluk teremtéstörténeti lények, egy sajátos idődimenzióban a Káoszból formálódtak, csupán a Logosz állt mindenek felett. Úgy néz ki, mintha egy monoteizmus élne párhuzamosan a politeizmussal. Utóbbi csak akkor vált vallássá, amikor megjelentek a theoszok tiszteletére a templomok, a Logosz kultuszát kiszorították.

A kereszténység Isten megnevezésére már a Theosz szavat használta, a Logosz a második isteni személy a megtestesülés előtt. („... és az Ige testé lett.” )

Térjünk csak vissza a titánfiakra. Zeusz a felső világ ura. Hegyen lakik, és föntről intézi dolgait. A középső világ Poszeidoné. Mivel a Föld nagyobb részét víz borítja, tengeristennek vélnénk, de nem, a teljes középső világ az ő uralma alatt áll, akkor is, ha Zeusz néha lejár rosszalkodni. Hádésznak az alsó világ jutott.

Ez a háromszintű világkép nem egyedülálló, sőt az egész világon elterjedt. Legtisztább formáját a sámánizmusban találjuk. A világ egy fa. A koronája, a törzse és a gyökerei a három szint. Mindenféle lények lakják. Egyes változatokban fent a jó, lent a gonosz lények. A sámánnak van egyedül képessége a világok közt közlekedni. A felső világ lényeit még látjuk is. Ők a csillagképek.

A sámánok nem papok. Ők csak közvetítenek a világok lakói közt, akik nem istenek a legtöbb samanista mitológia szerint. Isten felettük áll, egyik világnak sem lakója. Sok sámán rendes keresztény ember, templomba jár, nem lát ellentmondást a hite és a világképe közt.

A görögöknél is feltételezhető kezdetben egy logosz-vallás és egy a samanizmushoz hasonló világkép. Egyszer csak a világszintek lényei, a theoszok vallási tiszteletet kaptak elhomályosítva Logosz dicsőségét. Erre az is utal, hogy a görög mitológia szereplői csillagképek ma is használt nevei.

(Képek: Poszeidon vagy Zeusz szobra,
világfa modern ábrázolása)

Commodus római császár mint Herkules, a római Heraklesz

Az istenek születéséről IV.

Sokféle módja van az istenek születésének. Mint láttuk, Isten kiáramlásának, tulajdonságainak lehetnek az emberi elmében az önállósulásai. Istenülhetnek elvont dolgok allegorizálva. Emberek is válhatnak istenné, ez a heroizációs politeizmus.

Ilyen hérosz volt Heraklész, kinek komoly próbákat kellett kiállnia, hogy elfoglalhassa helyét az istenek közt. Anyja földi halandó volt. Kissé megemelte származását az utókor azzal, hogy Zeuszt tette apjává. Ennek ellenére erejét és eszét is latba kellett vetnie a halhatatlanság elnyeréséhez.

Másik híres emberből lett Isten Hermesz Triszmegisztosz, az egyiptomi Tot. Nagy tudású ember volt a fáraók szolgálatában. Tudása a praktikus dolgoktól a legelvontabb, titkos ismeretekig terjedt. Feltételezések szerint az ő síremléke a gizehi Szfinx. Előszertettel hivatkoznak rá az alkimisták, rózsakeresztesek és más titkos társaságok. Állítólagos sírjában találtak egy néhány soros verssel egy smaragdtáblácskát, ami a legnagyobb titkokat rejti.

Voltak, akiket már életükben istenként tiszteltek. Az egyiptomi fáraók kultuszában is központi szerepet kap a király isteni aspektusa. A római császárok istennek kijáró áldozat bemutatását követelték a szobruk előtt. Többnyire Heliosz napistent ábrázolták a császár arcával ezek a szobrok. A keresztényüldözések korában sokakat amiatt végeztek ki, mert nem voltak hajlandóak egy élő személy szobra előtt ezt a pogány szertartást elvégezni.

A Dominus (görögül Kyriosz, magyarra Úrként fordíthatjuk) szó csak a császárra, annak isteni hatalma miatt volt használható. A kereszténység térhódításával csak Krisztus lehetett az Úr, így krisztianizálódott és szelídült a császárkultuszból a Pantokrátor, Krisztuskirály tisztelete.

Az istenek születéséről III.

Trimurti három aspektusa a teremtő, fenntartó és pusztító önállóvá idegenült képzetével kezdődött az indiai politeizmus. Itt nem Isten belső magjából való kiáramlásáról van szó, hanem aspektusai, tulajdonságai, funkciói kezdenek saját életet. A legtöbb isten így születik. Krisna a szeretet, Káli a kegyetlenség istene, de a többi pogány kultúra is teremt magának így isteneket. Athéné a bölcsesség, Aphrodité a szépség, Niké a győzelem, és így tovább a görögöknél.

Utóbbiak eredete fordított is lehetett. Pontosan nem lehet kinyomozni, mert több mitológiai rendszer létezik, és mind más. Az aspektuális politeizmus szerint Athéné az isteni bölcsesség önállósodása, de lehet a teremtett világból elvonatkoztatott bölcsesség megszemélyesítése. Ez az allegorikus politeizmus. Az antik világban ez a leggyakoribb.

Legszebb példája ennek Érosz. Kezdetben aspektuális istennek született. A legarchaikusabb mítoszok a Khaosz rendezésekor említik, mint a Teremtő egyik rendező megnyilvánulását a Szeretetet. Olyan szép, hogy akár igaz is. A későbbi, majd a hellenista mítoszok már áthelyezik őt, a földi szerelem megtestesítője lesz.

Az ilyen istenek aztán logikai kapcsolataikat – allegóriák lévén – rokoni kapcsolatként jelenítik meg.

(A kép Trimurti-Brahma egy indiai templom bejárata felett)

Jacob Böhme jelképei a gnosztikus rózsakeresztesek világába visznek minket. Isten emanáció és kreációi egybefolynak, nem tudni honnan idegenül el a világ Tőle. Így az egész mindenség Isten részévé lesz. Ezt a megközelítést hívjuk panteizmusnak. Látszólag csak elnevezés kérdése, mit nevezünk Istennek, csak a belső néhány emanációt, vagy mindent. A szabad akarat, a bűn és a megváltás értelmezése viszont egy ilyen gondolati rendszerben nehézkes, sőt veszélyesen relativizálódhat, az ember önmagát istenítheti.

A tizenharmadik eon Sophia, vele válik izgalmassá a történet, ott kezdődik a szembefordulás. Istennek önmagával. A keresztény megközelítés ezt teljesen kizárja.

Hamvas Bélát nagyon kedvelem, de óvatos is vagyok vele. Ugyanis Böhme rajongója volt. A létrontás nála elidegenült világban történt, sőt ott is egy adott történelmi ponton, Krisztus előtt 600-ban. Nagyon felkészülten lehet csak bármelyikük olvasásába kezdeni!